Markus (Mads Mikkelsen), a hivatásos katona szomorú hírt kap: szeretett felesége, Mathilde egy tragikus vonatbalesetben életét vesztette. A férfi azonnal hazatér a háború poklából, ahol aztán kénytelen saját érzései mellett erősen dackorszakos, szeretetre vágyó tinilánya érzéseivel is szembenézni. Mindeközben pár őrült alak kopogtat a férfi ajtaján, akik azt állítják: mindez nem is baleset volt, mivel a vonaton utazott valaki, aki tanúskodott volna a rettegett motoros banda, az Igazság bajnokai ellen. Markus ebbe kénytelen beletörődni, ezért saját szakállukra kezdenek nyomozni az igazság érdekében, no meg annak névszerinti „bajnokai” ellen…

Anders Thomas Jensen (Gengszterek fogadója, Zöld hentesek, Ádám almái, Férfiak és csirkék) példaértékűen ért a humor, szatíra és drámai elemek ügyes felkeveréséhez, filmjei ugyanis minden esetben komoly tartalommal bírnak, izgalmasan őrült karaktereket garmadáját vonultatják fel, valamint az egyes zsánerelemek mixelésével is példaértékű módon tudnak zsonglőrködni. A dán filmes szép kultstátuszt érdemelt ki, azonban soha nem kapta meg azt a mértékű figyelmet, amit művei igazán megérdemeltek volna. Az igazság bajnokai képében pedig újabb határozott lépést tett a halhatatlanság felé.

Kérdezhetitek tőlem: tényleg ennyire jó ez a film, hogy ilyen szavakat használok? Minek tagadjam? Igen, tényleg ennyire – ha nem jobban. Skandináv barátaink valamire nagyon ráéreztek, a Még egy kört mindenkinek mellett ugyanis számomra egyértelműen ez a film az év legjobb mozgóképes élménye. Ilyen fokú műfaj-és stíluskavalkádot tényleg maximum az ázsiai cuccokban lehet látni, rendezőnk pedig a legnagyobbakat megszégyenítő módon tudja őket alkalmazni. Egy kevés kis akció, rengeteg szatirikus elem, némi tragédia, emberi sorsdrámák: van itt minden, de mégsem tűnik semmi erőltetettnek vagy kontextusba nem illőnek.

Sírni fogtok, a következő pillanatban pedig már hangosan nevetni valami olyan dolgon, amin jóérzésű ember papíron egész biztos nem tudna – mégsem tudod megállni, mert itt annyira természetesnek érződik, annyira belülről jön az egész, hogy képtelen leszel parancsolni magadnak, ha kicsit is közel áll hozzád az erősen fekete humor. Rég nem láttam közönséget ennyire egyöntetűen nevetni a moziban, pedig még a műfaj esetében sem aggatható rá a vígjáték címke. Ennyi érzést nagyon kevés dolog tud megmozgatni a nézőkben. A Martin McDonagh (In Bruges, Három óriásplakát) párhuzam nem rossz példa – ugyan más a két filmes eszköztára, de ennyiből már lehet némi képetek arról, mire is számíthattok. Aztán úgyis tátott szájjal fogtok bámulni a mozi sötétjében, mert ezen a filmen nem lehet mást, az kizárt. Ne mondjátok, hogy nem szóltam.

Itt az összes karakter flúgos, saját egyéni problémájával küzd, miközben mélyen legbelül csak arra vágyik, hogy a társadalom elfogadja őt és végre szeretetet kaphasson. Szó se róla, hibbant itt mindenki, az azonosulás lehetősége azonban éppen ezért adott, mert itt messze nem fogtok tipikus amerikai sablonfigurákat látni, hanem saját magunk elé kapunk egy kiábrándítóan görbe tükröt, amibe biztosan nem mer majd mindenki belenézni. Kezdve a ridegnek látszó, határozott katonán a matekzseni elemzőig, vagy éppen a főszereplő bizonytalan lányán, lesz itt minden -az pedig példaértékű, hogy a karakterek mennyire jól vannak felépítve, miközben mégsem maradnak meg szokásos típusfigurának.

Mads Mikkelsen korunk egyik legjobb színésze. Nemcsak az európai mezőnyben, bárkivel felveszi a versenyt, valódi tehetségről van szó, aki szerepeket is nagyon ügyesen választ. Sajnos Hollywood rendre beleesik abba a hibába, hogy gonosztevő kategóriás szerepekkel találják meg szinte mindig, a színész azonban hisz annyira hazájának rendezőiben, hogy rendre sok dán csemegében láthatjuk. Nem kivétel Az igazság bajnokai sem, ahol a rideg, marcona, de belül érző katona szerepében megint új oldalát mutatta meg nekünk – az egészben a legelképesztőbb, hogy Mikkelsen látszólag nem tud hibázni, hisz itt egy újabb „tízpertízes” alakítás tőle. Mennyivel kevesebb lenne nélküle a filmvilág, te atyaég…

Végszó:

Az igazság bajnokai eléri, hogy nevess rajta – aztán rájössz, hogy tulajdonképpen saját magadon kacagtál mindvégig. De még ez sem rendít, még jobban röhögsz ezután is. Aztán a következő pillanatban ökölbe szorul a gyomrod, majdnem a könnyeiddel küszködsz, reménykedsz abban, hogy a dolgok jó véget érhetnek, majd azon kapod magad, hogy a remény igenis ott van mindenki számára. Nehéz leírni azt, mit ad, de ne féljetek átélni ezt a különös élményt. Mert végeredményben a nehéz pillanatok vagy reménytelenség ellenére nem elégtételre vagy bosszúra, hanem igazából csak pár flúgos barátra, némi megértésre meg egy alapos beszélgetésre van szükségünk – a többi pedig jön magától. Menjetek moziba, komolyan. 10/10

HA TETSZETT A CIKK, AKKOR IRATKOZZ FEL YOUTUBE-CSATORNÁMRA ÉS NYOMJ EGY KEDVELÉST FACEBOOK-OLDALAMRA!