Mozinapló

Film | Sorozat | Anime | Manga | Könyv | Videojáték

Free Guy - kritika
A saját történetedben nem lehetsz statiszta

A videojátékok világa minden kétséget kizáróan behálózza mindennapjainkat. Ami a kilencvenes évek buta sztereotípiája szerint csak pattanásos, élettelen kockák napi menekülése a külvilág elől, mára széles körben kedvelt és elfogadott hobbi lett. Napról napra többen merülnek el egy-egy virtuális világ nyújtotta élményben, merthogy a játékok világa szinte minden műfajt lefed - még azokat is, amikre első körben nem is gondoltál volna...

A lehetőséget természetesen Hollywood is hamar meglátta a témában, mégsem vagyunk eleresztve sikeres játék-adaptációkkal. Ezek minősége javult valamelyest az elmúlt években (a Silent Hill vagy a Warcraft például nem is volt olyan rossz), azonban igazán emlékezetes módon még nem használta ki a videójáték-tematikát kedvenc nagyvásznunk. Sokan szinte messiásként vártuk a Free Guyt, elvégre - a remény hal meg utoljára alapon- minden egyes újabb próbálkozás magában hordozza a lehetőséget, hogy végre valami igazi menőséget kapjunk a témában.

A Free Guy nem egy konkrét game cselekményét/világát adaptálja vászonra, de talán jobb is így. Adott egy hatalmas open world (nyitott világú) játék, a Free City. Ebben a világban nem-játékos karakterként (NPC) éli az életét egy Guy nevű fickó. Szokásosan bárgyú napi rutinjának egy váratlan találkozás vet véget, minek hatására a gyermeklelkű férfi úgy dönt, végre saját útját kezdi járni. Váratlan döntése azonban rendesen megkavarja a lapokat a valóságban is...

A film története rengeteg aktuális és összetett kérdést felvethetne, azonban a készítők úgy döntöttek, a Free Guy nem a következő Pleasantville vagy Truman Show lesz. Lehetne sokkal bátrabb, témáján belül sem ás kellőképpen mélyre, mindezeket azonban nem a minőség, hanem egy sokkal bocsánatosabb dolog, a príma szórakoztatás oltárán áldozza fel. Merthogy a film rendkívül jó móka - és sokkal több, mint amire előzetesen számítottam tőle.

Mindenki laza, szélsebes élményben részesül általa, a Free Guy azonban elsősorban az újabb generáció(k) filmje. Nem kötelező hozzá a gaming-világ áthatóbb ismerete vagy szeretete, ugyanakkor sokkal többet mutat magából, ha legalább középhaladószinten képben vagyunk az alapvető fogalmakkal és egyéb dolgokkal. Hozzám régóta közel áll ez a világ, a film pedig ezt ezernyi utalással, kisebb-nagyobb húsvéti tojással és kikacsintással hálálta meg. Nem túlzás: szinte minden percre jut valami sasolnivaló, amin lehet majd ámulni-bámulni.

Erős a kezdés, rögtön berántott a dolgok sűrűjébe és annyira gyorsan pörög, hogy csak kapkodjuk a fejünket ide-oda. A humor aranyos-kedves oldala mellett gondolt a kicsit idősebb nézőkre is, mindeközben azonban a kisebbek sem fogják úgy érezni, hogy kihagyták őket a buliból. Lényeg a lényeg: a Free Guy vicces és önreflexív, mégsem csinál hülyét saját magából.

Az első nagyobb akciójelenet ugyan semmi újat nem mutat a műfajban, de annyira jól összerakott és menő, hogy kétséget kizáróan vászonra termett. Ott él igazán. A mozi íve nagyjából középtájig tökéletes. Utána sajnos megtörik és a végéig kiszámítható mederben zajlanak az események, a szórakoztató-faktor azonban így is megmarad benne.

Ryan Reynolds fő terepe a vígjáték - képes helyt állni komolyabb szerepekben is (lásd: Élve eltemetve), azonban akkor van igazán elemében, amikor azt teheti, amihez ért - ezúttal (is) a kicsit balek, ugyanakkor szerethető és csupaszív karakterről van szó. A kémia márpedig iszonyúan működik közte és Jodie Comer között- nem sok filmben láttam eddig a hölgyet, de ennyi után is készséggel hajlandó vagyok bekajálni, hogy ő lesz az a színésznő, akiről pár év múlva mindenki beszélni fog. Merthogy megvan benne az a plusz, ami csak kevesekben. Majd elfelejtettem: Taika Waititi egy profitorientált, őrült mániákust játszik, a figura jelenléte pedig gúnyos mivoltával együtt hatalmas beintés az ipar toxikus alakjainak.

 

Végszó:

 

A Free Guy szélsebes moziélmény. Laza, stílusos és úgy tud megszólítani egy világméretű szubkultúrát, hogy közben bárki kellemes pillanatokat kaphat általa. Ne várjunk tőle túlzottan komplex karaktereket, a cselekmény nem fog a pszichológia vagy dráma irányába elmenni- emiatt biztosan lesznek, akik kihagyott lehetőségnek könyvelik majd el. Magam is látom a hibáit, azonban nem tudtam nem szeretni, mivel megvan benne az a jóleső lelkesedés és báj, ami még a kevésbé sikerült/félrement részeken is segít túllendülni. Az utolsó összecsapás pedig nagyon-nagyon fun!

 

 

HA TETSZETT A  CIKK ÉS A JÖVŐBEN SEM SZERETNÉL LEMARADNI A HASONLÓ DOLGOKRÓL, IRATKOZZ FEL YOUTUBE-CSATORNÁMRA ÉS NYOMJ EGY KEDVELÉST FACEBOOK-OLDALAMRA!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kritikairoda.blog.hu/api/trackback/id/tr4616658996

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Facebook oldaldoboz

Mozinapló

Filmajánlók, toplisták, érdekességek írott és videós formában egyaránt! A célom leginkább az, hogy a popkultúra iránti hatalmas szeretetemet és rajongásomat nektek, látogatóknak is át tudjam adni. Tartsatok velem!

Friss topikok

Bejegyzések

süti beállítások módosítása