2022. máj 21.

A szegedi boszorkánysziget legendája

írta: Benny Bug
A szegedi boszorkánysziget legendája

Múltunk egy elátkozott fejezete

Sziasztok! Már egy ideje sokat töprengtem azon, hogy a szokásos keleti para cuccok és egyéb toplistás kontentek táborát kiegészítenem egy kis hazai ízzel is. Ennek nyomán egy kis utánajárás után döbbentem arra rá, hogy kicsiny hazánkban is számtalan elátkozott vagy éppen paranormális hely létezik, és mindnek megvan a maga hátborzongató legendája. Ezeknek a kis ijesztő sztoriknak talán épp az kölcsönöz a szokásosnál is több pikáns ízt, hogy a legtöbbünk esetében földrajzilag belátható távolságban találhatóak, ami szerintem azért tudja emelni azt a bizonyos fear-faktort. Egy nagyobb toplistás összeállítás helyett úgy döntöttem, hogy a fontosabbakról külön szólok pár szót majd a jövő folyamán. 

A szegedi ...

Tovább Szólj hozzá

2021. nov 05.

Az igazság bajnokai - kritika

írta: Benny Bug
Az igazság bajnokai - kritika

A véletlenszerűség tragikomédiája

Markus (Mads Mikkelsen), a hivatásos katona szomorú hírt kap: szeretett felesége, Mathilde egy tragikus vonatbalesetben életét vesztette. A férfi azonnal hazatér a háború poklából, ahol aztán kénytelen saját érzései mellett erősen dackorszakos, szeretetre vágyó tinilánya érzéseivel is szembenézni. Mindeközben pár őrült alak kopogtat a férfi ajtaján, akik azt állítják: mindez nem is baleset volt, mivel a vonaton utazott valaki, aki tanúskodott volna a rettegett motoros banda, az Igazság bajnokai ellen. Markus ebbe kénytelen beletörődni, ezért saját szakállukra kezdenek nyomozni az igazság érdekében, no meg annak névszerinti „bajnokai” ellen…

Anders Thomas Jensen ( Gengszterek fogadója , Zöld hentesek , Ádám almái , Férfiak és ...

Tovább Szólj hozzá

premier dráma szatíra dramedy 100% Mads Mikkelsen Anders Thomas Jensen Nikolaj Lie Kaas Nicolas Bro Lars Brygmann

2021. okt 27.

Dűne - kritika

írta: Benny Bug
Dűne - kritika

A fűszer íze a legnagyobb vásznon bódít igazán

A Dűne nem könnyű olvasmány. Hiába van meg benne a szokásos hős és gonosztevő karaktertípusa, egy érdekesen lefestett sci-fi világ, valamint egy drámába bújtatott felnövéstörténet, Frank Herbert klasszikus regénye ugyanis emellett legalább annyira táplálkozik egzisztenciális, spirituális és ökológiai témákból is, mindezt nyakon öntve egy különös világrenddel, amit az író már-már bántóan aprólékos módon épített fel nekünk. Ebből méltó adaptációt készíteni még a szürrealitás egyik koronázatlan királyának, David Lynch-nek sem maradéktalanul sikerült. Szerencse, hogy lelkes próbálkozások azóta is voltak, ezúttal Denis Villeneuve próbálta meg bizonyítani, hogy a Dűné ből igenis lehet remek adaptációt készíteni.

...
Tovább Szólj hozzá

premier sci-fi akció dráma 90% Stellan Skarsgard Zendaya Javier Bardem Oscar Isaac Josh Brolin Jason Momoa Dave Bautista Rebecca Ferguson Timothée Chalamet

2021. okt 23.

A felvágott szájú nő bizarr története

írta: Benny Bug
A felvágott szájú nő bizarr története

Kuchisake Onna legendája

 

Sziasztok! Hozzám mindig is közel álltak a különféle városi legendák, mítoszok és rejtélyes történetek, a mai pedig olyan, amiről lehetséges, hogy ti is hallottatok már. Kuchisake-Onna, avagy a felvágott szájú hölgy egyike a legparább, legfűszeresebb Japán rémtörténeteknek, ezért megragadnám az alkalmat egy baráti figyelmeztetésre: nevezetesen, hogy a gyengébb idegzetű nézők csak saját felelősségre olvassanak tovább, mindenki más pedig ne menjen sehová, mert máris kezdünk!

Mint sok ismert legenda, úgy ez a történet is több változattal rendelkezik, azonban ezek között is találhatunk hasonlóságot. Az egész középpontja a Heian-korszakig nyúlik vissza, a főszereplője pedig egy gyönyörűnek tartott szamuráj-feleség, aki ...

Tovább Szólj hozzá

japán városi legenda kuchisake onna

2021. okt 17.

Venom 2.: Vérontó - kritika

írta: Benny Bug
Venom 2.: Vérontó - kritika

Vérontás vér nélkül

Eddie Brock (Tom Hardy) hellyel-közzel kezdi megszokni a rajta élősködő Venomot. A kettejük között kialakult „se veled, de azért sohasem nélküled” barátság idilljébe egy bizonyos Cletus Kasady (Woody Harrelson) kontárkodik bele: az elítélt bűnöző ugyanis már korábban ígéretet tett arra, hogy lesz egy kis vérontás, amint kiszabadul a börtön szerető karjaiból. Ez hamarosan meg is történik, Vérontó pedig eszeveszett pusztításba kezd: elkerülhetetlen, hogy a két szimbióta összecsapjon egymással…

A Venom első része megígérte, hogy korhatáros módon meséli el nekünk egy antihős történetét, visszafogottság nélkül – tudjátok, amolyan Deadpool módra, mert ha ott bejött, akkor itt miért ne? Sajnos a stúdió bátorsága ...

Tovább Szólj hozzá

premier akció thriller vígjáték 70% Michelle Williams Woody Harrelson Tom Hardy Naomie Harris

2021. okt 01.

007 Nincs idő meghalni - kritika

írta: Benny Bug
007 Nincs idő meghalni - kritika

Van idő búcsút venni...

Szerintem egy idő után már senki nem tartotta számon, hányszor halasztották el a Nincs idő meghalni bemutatóját. Pedig a projekt körül már előtte is voltak problémák, például a rendezői székbe eredetileg kinézett Danny Boyle ( Trainspotting -filmek, Az élet sója ) távozása. A sok halasztás miatt egyébként voltak jelenetek, melyeket újra fel kellett venni, mert időközben kedvenc ügynökünk felszerelése nem a piacon legmodernebbként számon tartott darabokból állt. De ugyebár volt idő közben újraforgatni, nemde?

A viccet félretéve, a Bond 25 végre megérkezett a mozikba, most már senki és semmi nem akadályozhatja meg azt, hogy szemügyre vehessük Daniel Craig hattyúdalát. Egy ilyen kaliberű szerep természetesen számtalan dolgot ...

Tovább Szólj hozzá

akció thriller dráma kémfilm Bond Daniel Craig Ralph Fiennes Ben Whishaw Christoph Waltz Léa Seydoux Jeffrey Wright Rami Malek Lashana Lynch Ana De Armas

2021. sze 27.

Prisoners of the Ghostland - kritika

írta: Benny Bug
Prisoners of the Ghostland - kritika

Nicolas Cage és a robbanó bőrszerkó esete

A nemes egyszerűséggel Hero/Hős nevet viselő főszereplőnk (Nicolas Cage) nem éppen legjobb napjait éli. Nem elég, hogy keserű múltja elől sem menekülhet, de még egy csinos kis robbanó bőrszerkót is kapott maga mellé. Feladattal bízzák ugyanis meg: kerítse elő a Kormányzó (Bill Moseley) eltűnt -egyébként unokának hazudott - rabszolgáját (Sofia Boutella). Jutalom az persze nem jár érte, ha nem számítjuk annak hősünk életet. Mert ha nem teljesíti feladatát határidőre, akkor bizony robban az a varázslatos bőrszerkó...

Nicolas Cage, aki az elmúlt években a borzasztó B-kategóriás moslékok mellett a független filmekben (lásd: Mandy , Szín az űrből , Pig ) azért némi megváltásra lelt és karrierjét is biztosabb vizekre evezte, ...

Tovább Szólj hozzá

horror sci-fi akció thriller szürreális házimozi Nicolas Cage Nick Cassavetes Bill Moseley Sofia Boutella Sion Sono

2021. sze 26.

A feleségem története - kritika

írta: Benny Bug
A feleségem története - kritika

Ez a nő engem megölne, ölne

Füst Milán számtalan nyelvre lefordított, világszerte ismert regénye, A feleségem története elég régóta megfilmesítésre várt. Enyedi Ildikó már a nyolcvanas évek óta próbálkozik tető alá hozni a projektet, egy ponton még Gérard Depardiueu neve is felmerült főszereplőként. Mégis, csak a Testről és lélekről figyelemreméltó nemzetközi teljesítménye után kínálkozott megfelelő alkalom, azonban a nagyobb hírnév nemzetközileg ismert neveket (például Léa Seydoux, Louis Garrell) is bőven hozott magával.

Störr kapitány (Gijs Naber) hajóskapitány nem volt boldogtalan ember, egy ponton azonban rájönni kényszerül: valami mégis hiányzik az életéből. Pontosabban szólva, valaki: egy feleség. Merész fogadást köt, melynek ...

Tovább Szólj hozzá

premier dráma pszichológiai Cannes Füst Milán Léa Seydoux Enyedi Ildikó Louis Garrell Gijs Naber

2021. sze 25.

A védenc - kritika

írta: Benny Bug
A védenc - kritika

Egy újabb morcos női bérgyilkos

Anna (Maggie Q) és Moody (Samuel L. Jackson) éveken át bérgyilkosként hajtottak végre nagyszabású, veszélyes merényleteket. Azonban a baj szokás szerint ezúttal is csőstül jön, Anna ugyanis holtan találja mentorát, miközben képzett halálosztók vadászni kezdenek rá. A nő mindenáron bosszút akar állni, ám ekkor egy rejtélyes alak (Michael Keaton) is belép a képbe, kinek szándékai akkor még nem egyértelműek...

Női akcióhős, aki lever mindenkit is... Annyi, de annyi ilyet láttunk csak az elmúlt pár évben is (ott a Netflixes Kate meg a Lőpor turmix nemrégről, vagy az Ava ), hogy emiatt annyira nem hozott lázba A védenc . A szereposztás viszont már annál jobban bejövős volt -elvégre a címszereplő Maggie Q, az ellenlábás Michael ...

Tovább Szólj hozzá

premier akció thriller dráma kémfilm Samuel L. Jackson Michael Keaton Robert Patrick Maggie Q Martin Campbell

2021. sze 18.

Hasadék - kritika

írta: Benny Bug
Hasadék - kritika

Visszatérni oda, ahol nem látnak szívesen

 

Bálint (Molnár Levente) erdélyi származású magyar orvos, aki édesapja temetése miatt visszatér szülőfalujába. A helyiek között nem mindenki látja szívesen a férfit, aki egy 17 éves fiút is hátrahagyott maga után. A nem várt találkozás lavina módra egész eseménysorozatot indít el, Tamás pedig olyan dolgokba keveredik, amikből nem biztos, hogy képes lesz ép bőrrel kikecmeregni...

A Hasadék finoman előadott, mégis határozottan nagybetűs dráma. Krasznahorkai Balázs első nagyjátékfilmjében nem fél rendkívül kényes témákról beszélni, amik minden bizonnyal megosztó fogadtatásra lelnek majd a nézők körében is. Azonban el kell ismerni, hogy filmként remekül működik és a tapasztalat hiánya abszolút nem látszik meg rajta.

...
Tovább Szólj hozzá

premier thriller dráma Molnár Levente Krasznahorkai Balázs

2021. sze 16.

Mickey Rourke 10 legjobb alakítása

írta: Benny Bug
Mickey Rourke 10 legjobb alakítása

Boldog születésnapot!

Mickey Rourke  egyike Hollywood igazi fenegyerekeinek. Megjárta a poklot és a B-filmek posványát is, azonban mindig visszatalált az élvonalba, kerüljön bármibe. Karrierje során ugyan abszolút nem csak jó filmekben szerepelt, de ennek ellenére is számos, ikonikus remek szerepe van, amikre joggal lehet büszke. Oscarra is jelölték már, a Golden Globe díjat pedig meg is kapta. Ma van a  69 .születésnapja, ezért hát kiválasztottam karrierjének 10 legjobb alakítását. Természetesen az összes itt látható filmje ajánlott kategória. Lássuk hát!

 

10.) ÖNPUSZTÍTÓK (1996)

 

Érdekesség, hogy Rourke nem csak szerepel ebben a drogfüggőkről szóló filmben, de álnéven (Sir Eddie Cook) ő maga is írta azt. Elég   jól ...

Tovább Szólj hozzá

toplista top 10 Mickey Rourke

2021. sze 08.

Shang-Chi és a Tíz Gyűrű Legendája - kritika

írta: Benny Bug
Shang-Chi és a Tíz Gyűrű Legendája - kritika

A Marvel-gyűrűk ura

 

Shang-Chi egészen fiatalon, 14 évesen szökött meg apjától. A férfi anyjuk halála után vasmarokkal nevelte őt és testvérét - fiából pedig rettenthetetlen gyilkológépet akart faragni, kerül amibe kerül. Főszereplőnk azonban sikeresen maga mögött hagyta a múltat és jelenleg San Francisco városában tengeti mindennapjait - nem veszi körül nagy luxus vagy dollárhegyek, mégis boldog. Egészen addig, míg a fater újra be nem lép a képbe...

Sokan szeretjük a Marvel-moziverzumot, valószínűleg azonban a negyedik fázis végére a stúdió is kezdte belátni, hogy valamilyen szempontból változtatni kell az addigra túlságosan ismertté vált formulán. Az alapok rendben vannak és még számos hős vár arra, hogy eredetét a mozivásznon is ...

Tovább Szólj hozzá

premier akció fantasy harcművészet kaland Marvel Tony Leung Awkwafina Simu Liu

2021. aug 30.

Kampókéz - kritika

írta: Benny Bug
Kampókéz - kritika

Mondd ki a nevét és elszabadul a pokol

 

Az 1992-es Kampókéz alapvetően egy nagyon érdekes horror. Clive Barker azonos című írását értelmezte át, gyakorlatilag egy városi legendába ágyazott slasher-élményt nyújtott a borzongani vágyó közönségnek. Egyes elemei már megkoptak ugyan itt-ott az idő múlásával, azonban a jól belőtt nagyvárosi atmoszféra és a címszereplőt életre keltő Tony Todd hátborzongató kisugárzásának hála a Kampókéz mind a mai napig hatásos élmény. Bátor -ügyetlen kezekben botor- dolog egy ilyen kultikus cucchoz folytatást készíteni, a Tűnj el és a Mi sikere után rivaldafénybe került Jordan Peele - ezúttal forgatókönyvíróként és producerként- azonban mégis megpróbálkozott vele.

A készítők egyébként úgynevezett "spirituális ...

Tovább Szólj hozzá

premier horror thriller Jordan Peele Yahya Abdul-Mateen II Nia DaCosta

2021. aug 25.

Lőpor turmix - kritika

írta: Benny Bug
Lőpor turmix - kritika

Jó véresen, kellő stílussal tálalva

Lerágott toposz, ugyanakkor el kell ismerni, hogy az akciófilm műfajában manapság nehéz újat vagy egyáltalán izgalmasat mondani. Nem lehetetlen feladat, azonban jócskán kell hozzá képzelőerő és kreativitás. Úgy tűnt, hogy Navot Papushado képes lehet rá: legutóbbi filmjéért ugyan 2013-ig kell visszamennünk az időben, azonban igencsak megéri. A Csúnya, gonosz bácsik Tarantino személyes kedvence volt az adott esztendőben, az fura, fekete komédiába oltott groteszk thriller pedig látszólag egy újabb különleges rendezői életút első fontosabb állomásának tűnt.

Ezúttal már semmit nem bíztak a véletlenre, a Lőpor turmix ugyanis ismert színésznők közreműködésével készült el. Ekkora előnyből, egy kreatív emberrel a direktori ...

Tovább Szólj hozzá

premier krimi akció thriller Carla Gugino Karen Gillan Michelle Yeoh Navot Papushado Lena Heady

2021. aug 23.

Új múlt - kritika

írta: Benny Bug
Új múlt - kritika

A jövőben a múlt a legerősebb drog

A múltban élni veszélyes lehet. Emlékeink biztonságot jelentő ölelésében hajlandóak vagyunk elhinni, hogy a körülöttünk lévő világ egykor más hely volt, a nosztalgia pedig majdnem mindent meg tud szépíteni. Életünkben azonban számtalan olyan döntést hozunk, ami jelentős ráhatással lesz a velünk később történő eseményekre. Ki ne akarna visszamenni a múltba, hogy akár egyetlen apró válasz, esetleg gesztus segítségével teljesen más irányba kormányozza életét?

A múltban ragadni azonban még veszélyesebb lehet. Mindent szebbnek látunk, de ha minduntalan a nosztalgia karjaiba menekülünk, elveszik a körülöttünk lévő jelen. Megszűnünk saját magunk lenni és minduntalan egy korábbi, tökéletesebb "verziónkhoz" hasonlítjuk ...

Tovább Szólj hozzá

premier sci-fi thriller dráma Hugh Jackman neo-noir Rebecca Ferguson Cliff Curtis Lisa Joy

2021. aug 14.

Free Guy - kritika

írta: Benny Bug
Free Guy - kritika

A saját történetedben nem lehetsz statiszta

A videojátékok világa minden kétséget kizáróan behálózza mindennapjainkat. Ami a kilencvenes évek buta sztereotípiája szerint csak pattanásos, élettelen kockák napi menekülése a külvilág elől, mára széles körben kedvelt és elfogadott hobbi lett. Napról napra többen merülnek el egy-egy virtuális világ nyújtotta élményben, merthogy a játékok világa szinte minden műfajt lefed - még azokat is, amikre első körben nem is gondoltál volna...

A lehetőséget természetesen Hollywood is hamar meglátta a témában, mégsem vagyunk eleresztve sikeres játék-adaptációkkal. Ezek minősége javult valamelyest az elmúlt években (a Silent Hill vagy a Warcraft például nem is volt olyan rossz), azonban igazán emlékezetes módon még nem használta ki ...

Tovább Szólj hozzá

premier sci-fi akció vígjáték Ryan Reynolds Shawn Levy Taika Waititi Jodie Comer Joe Keery

2021. aug 06.

Az öngyilkos osztag - kritika

írta: Benny Bug
Az öngyilkos osztag - kritika

Ez az osztag öngyilkosságra kényszeríti a kliséket

Az van, hogy nem fogok kertelni: Az öngyilkos osztag az év egyik legélvezetesebb filmje. Pedig nem indult előnyből a 2016-os próbálkozás után, amely megmaradt bárminemű koncepciót mellőző, videoklipszerűen elnagyolt és unalomba fulladó, cukormázba mártott effekt-parádénak. Innen szép nyerni, szokták mondani. Így is lett, ehhez pedig mindössze egyvalaki kellett: James Gunn a rendezői székbe. Merthogy Az öngyilkos osztag mindent lazán tud, amit elődje nagy erőlködés árán sem volt képes elérni.

Lám, ez történik akkor, ha egy kreatív alkotó szabad kezet kap. Nem csodákra volt szükségünk, hanem egy szimpla, ámbár működőképes alapötletre, amit szeretnek a nézők és közben (valószínűleg) jól is fog hozni a konyhára. Látjátok? ...

Tovább Szólj hozzá

premier akció thriller képregényfilm fekete komédia DC Sylvester Stallone John Cena Joel Kinnaman Idris Elba Jai Courtney Viola Davis Alice Braga James Gunn Nathan Fillion Michael Rooker Margot Robbie Sean Gunn Daniela Melchior Pete Davidson

2021. aug 03.

Gonosz csoda - kritika

írta: Benny Bug
Gonosz csoda - kritika

A csoda mélyén sötétség honol

Vajon léteznek csodák? Az emberek rendre megosztja ez a téma, mióta világ a világ. Az internet korában természetesen nem túlzottan nehéz feladat igazinak tűnő, manipulált felvételeket nyilvánosság elé tárni a vaskos nézettség és szenzációhajszolás érdekében. Ezt a kérdést teszi fel a Gonosz csoda című film is, melynek alapja a hazánkban nem túlzottan ismert író, James Herbert Shrine című regénye - láss csodát (?), magyar változatot egyik könyvkiadó sem készített még belőle.

Gerry (Jeffrey Dean Morgan) egykor komoly újságíró volt, azonban soha nem volt rest kiszínezni a történteket némi olvasottságért és népszerűségért cserébe. Egy alkalommal csúfosan lebukott, azóta is hiába próbál visszaevickélni a szakma ...

Tovább Szólj hozzá

premier horror thriller Sam Raimi Jeffrey Dean Morgan

2021. aug 02.

Idő - kritika

írta: Benny Bug
Idő - kritika

Ketyeg az óra, telik az idő

M.Night Shyamalan a Hatodik é rz é k és a Sebezhetetlen sikere után a legkelendőbb rendezők egyike lett. Sokan egyenesen Hitchcock méltó utódját kezdték látni az ifjú indiai direktorban. Azonban módszeresen elvesztette az őt övező, valóban kemény munkával kiharcolt tiszteletet, miután olyan feledhető filmekkel jelentkezett, mint a L á ny a v í zben vagy Az esem é ny - hogy az igazán borzasztó Az utols ó l é ghajl í t ó és a F ö ld ut á n már szóba se kerüljön...

 2015-ben váratlanul kijött alacsony költségvetésű horrorja, A l á togat á s , majd nemsokkal rá az ügyes csavarral lezárt Sz é tt ö rve . Két jól sikerült mozi után rendezőnk kezdett magára találni, az Idő képében pedig újabb érdekfeszítő filmmel ...

Tovább Szólj hozzá

premier horror thriller dráma misztikus M Night Shyamalan Alex Wolff Vicky Krieps Thomasin McKenzie

2021. júl 30.

Dzsungeltúra - kritika

írta: Benny Bug
Dzsungeltúra - kritika

Dwayne Johnson & Emily Blunt dzsungelkalandja

A Disney nem rest saját élményparkjai alapján filmeket készíteni. Elsőre - na jó, másodjára - is nagyon furán hangzik ez az ötlet, A Karib-tenger kal ó zai -franchise gigantikus sikere és népszerűsége azonban bizonyította, hogy mégsem ördögtől való dolog. Kérdéses, hogy kedvenc kalózaink mikor ostromolják meg legközelebb a mozik vásznait, az egeres cég azonban biztosra akar menni, a Dzsungelt ú r á hoz pedig két igencsak népszerű és szimpatikus nevet is megszereztek maguknak.

A film alapja egy Disneyland-látványosság, így nagy meglepetés senkit nem érhet a vékonyka történetet illetően, hisz az valóban nem mutat túl a megszokott elemeken. Lily (Emily Blunt) és testvére egy ősi fa után kutat, ami a legendák szerint rendkívüli ...

Tovább Szólj hozzá

premier akció kaland Dwayne Johnson Disney Emily Blunt Jesse Plemons Paul Giamatti Edgar Ramirez Jaume Collet-Serra

süti beállítások módosítása