Az amerikai polgárháború idejében magára marad négy testvér az édesanyjukkal. Az apa nap mint nap a csatatéren kockáztatja az életét, miközben a lányoknak az élet hétköznapibb dolgaival kell megbirkózniuk. Azonban egyikük sem olyan fajta, aki csak várna a „sült galambra”: mindegyikük rendelkezik álmokkal, vágyakkal és tervekkel a jövőre nézve. Különbözőbbek talán már nem is lehetnének – azonban az is biztos, hogy mindvégig kitartanak családjuk és a szeretteik mellett.

A Kisasszonyok, avagy eredeti címén Little Women nem éppen új regény: Louisa May Alcott írása anno két részletben jelent meg először, 1868 és 1869 között. Hatalmas nagy népszerűségre tett szert, szinte nincs olyan nyelv, amelyen ne volna elérhető. Számos filmes feldolgozás is készült belőle, moziba és a TV képernyőjére szánt változat egyaránt. Most pedig nem más, mint Greta Gerwig próbálkozott meg a több mint 100 éves történet adaptálásával.

Fennállt a kockázata annak, hogy a rendező tud, vagy egyáltalán akar-e bármi újat is mondani a már jól ismert történet, illetve karakterek segítségével. Szerencsére Gerwig akart, nagyon is akart: pár évvel ezelőtt már levett a lábamról a Lady Bird című remekművével, de most azt is sikeresen bizonyította, hogy nem „egyslágeres” alkotó, aki a kezdeti sikerek után szépen eltűnik a nézők szeme elől.

Kérem szépen, erre a filmre öröm ránézni. Adott egy tökéletes korhangulat, melyet nagyjából teljes egészében ki is használtak az alkotók. Ehhez még nyugodtan vegyük hozzá a kimagaslóan szép képi világot, illetve operatőri munkát is nyugodtan. Sőt, mi több: a rendezés is rendkívül pazar, igazán igényes munkáról és kellő odafigyelésről árulkodik. Gerwig volt annyira bátor, hogy nem lineárisan meséli el a történetet, ami még adott az egésznek egy kis pluszt.

Persze nem elég a sikerhez az, ha egy film szépen van megrendezve, illetve technikai szempontból is kifogásolhatatlan. Nem, mert ugyanúgy kell hozzá – sőt az egész legfontosabb része – maga a cselekmény, illetve a fontosabb karakterek. A történet maga egyszerű és letisztult, de mégis nagyon sok mindenről szól, illetve még azt is megmutatja, hogyan is zajlott az élet akkoriban.

Hozzá kell tennem, hogy van az egésznek nem is kevés „lányregényes”, bűbájos beütése, nekem azonban éppen így tetszett az alkotás. Sőt, abszolút nem mondanám, hogy csak a hölgyek fogják élvezni, szerény véleményem szerint ugyanis a filmben minden néző megtalálhatja a számítását, aki kedveli az ilyesfajta történeteket, illetve az erős és független női karaktereket- utóbbiak ugyebár széles skálán képviseltetik itt magukat.

Mindenképp érdemes tudni, hogy az egyes szereplőket nem a szokásos és unalmas „feminista sablonok” alapján ábrázolják, hisz mind a négy lánytestvér egyéniség, különböző jellemekkel, álmokkal és célokkal. Könnyen beleeshettek volna ilyen téren a klisék csapdájába, Gerwig és csapata azonban nagyon szépen ugrotta át az akadályokat, amiért tényleg jár nekik minden elismerésem.

A színészek alakítása minden dicséretet megérdemel. Tényleg mindenki hozza a szintet, de akiket feltétlenül ki kell emelnem: Saorise Ronan, Timothée Chalamet és Florence Pugh. Alakításukba abszolút nem lehet belekötni, az előbbi kettőnek pedig van a filmben egy olyan erős közös jelenete, melyet minden igazi mozikedvelőnek látnia kellene, annyira profik voltak benne.

Összegezve, a Kisasszonyok határozottan egy szép és kedves moziélmény. Ha valaki nem szereti ezt a stílust, persze ne itt keresgéljen, mindenki más viszont határozottan értékes bő két órával lesz gazdagabb a megtekintés után. Greta Gerwig pedig sikeresen bizonyította, hogy egy ilyen régi történet is lehet kellőképpen aktuális napjainkban. A Little Women tehát egy olyan mozi, melyet tényleg jó szívvel ajánlok mindenkinek 9 és 99 éves kor között. Több ilyen filmre lenne szükségünk!