Mozinapló

Film | Sorozat | Anime | Manga | Könyv | Videojáték

Shang-Chi és a Tíz Gyűrű Legendája - kritika
A Marvel-gyűrűk ura

 

Shang-Chi egészen fiatalon, 14 évesen szökött meg apjától. A férfi anyjuk halála után vasmarokkal nevelte őt és testvérét - fiából pedig rettenthetetlen gyilkológépet akart faragni, kerül amibe kerül. Főszereplőnk azonban sikeresen maga mögött hagyta a múltat és jelenleg San Francisco városában tengeti mindennapjait - nem veszi körül nagy luxus vagy dollárhegyek, mégis boldog. Egészen addig, míg a fater újra be nem lép a képbe...

Sokan szeretjük a Marvel-moziverzumot, valószínűleg azonban a negyedik fázis végére a stúdió is kezdte belátni, hogy valamilyen szempontból változtatni kell az addigra túlságosan ismertté vált formulán. Az alapok rendben vannak és még számos hős vár arra, hogy eredetét a mozivásznon is megnézhessük, a Marvel pedig remélhetőleg szép lassan azon karaktereire is jobban fog koncentrálni, akik annyira nem ismertek, mint a fősodor legmenőbb arcai. Shang-Chi márpedig ötletes kezdetnek tűnik, hisz relatív ismeretlensége ellenére bőven van lehetőség benne.

A Shang-Chi fogja a harcművészeti filmek stílusát, majd ahhoz hozzáadja a keleti mítoszok és legendák érdekes, színpompás világát. Felépítését tekintve sajnos (?) egy szokásos MCU-eredetsztoriról beszélhetünk, melynek ívét valószínűleg mindenki ismeri, aki korábban akár csak egyetlen hasonló jellegű próbálkozást látott. A valódi ereje tehát nem éppen a kiszámítható, átlagos narratívájában rejlik, helyette sokkal érdekesebbek azok az elemek, melyekkel felfrissíteni igyekszik saját filmes univerzumát.

A keleti kultúra/mondakör hozzám mindig meglehetősen közel állt, ezért érdeklődve vártam a Shang-Chi bemutatóját. Minden kiszámíthatóság dacára is érdekes megfigyelni, ahogy a Marvel egyre inkább kísérletezni kezd megszokott stílusán - aminek így a negyedik fázis elején valóban eljött már az ideje, valljuk be őszintén. A látványvilág él és lélegzik - komor és visszafogott színeknek helye sincs, ezúttal a szemkápráztató, részletgazdag vizuális elemeket kapunk.

Nagy meglepetés senkit nem fog érni, miközben pörögnek a képkockák, azonban sikeresen tiszteleg a klasszikus harcművészeti alkotások, de kicsikét még a wuxia műfaja előtt is. Érdekes élmény ilyen dolgokat látni egy Marvel-filmben, hisz ezzel olyan terepre tévedtek, ahol idáig nem mozogtak otthonosan. A stílus kedvelői itt garantáltan megtalálják a számításaikat: lehet, hogy tudjuk, ki fog a végén elbukni és ki fog győzni, grandiózusság szempontjából azonban a Shang-Chinek nem kell szégyenkeznie. Nagyon nem!

A fontosabb karakterek meglepően szerethetőek, habár a címszereplő mellett majdnem ellopja a showt annak sidekick barátnője, akivel afféle "se veled, se nélküled" kapcsolatban állnak. A(z ezúttal már tényleg valódi) Mandarin személyében pedig teljességgel átélhető és megalapozott ellenlábast kapunk, akinek célja nem a fél világ leigázása vagy a bosszú - nem, ennél sokkal elemibb és emberibb érzelmek vezérlik, ami a figurának nagyon jót tesz.

A Shang-Chi ilyen formában sem működhetne azonban remek színészei nélkül. A főszereplő Simu Liu határozott, összeszedett alakítást nyújt, Awkwafina pedig a tavaly - egyébként nagyon remek és érzelmes - A búcsú után pedig ismét határozott lépést tett afféle, hogy színésznőként is sokra tartsuk őt. A bűnszervezet-főnök (Mandarin) szerepében pedig a rutinos, közkedvelt Tony Leung az egész filmes univerzum egyik legjobb gonosztevőjének tölti meg élettel minden vásznon töltött percét.

Középtájon sajnos elég döcögőssé válik a mozi által nyújtott élmény, a végére azonban ismételten magára talál, ergo nem hagyja, hogy keserű(bb) szájízzel távozzunk a vetítés után. Lehetséges, hogy az utolsó harmad a túltolt fantasy elemeivel nem lesz minden néző kibékülve, azonban az összképnek határozottan jót tett, látvány terén pedig abszolút a produkció legjobb pillanatait dobja be a közösbe.

Végszó:

 

A Shang-Chi betonbiztosan hoz egy szerethető színvonalat saját univerzumának szórakoztató, laza tagjaként -volt már itt az elmúlt években rosszabb és jobb termés egyaránt, azonban szemkápráztató összecsapásai, szerethető karakterei, sokszor meglepően merész humorbombái és remek színészi alakításai miatt mégis kellemes szájízzel fogok gondolni erre a bő két órára.

 

 

HA TETSZETT A CIKK, AKKOR IRATKOZZ FEL YOUTUBE-CSATORNÁMRA ÉS NYOMJ EGY KEDVELÉST FACEBOOK-OLDALAMRA!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kritikairoda.blog.hu/api/trackback/id/tr1216682716

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2021.09.16. 18:57:32

A tigris és a sárkány találkozása az #mcu-val.
A jobb eredetsztorik közé tartozik, és mindenképpen a szebbek közé. A marvel gyakorlatilag megcsinálta a Vasököl saját verzióját a netflix után szabadon.
Ami a második Rozsi filmnek nem sikerült (vagyis, hogy Ázsia bemutatása ne kiherélt hálivúdi verzió legyen) az most itt sokkal jobb lett.
A Vasemberben a Mandarin figurája egy vicces, és élethű innováció volt, de a "rajongók" szidták ben kingsley-t. Na nem hiszem, hogy ezek a rajongók úgy gondolták a kijavítását, hogy csinálnak belőle egy halvérű Ra's al Ghul-t.
Ami nagyon tetszett az Wong és Förtelem, az ő használatuk, hogy #mcu-ba kerüljön a sztori.
Amitől el voltak ájulva a buszos bunyó így a szintén idei Senki című film után inkább vicces volt, semmint jó/valósághű.

Facebook oldaldoboz

Mozinapló

Filmajánlók, toplisták, érdekességek írott és videós formában egyaránt! A célom leginkább az, hogy a popkultúra iránti hatalmas szeretetemet és rajongásomat nektek, látogatóknak is át tudjam adni. Tartsatok velem!

Friss topikok

Bejegyzések

süti beállítások módosítása