2019. sze 02.

1922 (kritika)

írta: Benny Bug
1922 (kritika)

A farm, ahol halunk.

Stephen King-napok során 11 cikk, szavazás és egy premier AZ 2 kritika várja a rettegés és a legendás író stílusának kedvelőit! A hetedik téma nem más, mint egy 2017-es Netflix-film, az 1922!

 

A történet szerint 1922-ben járunk (mily meglepő). Ebben a válságos időszakban, alig pár évvel az első világégés vége után egy csőd közelébe kerülő farmer (Thomas Jane) és annak fia azt tervezik, hogy elteszik láb alól a feleséget. Azonban ha ezt megteszik, akkor biztos, hogy  tettük következményei nem hagyják majd nyugodni őket…

Ha valaki még hozzám hasonlóan úgy érzi, hogy nem elég a Stephen King feldolgozásokból, annak igencsak jó hírem van. A Setét Torony, a zseniális AZ és a Bilincsben után ugyanis megérkezett a negyedik King adaptáció is a 2017-es évből.

Mégpedig ismét a Netflix nem bírt magával a Gerald's Game után, s elkészítették a Minden sötét, csillag sehol című novelláskötet egyik történetének adaptációját, melyben a már King-film veteránnak mondható Thomas Jane is játszik.

A történetről látszik, hogy egy kisebb terjedelmű írás alapján készült. Jómagam nagy King fan vagyok, mindenképp az egyik kedvenc írómnak tartom. Ezt a történetet még nem olvastam tőle, de mindenképp azon a véleményem vagyok, hogy azért mozgóképes formában is működött a dolog. A film nem hibátlan ugyan, de mindenképpen a jobb King feldolgozások közé tartozik. Ez pedig külön öröm, mert régebben sorra érkeztek az olyan filmek, amik az eredetileg igen csak erős írások megcsúfolásának is alig voltak jók.

2017 viszont nem egy ilyen év: volt az író rajongói ugyanis elképesztő módon el voltak kényeztetve. A film nagyon jól építi fel az atmoszférát, hangulata ugyanis első osztályú. A korrajz is nagyon pontos, nagyon jól keltették életre 1922 világát. A történet pedig, alapvetően a bűn és bűnhődés témakörét is taglalja, jókora pszichológiai hatással és gondolatokkal.

A film megnézése után egészen biztos vagyok benne, hogy az eredeti írás középpontjában is ezek a nem éppen könnyed dolgok álltak. De maga a hangvétel sem pehelysúlyú: megjelenik a játékidő alatt a vér és szenvedés is, azonban ami a leginkább működik, az a lelki terror alkalmazása. Gyenge idegzetűek inkább ne ezt válasszák esti programnak, ugyanis eléggé képes arra, hogy még jóval a megtekintése után is a nézővel maradjon.

Tették ezt úgy, hogy bár az 1922 alapvetően egy lélektani thriller, nem csekély drámával, s kevés, de annál erőteljesebb horrorisztikus hatásokkal. Thomas Jane már az 1922 előtt is szerepelt két King-filmben: az Álomcsapda sajnos nem lett az igazi, viszont a Köd egyi igencsak jó darab, nem kevés horrorral és pszichológiai elemekkel. Nos, a színész szerintem nagyon jól hozta a megtört, elkeseredett lépésekre is elszánt farmer karakterét. Sőt, azt is lehet mondani, hogy nála jobb kezekben valószínűleg nem sokaknál lett volna ez a karakter.

Persze azért az 1922 sem hibátlan. A túl sok "bú" a vége felé rátelepszik az egész filmre, valamint egy bizonyos esemény (khmm!) után több irányba is akad haladni, s éppen emiatt lesz a kelleténél kicsapongóbb. Persze azért a végeredmény bőven pozitív kategória lett.

Összegezve, az 1922 ugyan nem hibátlan King-adaptáció, de mindenképpen az erősebben sikerült darabok közé tudom sorolni. A vége talán már egy kicsit el van túlozva, addigra túl sok akar lenni, de egyébként a korrajz, az atmoszféra és a hangulat tényleg közel hibátlan. Thomas Jane pedig óriásit játszott. A pszichothrillerek kedvelőinek tudom ajánlani, minden hibája ellenére is összetett és komoly darab.

 

 

 

Értékelés:70%

 

Kedveld az oldalt a Facebookon is!

 

 

Szólj hozzá

horror krimi thriller dráma házimozi misztikus netflix 70% pszichológiai lélektani Stephen King Molly Parker Neal McDonough Thomas Jane Stephen King-napok