Nicolas Cage érdekes utat jár be színészként. Karrierje elején nem bírta elviselni, hogy családneve (Coppola) miatt mindenki Francis Ford Coppola rokonaként, ezáltal kivételezettként tekint rá, ezért nevet változtatott. A kilencvenes években akciósztár-babérokra tört, később elsőrangú mém-alapanyag lett, ám a szakma ranglétráján egyre lejjebb került és számtalan B-kategóriás vackot is elvállalt, ami nála sokkal gyengébb színészek számára is kínos lett volna.

A 2010-es évek második felében aztán a független filmek világában (Mandy, Szín az űrből) talált megváltást Cage, ahol bebizonyosodott: mélyen legbelül ő továbbra is egy zseniális aktor, főleg ha kiélhet kreatív hajlamait és kísérletezű kedvű, bátor rendezőkkel dolgozhat együtt. Ebbe a táborba tartozik a Pig című dráma is, melynek láttán sokan egyből unottan John Wick-plágiumot kiáltottak. Jelentem: kár volt, de erre később térjünk vissza!

A remete életmódot folytató Rob (Cage) egy erdőben éldegél, messze a civilizációtól. Egyetlen társa egy hűséges malac, aki segít neki megtalálni a szarvasgombát, amit később továbbad. A békés vegetálást azonban pár idegen töri meg, akik elrabolják szeretett állatkáját - a férfit azonban nem olyan fából faragták, hogy ilyen egyszerűen elengedje azt, aki a legfontosabb számára.

Az alaptörténet tényleg mutat némi hasonlóságot Keanu Reeves kutyás bosszúhadjáratával, azonban a Pig messzebb nem állhatna az akció-thriller zsánerétől és még csak nem is a bosszú a legfőbb központi motívuma. Az első nagyjátékfilmjét jegyző Michael Sarnoski ugyanis arra használta az alapokat, hogy egy egyszerű, érthető történetet meséljen el a szeretetről és annak hiányáról - közben pedig megbolondította az egészet egy csipetnyi gúnyos, mégis visszafogott humorral.

Aki arra számít, hogy Cage módszeresen, emberről emberre haladva vesz revansot szeretett malaca elrablóin, az nagyot téved! A film esetében tényleg ajánlott komolyan venni annak műfaji besorolását, a Pig ugyanis erőszakot alig-alig, módjával tartalmaz csak. Mi több: akkor sem hősünk üt, hanem ő szenvedi el azokat.

Főszereplőnk ugyanis fizikai kvalitásait tekintve egyszerű, megtört átlagember, akit testi erő helyett végtelen elszántság hat. Persze a malacka ezúttal is valaki mást testesít meg, akinek emlékét főszereplőnk nem bírja maga mögött hagyni, ezért minduntalan a múltba kapaszkodik és egyfajta álomvilágot hozott létre maga számára: a krízis pedig akkor érkezik el, amikor ez a láthatatlan "burok" buborék módjára foszlik szét, Rob pedig kénytelen kilépni addig gondosan építgetett, áthatolhatatlannak hitt komfortzónájából.

A Pig dialógusközpontú film, a legtöbb esetben ugyanis a karakterek közti verbális interakciók viszik előre a cselekmény fonalát, miközben egy olyan "kultúrát" is megismerhetünk, amiben a legtöbb néző nem mozog túl otthonosan. A nyomozás miatt egy nagyon enyhe neo-noir stílusa is van a filmnek, a lényeg azonban Rob karakterén van - arra érdemes felkészülni, hogy sok kérdés maradhat bennünk a film vége után, ugyanis a rendező számos alkalommal hagyja, hogy a képzeletünk dolgozzon helyettünk és saját szájízünk szerint "falazzuk be" a nyitva hagyott réseket.

Több mint érdekes látni, ahogy az egykori "nagy név", számtalan blockbuster-ben foglalkoztatott Nicolas Cage csapzott hajú, megtört fickó benyomását kelti, akibe hálni is alig jár a lélek. Minden tiszteletem az övé, hogy elvállalta a szerepet, ugyanis zseniálisan ráérzett a karakter lényegére, így tisztelettel, mégis profizmussal nyúlt hozzá - kétségünk se legyen, mindent kihozott belőle, amit csak lehet. A film kevés szereplővel operál, az Örökség című art-horrorban felfedezett Alex Wolff nevét mindenképp ki kell emelnem még, ugyanis ő is erősen odatette magát.

Végszó:

A Pig nem az a film, ami mindenki tetszését elnyeri. Lassú dráma emberi érzésekről, szeretetről, magányról, meg kötődésről - no és nem utolsósorban az elengedés fontosságáról. Komótosan és megfontoltan mesél, csak akkor szólal meg, ha az valóban szükséges- épp így éri el, hogy minden szava aranyat érjen. Cage pedig ismételten bizonyította, hogy számtalan béna szerepvállalása ellenére olyan név, akit egyszerűen nem lehet figyelmen kívül hagyni. Lehet, hogy az egykori sztár már nincs többé, de újjászületett és kész kockázatot vállalni - hogy elérhetetlen filmcsillag helyett mélyen emberi, esendő, mégis azonosulható arcát mutassa a publikumnak. Ő az a Nicolas Cage, akit a jövőben még nagyon-nagyon sokszor szeretnék látni.

HA TETSZETT A VIDEO /  CIKK ÉS A JÖVŐBEN SEM SZERETNÉL LEMARADNI A HASONLÓ DOLGOKRÓL, IRATKOZZ FEL YOUTUBE-CSATORNÁMRA ÉS NYOMJ EGY KEDVELÉST FACEBOOK-OLDALAMRA!