2019. nov 27.

Wonder Wheel (kritika)

írta: Benny Bug
Wonder Wheel (kritika)

Coney Island, '50-es évek, napsütés.

 

Az ’50-es években járunk. Coney Island virágzott ebben az időszakban: olyan volt az egész, mint egy nagy és színes vidámpark, természetesen a turistákat sem nagyítóval kellett keresni. Itt él Ginny (Kate Winslet), a megbukott színésznő, férjével (Jim Belushi). Egy nap azonban váratlanul megjelenik a férfi lánya (Juno Temple), aki saját gengszter férje elől menekül. A helyzetet nem könnyíti meg, hogy a család mindkét női tagja beleszeret egy vízimentőbe (Justin Timberlake)…

Woody Allen rendezései még továbbra is népszerűnek számítanak, azonban olyan nagy kritikai sikereket nem igazán tud elérni, mint az Annie Hall vagy éppen a Manhattan volt. Legutóbb talán 2011-ben vett szinte mindenkit a lábáról az Éjfélkor Párizsban című filmjéből. Ez a legújabb filmje pedig 2017 decemberében került a mozikba, de anno elég volt kevesebb mint egy hónap, hogy szép lassan majdnem minden moziból kikopjon.

Vajon miért bukott anno a film? Már jóval kevesebb tömegeket mozgat meg egy rendezés a mestertől, vagy a szinkron hiánya ijesztett el sokakat? Egyáltalán jó film a Wonder Wheel? Természetesen hamarosan kitérek ezekre a kérdésekre is, de elöljáróban annyit: most szembemegyek a nagy többség véleményével. Néha azt is kell, ha éppen úgy látom helyesnek... :)

Ami azt illeti, közel sem láttam még a mester összes rendezését, de azért szép lassan be fogom őket pótolni. Nekem az abszolút kedvenc eddig a Manhattan. Nos, a Wonder Wheel egy kicsit Allen régebbi filmjeit idézi, mind hangulatban és stílusban. Tényleg egy igazi, ízig-vérig Woody Allen mozit kapunk, a mesterre jócskán jellemző egyediséggel megfejelve. Van itt minden: dühös gengszterek, szerelmi háromszög, na meg fantasztikusan belőtt hangulat.

Hár nem úgy igazából "vudielenes", már így leírva is? Ezek miatt pedig nekem kifejezetten tetszett, amit láttam. Nem lesz ez a legjobb rendezése, de nagyon élvezetes film, aminek a képi világa is fantasztikus lett. Ezért pedig nagyon sajnálom, hogy manapság már egyáltalán nem mozgat meg tömegeket egy WA rendezés. (Kicsit utána olvastam, nagyon kevesen nézték meg sajnos hazánkban is :(  ).

 Tehát a történet hiába egyszerű és könnyen követhető, a maga nemében, ha engem egyszer magával ragadott: szerintem pedig épp ez a lényeg. Úgy vélem, a mester már régóta nem rendezett ilyen remek külcsínnyel, zenékkel és hangulattal megáldott filmet. Egyszerűen működik, hiába nem hibátlan. Kérdés nélkül működik, legalábbis számomra.

Ezért pedig nem is értem, hogy miért kapott gyenge közepes kritikákat. A mester az elmúlt pár évben az Abszurd alak és a Café Society című filmekkel jelentkezett, ezekre pedig azért bőven rálicitál a Wonder Wheel. Félreértés ne essék, azok sem voltak rosszak, de azért most jobban egyben van a dolog. Igazából csak annyi bajom van a filmmel, hogy egyrészt néhol kicsit felületes. Ezt ki lehetett volna küszöbölni, de végül sajnos nem úgy lett. A másik meg, hogy a vége számomra egy kicsit befejezetlennek tűnik, legalábbis túl hamar ért véget.

 Ami a színészeket illeti, szerintem Kate Winslet már hosszú évek óta nem volt ilyen jó. Alakítását csak dicsérni tudom. De a többiek munkájával sem volt gond, sőt. Még Justin Timberlake is teljesen jól játszott, pedig neki azért nem a színészet a legfőbb dolga. Hozza az elvárhatót Juno Temple, Robert C. Kirk és Jim Belushi is, természetesen.

Összegezve, a Wonder Wheel ugyan nem egy hibátlan film, de az utóbbi évek Woody Allen kínálatának abszolút legjobb darabja volt számomra. Megvolt benne a hangulat és a stílus is jócskán. A színészek is kifejezetten jól játszottak. Egy esélyt mindenképp érdemes neki adni. Kicsit vicces és megható,  jól sikerült drámaTényleg visszahozta nálam azt a feelinget, melyet leginkább WA korai remekeire voltak jellemzőek, így kisebb hibái ellenére sem bírtam nem szeretni azt, amit láttam. Vajon az Egy esős nap New Yorkban milyen minőséget hoz? Holnap kiderül, olvassátok majd el! ;)

 

 

 

Értékelés:80%

 

Kedveld az oldalt a Facebookon is!

 

 

Szólj hozzá

dráma romantikus házimozi 80% Justin Timberlake Woody Allen Kate Winslet Juno Temple Jim Belushi Robert C. Kirk