2020. nov 06.

Sir Sean Connery emlékére

írta: Benny Bug
Sir Sean Connery emlékére

10 dolog, amit talán nem tudtál

 

Sziasztok! Második részéhez érkezett a rovat, a mai adás pedig különleges: pár nappal ezelőtt érkezett a hír, hogy elhunyt az egyik legnagyobb színészlegenda, Sir Sean Connery. Úgyhogy ma, ezzel a videóval emlékezzünk rá és nézzünk meg kivételesen 5 helyett 10 olyan dolog a kiváló skót színészről, amit talán nem tudtatok eddig. Tartsatok velem, máris kezdünk!

 

10.

Azt mindenki tudja, hogy ő volt az első Bond, de azt is, hogy melyik a kedvenc filmje az eddigi 25 közül? Saját bevallása szerint az 1963-as Oroszországból szeretettel áll a legközelebb a szívéhez.

 

9.

Híresen megválogatta szerepeit, több remek filmet sem vállalt el. Ott van az 1968-as Thomas Crown-ügy, amit utólag nagyon megbánt, hogy elutasított. De az első Die Hard-ban is őt akarták a főgonosz Hans Gruber szerepére, amit szintén passzolt. A rendező John McTiernan-nel előtte már többször dolgoztak együtt, állítása szerint Connery volt az első elképzelése a szerepre.

 

8.

Azt hihetnénk, ilyen csak az őrült forgatókönyvírok agyában születhet, pedig nem: a színészt egyszer rajtakapták gyorshajtáson, mégpedig nem akárki: egy bizonyos James Bond őrmester nevű személy. Bizony, ez tényleg megtörtént

 

7.

Híres volt arról, hogy sokat jótékonykodott. Mikor 1971-ben, több év után tért vissza Bond szerepéhez a Gyémántok az örökkévalóságnak című filmben, akkor rekordmennyiségű összeget adományozott, később pedig ugyanígy tett a Robin Hood, a tolvajok fejedelme után kapott fizetésével. Minden tiszteletet megérdemel.

 

6.

Eddig hat színész játszotta el Bondot, de közülük csak ő mondhatja el magáról, hogy szolgált a Királyi Haditengerészetben – éppúgy, mint maga a brit titkosügynök.

 

5.

Visszautasította Gandalf szerepét is A Gyűrűk ura-trilógia esetében. Állítása szerint nem akart 18 hónapig Új Zélandon forgatni és azt sem értette, mire fel a nagy felhajtás az egész körül. Így az utolsó mozi, amiben láthattuk, a 2003-ban bemutatásra került A szövetség volt.

 

4.

Talán nem az egészséges életmód legjobb példája, de a színész 9 évesen kezdett el dohányozni, ami azért nem annyira megszokott dolog.

 

3.

Kedvenc filmes szerepének nem a legismertebb alakításai közül választott: az 1975-ös Aki király akar lenni című moziban játszott karakterével legelégedettebb a skót színészlegenda.

 

2.

A ’90-es évekbeli szereplései közül A szikla és a Briliáns csapda, amikre a legbüszkébb volt. Azonban az 1998-as Bosszúállókban való részvételt már utólag bánta egy kicsit – persze ez utóbbinak semmi köze a Marvel világához, vagy kvázi a képregényekhez.

 

1.

Hosszú pályafutása alatt Bond-ot leszámítva mindössze egyszer bújt egy karakter bőrébe több alkalommal: természetesen a Hegylakóról és annak második részéről van szó -ez a szerep pedig mind a mai napig ott van a legikonikusabb alakításai között.

 

 

Szólj hozzá

top 10 Sir Sean Connery