Beszéljünk egy kicsit a WandaVision című sorozatról! Akármilyen hihetetlen is, a Marvel Moziverzum legutóbb bemutatott filmje, a Pókember: Idegenben lassan már két éves lesz. A Fekete özvegy már lassan egy éve bemutatásra vár, ebben a helyzetben azonban a Disney+-os sorozatok hivatottak az űr kitöltésére. Ennek első állomása – és egyben a negyedik fázis nyitódarabja – pedig a WandaVision, ami kezdésnek mindjárt húzott is egy merészet.

A Marvel filmek eddig általában hasonló sémákra épültek, ám közben igyekeztek változatosnak tűnni, hisz volt köztük királydráma, coming of age történet, hidegháborús hangulatot árasztó thriller, stb… A WandaVision azonban jó darabig teljesen mást kínál, mint amit egy megszokott Marvel-élményre vágyó néző elvárna.

A történetről nem könnyű beszélni, hisz legalább a sorozat feléig inkább újabb és újabb kérdéseket tesz fel, mintsem választ adna az addig feltettekre. A lényeg, hogy Wanda és Vízió életét követhetjük nyomon, akik egy WestView nevű helyre költöznek – és lám, máris kész a sitcom-szerű alaphelyzet, amire a készítők jó darabig építeni fognak.

Azért valljuk be, nem kevés bátorságra vall, hogy az első két epizód egy az egyben fekete-fehér! Nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy hány néző hagyta félbe eddigre a sorozatot, akik egy hagyományosabb Marvel-mókára számítottak. Maga a cselekmény egyébként az ’50-es évektől indul és úgy halad előre, miközben épp megfelelő mértékben adagolja a humort és az easter eggek-et.

Érdekes dolog ez, hisz mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy valami furcsa zajlik a háttérben, ám közben mégis akkor legszórakoztatóbb a WandaVision, mikor fel meri fedni humorosabb és némiképp groteszkebb oldalát – ilyenből pedig akad nem is kevés. Képzeljük el, hogy a képregény-világ kap egy enyhébb David Lynch-beütést és máris közel vagyunk ahhoz, amit a sorozat legjobb pillanataiban kínálni tud.

Lehet, hogy ez furcsán hangzik, de akkor élveztem igazán a sorozatot, amikor az teljesen el tudta engedni a gyeplőt és tényleg önmagát adta. Más kérdés, hogy ez szinte semmiben nem hasonlít az eddig megszokott Marvel-művek hangulatára és nem is arról szól, hogy pizsamás hősök rombolnak le fél városnegyedeket.

Ahogy egyre több kérdésre próbálnak választ adni, úgy lesz a WandaVision egyre kiszámíthatóbb. A magam részéről, sokkal jobban kedveltem a sorozat első felét, ami ügyesebben kihasználta az alapanyagban lévő rengeteg potenciált és merte a saját útját járni. Maga a lezárás egyébként nem lett rossz, a két stáblista utáni jelenet pedig szokás szerint tovább bővíti ezt a sokszínű univerzumot.

VÉGSZÓ:

Alapvetően szerettem a WandaVision-t, mert nem félt kísérletezni és közben számos szórakoztató pillanatot tartogatott. Nem rossz ötlet, hogy a sorozatok által olyan karakterek is előtérbe kerülnek, akik a nagyobb filmekben kisebb lehetőséget kaptak csak. A sorozat kezdésnek teljesen megfelelő, Elisabeth Olsen és Paul Bettany pedig tényleg lubickolnak a szerepeikben. Sajnálom, hogy a végére kezdett kifulladni és veszteni varázásból, de ez az út abszolút járhatónak tűnik és számos lehetőség van benne. Mindent összevetve elégedett vagyok és remélem, hogy a hamarosan startoló Sólyom és a Tél Katonája sem fog csalódást okozni. Hamarosan kiderül.

HA TETSZETT A VIDEO / CIKK ÉS A JÖVŐBEN SEM SZERETNÉL LEMARADNI A HASONLÓ DOLGOKRÓL, IRATKOZZ FEL YOUTUBE-CSATORNÁMRA ÉS NYOMJ EGY KEDVELÉST FACEBOOK-OLDALAMRA!