Mozinapló

Film | Sorozat | Anime | Manga | Könyv | Videojáték

David Copperfield rendkívüli élete - kritika
A kisember és a sors furcsa fintora

Az olvasás szeretete gyerekkorom óta életem szerves részét képezi, Charles Dickens mester alapvetése, a David Copperfield azonban mindezidáig kimaradt. A legújabb, sokadik filmadaptációra azonban mégsem tudtam nemet mondani, de sebaj! Alapvetésem, hogy egy jó irodalmi mű adaptációja nem üres nosztalgiadélután az írott verzió szerelmeseinek, mi több: ugyanúgy meg kell szólítania azokat is, akik korábban nem ismerték az alapművet.

Kíváncsiságomat tovább terebélyesítette, hogy a rendezői székben Armando Ianucci, a Sztálin halála és az Egy kis gubanc alkotója foglalhatott helyet. Fogalmam sincs, hogy a David Copperfield rendkívüli élete mennyire tekinthető hű adaptációnak, annyi azonban bizonyos, hogy a készítők a humor és szarkazmus irányából közelítették meg ezt a világhírű és időtálló történetet.

A cselekményt maga a címszereplő meséli el nekünk. Saját szemszögén keresztül ismerhetjük meg életútját- kezdve attól a meghatározó eseménytől, mikor anyja hozzámegy egy Murdstone nevű gonosz és kegyetlen pojácához. Természetesen láb alatt van neki a kisfiú, akit aztán Londonba küzd, hogy gyárában fiatalon szembesüljön a viktoriánus társadalom egyik legnagyobb problémájával, a gyerekek túldolgoztatásával. A kaland pedig még csak itt kezdődik, hisz Copperfield uraság élete közel sem zökkenőmentes...

A film a harsány és színes díszletek, valamint a markáns képi világ miatt beleillik ugyan a kosztümös műfajba, mindazonáltal a hasonlóságok nagyjából itt érnek véget, szó sincs felesleges és altató modorosságról. Mint említettem, inkább egyfajta szabad értelmezésű szatíráról van szó, ami nem fél modern gondolatokat megfogalmazni és azok bátor módon történéseibe ágyazni.

A történetvezetés sűrű és nem túlzottan él üresjáratokkal. Mindig történik valami érdekes és váratlan, ez a fajta kiszámíthatatlanság pedig szintén nem olyan dolog, amit a műfaj túlzottan sok képviselője mondhat el magáról. Ez a játékos és rendkívül szórakoztató pajkosság remekül áll a filmnek és egyben képes frissességgel megtölteni azt.

Ianucci szinte az egészet váratlan helyzetkomikumok garmadájára építette fel. A David Copperfield rendkívüli élete látványilag semmiben sem szenved csorbát, mégis inkább tűnik egyfajta öntörvényű szerzői mozinak - nézőbarátabb elemekkel-, mintsem a plázák vetítőtermeit dugig megtöltő üres közönségfilmnek. Akár hiszitek, akár nem: nagyon jó érzés ezt leírni!

A film lelkét ezen felül kétségkívül a változatos, nem éppen százas karaktergárda adja. Mindenkinek megvan a maga egyénisége, ezzel együtt pedig hóbortja is. Felüdülés nézni, ahogy a teljes különböző egyéniségek találkoznak egymással és valamiképp hatnak a másik világára sajátos életszemléletükkel és nézeteikkel. Lesznek itt bizarr szituációk, de még mennyi!

Az elbeszélésmód kellőképp igényes és érdekes, valamint remekül foglalja keretbe az eseményeket. Az alkotás egyetlen igazi hátulütője a játékidőben keresendő. A két óra az események utolsó negyedéhez érve már túlzónak érződik. Nagyon vékony határvonal húzódik kreatív és fárasztó között. Vannak pillanatok, amikor erősen rezeg a léc, végső soron azonban mindig megtalálja a visszautat - néha később, mint kellene, de valamilyen szinten ez is hozzátesz a bájához.

 

Végszó:

 

Mi tagadás, a David Copperfield rendkívüli élete klassz kis film. Pedig hatalmas kockázat volt a főszerepben látható Dev Patel választása - aztán láss csodát, remek alakítással örvendeztett meg minket, én komáltam őt rendesen. A show-t mégis a mellékszerepben brillírozó Hugh Laurie viszi el, aki minden pillanatában tökéletes bohókás karaktere bőrében. Ja, és akkor még szó sem esett arról, hogy van itt nekünk egy mindig imádnivaló Tilda Swinton, vagy Morfydd Clark, akit legutóbb a Saint Maud kapcsán dicsőítettem ezerrel. Végső soron, a film dettó olyan, mint szereplőgárdája: nem mindenki örül neki egyértelműen, ugyanakkor nem tűr megalkuvást és kellemesen pimasz meg öntörvényű - szerethetősége és frissessége pedig épp ebben rejlik.

 

 

 

HA TETSZETT A  CIKK ÉS A JÖVŐBEN SEM SZERETNÉL LEMARADNI A HASONLÓ DOLGOKRÓL, IRATKOZZ FEL YOUTUBE-CSATORNÁMRA ÉS NYOMJ EGY KEDVELÉST FACEBOOK-OLDALAMRA!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kritikairoda.blog.hu/api/trackback/id/tr9916580418

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Facebook oldaldoboz

Mozinapló

Filmajánlók, toplisták, érdekességek írott és videós formában egyaránt! A célom leginkább az, hogy a popkultúra iránti hatalmas szeretetemet és rajongásomat nektek, látogatóknak is át tudjam adni. Tartsatok velem!

Friss topikok

  • AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK: Na most jönnek a "nem is ,mert az izé jobb" típusú kommentek.:) (2021.09.18. 08:30) Mickey Rourke 10 legjobb alakítása
  • doggfather: A tigris és a sárkány találkozása az #mcu-val. A jobb eredetsztorik közé tartozik, és mindenképpen... (2021.09.16. 18:57) Shang-Chi és a Tíz Gyűrű Legendája - kritika
  • doggfather: Az utolsó részig egy nyílegyenes krimi ami csak azért érdekes, mert annyira hétköznapi benne minde... (2021.08.20. 22:31) Easttowni rejtélyek - sorozatkritika
  • doggfather: Keserű dráma a siker, a vágyak pillanatnyiságáról, a kiégésről és annak következményeiről. Nic Cag... (2021.08.20. 22:30) Pig - kritika
  • doggfather: 1. Mennyire kell ötletszegénynek lenni, hogy képesek filmet csinálni egy 10+ éves televíziós dokur... (2021.08.11. 14:40) Jeges pokol - kritika

Bejegyzések

süti beállítások módosítása