2019. már 07.

Overlord (kritika)

írta: Benny Bug
Overlord (kritika)

Bakák a zombik ellen.

A második világégés idejében játszódik a cselekmény, a partraszállás után, mikor is néhány amerikai katona Franciaországban próbálja túlélni a poklot. Persze nem csak falvat nézni jöttek a derék fiatalok, küldetésük is van, nevezetesen el kell pusztítaniuk a nagy és gonosz németek egyik rádiótornyát. A csapat egész szépen halad a cél felé, azonban egy idő után komoly akadályokba ütköznek. Nagyon hamar rá kell jönniük, hogy az "árjak" a kevésbé veszélyes ellenfeleik, hisz azok valami túlvilági és veszélyes kísérleteket végeztek az ártatlan embereken.

Lássuk be, az Overlord nem az a film, ami mondjuk vendége lehetne egy Golden Globe, vagy éppen Oscar-gálának. Hogy ez egy nagy baj, és akkor már nem is lehet jó alkotásról beszélni? Nem, pont ellenketőleg. Szemmel láthatóan egy B-filmről van szó, de legalább annak minden bájával és előnyével együtt. Tehát az itt látottakat túlzottan komolyan ne tessék venni, de tudjátok mit? Cserébe legalább a szórakozás mondhatni garantált.

Érdekes, hogy kezdetben a Cloverfield-franchise legújabb darabjának híresztelték az Overlord-ot, azonban még épp idejében kiderült,, hogy ez nem igaz. Egy önálló alkotásról van szó, ami nem része egyik filmes univerzumnak sem. Ez azonban nem nagy gond, megállnak a derék katonák a saját lábukon is. Az sajnos már nem ennyire örömteli, hogy az eredetileg tervezett magyar premier végül teljes egészében elmaradt, egyik forgalmazó sem vette meg nekünk.

Így történt meg, hogy egy egészen tökös film maradt ki a hazai mozik kínálatából, köszönhetően a töketlen forgalmazóknak. Most, hogy láttam ezt az alkotást, úgy gondolom, hogy illett volna hozzá a gyöngyvászon, s igazán jól mutatott volna rajta. A látványvilág egészen kellemes, remekül teremtették meg a korhű, s egyben igényes környezetet. Persze látszik, nem költötték rá a világ összes pénzét, de ahhoz képest bőven jó ez.

Műfajilag igazi keverékről van szó, hisz egyszerre mondható háborús (kaland)mozinak, illetve horrornak is. A jó hír, hogy eme két, látszólag nem éppen rokon stílus nem oltja ki a másikat, hanem éppen ellenkezőleg, mindkettőben jól tud teljesíteni az Overlord. Az elején inkább funkciónál "bakás" alkotásnak, később viszont egyre inkább előtérbe kerül a félelemkeltés is.

Az mindenképpen tetszett, hogy a cselekmény, amennyire kellett, éppen annyira maradt komoly. Nem arról van szó, van benne pár poén, egysoros, de közben az egész egy pillanatig sem válik majd önmaga paródiájává. Az alkotók szemmel láthatóan tudták a kereteiket, s azokat nem is akarták túllépni. Így hiába van B-alkotástól szó, ez a stílus még épp hogy jól is állt neki.

Akad benne pár kegyetlen és véres jelenet, szóval ilyen téren nem fogták vissza annyira magukat. Persze túlzottan undorító soha nem lesz az Overlord, meg azt sem hinném, hogy bárhol is be fogják majd tiltani eme műremeket. Nem, hisz kreatív az egész, vannak kegyetlenségek, de azt sose éreztem, hogy csak ezzel akarják eladni. Szimpatikus dolog, na.

Nagy színészóriásokat nem fogunk itt találni, de akiket szerződtettek, bőven megtették a dolgukat, csalódást nem okoztak. Wyatt Russell és Pilou Asbaek (a Trónok Harcából egyenesen), akik még ismertebb neveknek számítanak, nem voltak ők se rosszak. Látszik rajtuk, hogy élvezték a forgatást, s valljuk be, az sem egy utolsó szempont. Plusz a producer: J. J. Abrams. Pedig tényleg nem Cloverfield-film... :) 

Összegezve, jófajta szórakozás az Overlord. Lehet, hogy már messziről látszik rajta, hogy nem A-kategóriás, de engem ez egyáltalán nem zavart, hisz az alkotók tényleg látták a korlátaikat, s végül egy bőven jó és figyelmet lekötő alkotást hoztak össze. Komoly filmes díjakra nem esélyes, de nem is azért készült el. Hisz a célját bőven megteszi, a klisék ellenére is szórakoztat, több helyütt pedig bőven kreatív, megfejelve egy kis jótékony Wolfenstein-hangulattal. Bőven lett volna helye a magyar mozik műsorán is, ennél évente több tucat rosszabb munkát is behoznak a forgalmazók. Nem hibátlan, de határozottan ajánlott kategória. 

 

Értékelés:75%

 

Kedveld az oldalt a Facebookon is!

 

Szólj hozzá

horror sci-fi akció thriller 75% háborús kaland házimozi J. J. Abrams Pilou Asbaek Jovan Adepo Julius Avery Wyatt Russell Mathilde Ollivier