2021. júl 27.

Jeges pokol - kritika

írta: Benny Bug
Jeges pokol - kritika

Vajon a jég hátán is túlélnek?

Liam Neeson az Elrabolva sikere után sok akció-thrillerben próbálta ki magát. Úgy tűnik, hogy ez a zsáner valóban fekszik neki. A most 69 éves színész számtalanszor ígérte már, hogy felhagy ezzel a műfajjal, mert a kort ő is megérzi, fiatalabb pedig aligha lesz az évek múlásával. Aztán a sors úgy hozza, hogy mégis időről-időre feltűnik egy olyan moziban, ahol ismét családját kell védelmeznie - meg közben jól ellátnia az összes rosszarc baját.

A Becsületes tolvaj és Az oltalmazó után nem sokkal pedig megérkezett a Jeges pokol című filmje. Amit több országban - köztünk hazánkban is- a mozik műsorán kell keresgélnünk, vannak azonban olyan terültetek, ahol egyből a Netflix kínálatában vált elérhetővé júniusban, ide tartozik például a bevétel szempontjából hatalmas piacnak számító USA is.

Mike (Neeson) félelmet nem ismerő, kicsikét forrófejű kamionsofőr, aki PTSD-ben szenvedő bátyjával éldegél, miközben folyamatosan mozgásban vannak. Miután értesül róla, hogy Kanadában beomlott egy gyémántbánya és 26 bánász élete került veszélybe, csatlakozik egy mentőcsapathoz - a cél az, hogy a mentéshez helyszínre szállítsanak egy kútfejet, mielőtt kifutnak az időből. Minden szakértelmükre szükségük lesz, ha túl akarnak élni az odáig vezető, rendkívül veszélyes jégúton...

A Jeges pokol alapcselekménye rendkívül egyszerű és eredetiség vádjával sem lehet illetni a készítőket. Színészünk több korábbi filmjéből is kölcsönvesz innen-onnan: a szetting leginkább a Fehér pokolból lehet ismerős (micsoda kreatív magyar címek, ugye?), de befigyel egy kevés Dermesztő hajsza és némi Elrabolva-érzés is. Utóbbi csak módjával azért: a Jeges pokol inkább katasztrófafilmbe oltott thriller, mintsem színtiszta akciózás.

Mi több, az elején nagyon úgy tűnik, hogy a kis csapatnak csak a természet nyers erejével kell felvennie a harcot, de persze ne legyenek kétségeink: lesz itt némi adok-kapok majd, csak hogy fokozzuk az izgalmakat. A mozinak a sok klisé ellenére megvan a szíve és némi szerethető B-filmes bája is, ami valamilyen szinten mindenképp ellensúlyozza a cselekmény túl egyszerű mivoltát.

Az egész jóval kevesebbet érne Liam Neeson nélkül, akit én személy szerint bármilyen szerepben örömmel látok. Egy végtelenül szimpatikus, jólelkű ember ő, ami a vásznon is minden esetben átjön. Sokan illetik az önismétlés vádjával, hogy egyre-másra csak hasonló akciófilmekben szerepel mostanság. Ki tudja, lehet ebben valami igazságtartalom, ugyanakkor amíg ő szereti ezt csinálni és közben engem is szórakoztat, addig ki vagyok én, hogy ezt felrójam neki? Márpedig kétségünk ne legyen felőle: eljátszhatja ugyanazt a "figuráját" többször egymás után, de filmjei soha nem mennek egy bizonyos színvonal alá, szóval no problem!

A helyszín által nyújtott kegyetlen, zord és zsigeri atmoszféra már önmagában is jelent némi alaphangulatot. Sajnos a készítők ezen a téren nem használják ki maradéktalanul lehetőségeiket, ugyanakkor a képek nagyon szépek, visszafogottak és így is átadják, amit át kell adniuk. A rendezés tisztes iparosmunka, ugyanakkor a Jeges pokol nagyon jól adagolja a történéseket: hiába tudjuk, hogy a végén kik "győznek", mindig újabb és újabb eseményekkel tartja fenn a figyelmet és nem untat felesleges üresjáratokkal.

Nagyon értékelem, ha egy film tisztában van saját mivoltával és annak megfelelően akar szórakoztatni. Mozink erre tökéletes példa, mivel az égvilágon semmi rendhagyó nincs benne, mégsem tömték tele felesleges pátosszal vagy giccses dolgokkal. Könnyen csúszik, nincs tele túlzó baromságokkal és vontatott üresjáratokkal, sőt még időhúzással sem akart ostromolni.

 

Végszó:

 

A Jeges pokol egy korrekt mozi, Liam Neeson kedvelői valószínűleg nem fogják visszakövetelni a jegy árát vetítés után. Nem szabad letagadni, hogy telis-tele van klisékkel, a formula ismerős már rendesen, ugyanakkor mégis van mögötte némi lélek, ami valamelyest kiemeli a hasonló próbálkozások táborából. Nem ez színészünk legjobb ilyen jellegű filmje, ugyanakkor, ha már járművekkel (is) való akciózás - a rohadt béna CGI ellenére - bármikor szívesebben nézném újra, mint a Halálos iramban legújabb részét. A Jeges pokol egyszerű film, mégis tud szórakoztatni és kerüli az igazán agyzsibbasztó dolgokat.

 

 

 

HA TETSZETT A  CIKK ÉS A JÖVŐBEN SEM SZERETNÉL LEMARADNI A HASONLÓ DOLGOKRÓL, IRATKOZZ FEL YOUTUBE-CSATORNÁMRA ÉS NYOMJ EGY KEDVELÉST FACEBOOK-OLDALAMRA!

 

 

Szólj hozzá

premier akció thriller dráma katasztrófafilm Liam Neeson Laurence Fishburne