A 2018-as Mandy óta tudjuk, hogy Nicolas Cage egy totális őrületben is tud emlékezetes alakítást nyújtani. Kicsikét annak elborult stílusát idézte fel bennem a Willy’s Wonderland első előzetese is, úgyhogy kicsit reménykedtem, hogy újabb remekbe szabott és elszállt Cage-mozi van készülőben.

A történet szemmel láthatóan inspirálódott nem egy trash-filmből, egyúttal megidézi a nyolcvanas-kilencvenes évek ilyen stílusú alkotásait, amiket az esetek többségében a videótéka valamelyik alsóbb polcán lehetett elcsípni. Tudjátok, a szokásos: olcsóból kihozott, korhatáros és véres produkciók, amik az esetek többségében soha nem jutottak el a nagyvászonig.

Adott főszereplőnk, a név nélküli drifter (hivatalos források is csak „a gondnok”-ként hivatkoznak rá), aki belehajt a problémába, mikor kocsija defektet kap. Azonban egy arra járó fickó felajánlja neki, hogy fedezik az autó megjavításának költségét, ha a pénztelen hősünk elvállal egy aprócska kis melót. Mindössze annyi a feladata, hogy egy éjszaka alatt takarítsa ki a Willy’s Wonderland nevű, évek óta bezárt helyet. A vidámpark azonban sötét múlttal bír, így a feladat nem lesz egy életbiztosítás…

A Willys’s Wonderland szerencsére az a film, ami le sem akarja tagadni gyökereit. A gyorsan lerendezett, szinte teljesen lényegtelen kerettörténet létezik ugyan, de igazából csak annyi célt szolgál, hogy adjon egy kis alapot a vérgőzös és brutális jeleneteknek. Ugyanis a film egyértelműen ekkor a legjobb: mikor elengedi a gyeplőt és szabadjára engedi a főhőst – hogy az kénye-kedve szerint tombolhasson.

Amikor Nic Cage átkapcsol „rage”-üzemmódba, az minden alkalommal eseményszámba megy. Van abban valami perverz élvezet, ahogy figyeljük, amint a színész válogatott módszerekkel darabolja fel a Szezám-utca teljes lakosságát…akarom mondani, a Five Night’s At Freddy’s videojáték-sorozat szörnyetegeit, ami talán jobb hasonlat. Szemmel látható: volt itt honnan nyúlni az inspirációt, a lényeg úgyis csak annyi volt, hogy legyen minél hajmeresztőbb.

Sajnos a Willy’s Wonderland egyik legnagyobb gyermekbetegsége a tini-karakterek behozása volt. Semmi jelentőségük nincs a történetben – egyikük kivételével mindegyiküknek csak annyi „feladata”, hogy minél véresebb módon tegyék el őket láb alól a gyilkos robot-állatkák. Egy csaj kivételével az összeset kihagyhatták volna, nem vesztettünk volna semmit.

Ja, azt egyébként említettem, hogy Coppola-barátunk a bő 80 perces játékidő alatt egy árva szót sem szól? A menőség-faktort viszont alighanem így is kimaxolja: kontroll nélkül dönti magába az üdítőt, flipperezik, közben pedig még arra is van ideje, hogy bizonyos időközönként seggbe rúgjon mindenkit, aki csak az életére tör. Ha ez a figura nem egyenesen a nyolcvanes évek szintipoppal átitatott világából érkezett, akkor fogalmam sincs, hogy honnan.

VÉGSZÓ:

A Willy’s Wonderland meglehetősen messze áll egy jó vagy koherens film képétől, a mérleg mégis inkább pozitív irányba billenik. Fogadjuk el, hogy ez továbbra sem az a Cage, aki olyan mozikban bizonyított, mint a Rablóhal, Ál/Arc, Madárka vagy a Las Vegas Végállomás. Nem mondom, a látottak határozottan bírnak szórakoztató-faktorral, így egy sörözős hétvégi estére tudom ajánlani, persze komolyabb elvárások nélkül. Nosztalgiavonatnak korrekt, igazi guilty pleasure – ennél többet pedig valószínűleg a készítők sem akartak. Azt említettem már, hogy még idén érkezik a mester következő filmje – Prisoners of the Ghostland -, amiben az elborultságáról híres-hírhedt Sion Sono rendezővel kooperált? Hajaj, már alig várjuk, ott mennyire gurult el a gyógyszer!

HA TETSZETT A CIKK ÉS A JÖVŐBEN SEM SZERETNÉL LEMARADNI A HASONLÓ DOLGOKRÓL, IRATKOZZ FEL YOUTUBE-CSATORNÁMRA ÉS NYOMJ EGY KEDVELÉST FACEBOOK-OLDALAMRA!