Érdekes film az Adverse, hisz látszólag nincs itt semmi új a nap alatt, mégis működik. Sajnos Mickey Rourke az elmúlt években nem sok lehetőséget kapott arra, hogy bebizonyítsa, mekkora színész valójában. Pedig bőven jutott neki tehetségből, a színészi véna pedig az ezernyi plasztikai műtét dacára is megmaradt benne – már ha éppen volt egy olyan rendező, aki sikeresen kihozta belőle a zsenit: lásd például Darren Aronofsky és A pankrátor esetét.

Az Adverse már valamikor 2018-ban leforgott, majd egész szép sikereket ért el pár kisebb, független filmfesztiválon. A premierre mégis csak nemrégiben került sor – már ahol bemutatták. Van egy olyan érzésem, hogy a magyar mozik akkor sem kérték volna belőle, ha éppen nyitva tartanának. Sajnos, hozzá kell tenni!

A történet LA-ben játszik, a középpontban pedig egy sofőr áll, aki anyjuk halála után arra kényszerül, hogy maga nevelje tizenéves húgát. A lány éppen lázadó korszakát éli, a férfi pedig nehezen tud bármit kezdeni a helyzettel. A baj azonban csőstül jön, mikor kiderül, hogy a csaj pénzzel tartozik egy veszélyes bűn-szindikátusnak. A bátyó persze minden követ megmozgat, hogy rendbe hozza a dolgokat, ám az események hamar váratlan fordulatot vesznek.

Ha van film, aminek az egyszerűség jól tud állni, akkor az Adverse az. Letisztult, határozott rendezés és visszafogott képi világ jellemzi az egészet. Kicsit furcsa, hogy a rendező – bizonyos Brian A. Metcalf – eddig semmi kiemelkedőt nem hozza össze, most azonban úgy tűnik, valamire nagyon ráérzett. Jobb később, mint soha, nemdebár?

A film tulajdonképpen egy kőkemény neo-noir, könnyen követhető, de annál megalapozottabb cselekménnyel. Az események szépen felépítve, logikusan követik egymást. Muszáj rátérnem az egyetlen dologra, amivel kicsit elégedetlen voltam: ez pedig a lezárás. Kicsit több eleganciára lett volna itt szükség – így sem rossz, de nem tud felérni ahhoz a minőséghez, amit előtte láthatunk.

A hangulat nyomasztó és realisztikus, miközben feltárja az angyalok városának azon arcát, amit garantáltan nem mutogatna senki szívesen egy képeslapon. Az Adverse útközben olyan klassz filmeket idéz meg, mint a Taxisofőr vagy a Sosem voltál itt, de talán van benne egy kis Drive is. Továbbra is fenntartom, hogy jótól lopni nem bűn. Ihletet meríteni meg főleg nem!

A velős, sokszor kendőzetlenül erőszakos és szókimondó cselekményvezetéshez szerencsés módon megfelelő karakterépítést is kapunk. A főszereplő Ethan figurájával meglepően könnyű azonosulni, azonban az is érdekes, hogy a kvázi főgonoszt játszó Mickey Rourke figurája jócskán túlmutat az „egyszeri rohadék” kategóriáján, akit a film végére jól helyben kell hagyni.

Rourke remek alakításával képes arra, hogy kellőképp árnyalja a szerepet. Karaktere egy alvilág vezető, akibe már hálni is alig jár a lélek, szenvedés számára minden perc, ami csak hátra van. A színész kifejezetten aprólékos módon merült el szerepében, egyik nagymonológja pedig – amikor a múltjáról beszél – egyértelműen a film legzseniálisabb pillanatai közé tartozik. Abban benn van minden, ami csak kell.

VÉGSZÓ:

Az Adverse szó szerint a semmiből jött, egészen minimális költségvetéssel. A figyelemre azonban nagyon is érdemes, hisz okosan tálalt, velős történetével, korrekt karakterépítésével és szenvtelen erőszakábrázolásával képes arra, hogy ajánlható neo-noir legyen. Tudom javasolni, ha nem riadsz vissza a sötétebb, felnőtt közönséget megszólító történetektől. Meg is van az év első komolyabb meglepetése!

HA TETSZETT A CIKK ÉS A JÖVŐBEN SEM SZERETNÉL LEMARADNI A HASONLÓ DOLGOKRÓL, IRATKOZZ FEL YOUTUBE-CSATORNÁMRA ÉS NYOMJ EGY KEDVELÉST FACEBOOK-OLDALAMRA!