2021. feb 13.

Ismert színészek vendégszereplései az X-Aktákban

írta: Benny Bug
Ismert színészek vendégszereplései az X-Aktákban

A legjobb cameok!

 

Az X-Akták a popkultúra egyik legnépszerűbb sorozata, amiről mindenki hallott már. A széria 11 évadot kapott összesen, ami 217 epizódot tett ki. Később olyan sorozatokon is tetten érhető volt a hatása, mint az Odaát vagy A rejtély. Nem utolsósorban, világszerte is ismertté tette a két főszereplőt játszó David Duchony-t és Gillian Anderson-t. Azonban, érdekes belegondolni, hogy az egyes évadok alatt mennyi olyan színész tűnt fel a sorozatban akár csak egy epizódra, akiket akkoriban még nem igazán ismertek, csak később kaptak nagy rivaldafényt – mikor talán már ők maguk sem emlékeztek arra, hogy anno karrierjük elején az X-Aktákban is feltűntek. Most ilyen esetből mutatok nektek ötöt. Lássuk hát őket!

 

5.) Bruce Campbell

 

 

A lista egyetlen szereplője, aki már akkor is elég ismertnek számított, amikor igent mondott a sorozatban való szereplésre. Sam Raimi rendező barátja már a ’80-as években sem volt akárki, köszönhetően a Gonosz halott-filmeknek. A színész a 6.évad 7.részében játszik egy gyerekrabló démont, aki természetesen rövid időn belül összefut Mulderrel és Scullyval is. A rész 1999-ben került először adásba.

 

4.) Shia LaBeouf

 

 

Még ugyanabban az évben, de a számokat felcserélve, a 7.évad 6.részében kapott lehetőséget bizonyításra az akkor mindössze 13 éves színész. Egy szokásos, „hét szörnye”-tematikájú epizódról van szó, amiben a páros a világ legszerencsésebb emberének eredt nyomába, LaBeouf pedig egy kissrácot játszott, aki egy ritka betegségben szenved. A színész később a Transformers-franchisenak köszönhetően tett szert ismertségre, újabban pedig független filmekben bizonyította tehetségét. Legutóbb egyébként épp Mundruczó Kornéllal forgattak közösen.

 

3.) Danny Trejo

 

 

Bizony, maga Machete sem maradhatott ki az X-Aktákból! A különös életúttal bíró színész a 8.évad 6.részében ugrott be. Trejo csak igazán rövid időt töltött képernyőn, azonban hozzá passzoló szerepet kapott, ugyanis egy bérgyilkost kellett eljátszania, amire előtte és utána is többször sor került már termékeny, sokszáz tételből álló karrierje során.

 

 

2.) Ryan Reynolds

 

Hittétek volna, hogy napjaink egyik legnagyobb box-office sztárja, maga Ryan Reynolds szinte itt kapta első szerepét? Még jóval a világhírnév előtt, 1996-ban került a képbe, méghozzá a 3.évad 13.epizódjában. A később nagy névvé váló Reynolds itt egy diákot alakított, aki egy rejtélyes gyilkosság áldozatává vált. Ne feledjük, ezután még jó pár évnek el kellett telnie, mire Reynolds széles körben is hírnevet szerzett magának!

 

1.) Bryan Cranston és Aaron Paul

 

A Breaking Bad című kultsorozat két sztárja sem maradhatott ki a misztikus sorozatból! Bryan Cranston 1998-ban, a 6.évad 5.részében szerepelt és egy antagonistát alakított. Érdekesség, hogy később ezen egy-epizódos jelenése is szerepet játszott abban, hogy megkapta Walter White szerepét a fent már említett szériában, hisz alakításával nagyon elégedettek voltak. Igaz, a kettő között eltelt 12 év, valamint a Már megint Malcolm mind a 7 évadja.

Aaron Paul pedig három évvel később, de persze még ismeretlen névként kapott lehetőséget a 9.évad 5.részében. A színész egy különös „prank”-csapat vezetőjének bőrébe bújt – határozottan érdekes figyelni a jövő remek színészet ebben az apróbb szerepben. Az epizód maga pedig egyike volt a komikusabb hangvételű X-Akták részeknek, ahol kisebb arányban volt jelen a horror és misztikum.

 

 

HA TETSZETT A VIDEO / CIKK ÉS A JÖVŐBEN SEM SZERETNÉL LEMARADNI A HASONLÓ DOLGOKRÓL, IRATKOZZ FEL YOUTUBE-CSATORNÁMRA ÉS NYOMJ EGY KEDVELÉST FACEBOOK-OLDALAMRA!

 

 

 

Szólj hozzá

toplista top 10 david duchovny gillian anderson x-akták