A helyszín Franciaország, valamikor a 18.században. Egy mindentől távol eső, nagy szigetre érkezik meg Marianne (Noémie Merlant), hogy megfesse Héloise (Adele Haenel) esküvői portréját, akit anyja egy milánói férfihoz akar adni. A lány azonban teljes egészében ellenzi a házasság gondolatát, ezért nem engedi, hogy lefessék, egy művészt már sikeresen elüldözött a szigetről. Így Marianne nem tehet mást, mint titkolja eredeti célját, s csak esténként tud haladni a portréval. Azonban egy idő után eddig ismeretlen érzelmek törnek elő mindkettejükből…

Céline Sciamma rendezőnő negyedik alkotása a Portré a lángoló fiatal lányról (azért ne várjátok, hogy túl sokszor leírom a címét), amely Cannesban idén megkapta a legjobb forgatókönyv díját. Ilyen rangos elismerést persze nem kaphat meg minden film, de ennek hatására legalább valamivel jobban köztudatban maradt, valamint kapott egy magyarországi mozis premiert is. Sajnos nem sok helyen vetítik egyébként, összesen 12 filmszínház vette fel a műsorára.

Pedig érdemes volna jobban is odafigyelni eme alkotásra, mert véleményem szerint megérdemelné. Kérdés volt, hogy tud, vagy éppen akar-e bármi újat vagy eddig nem látott dolgot mondani központi témájáról, mely a nők közötti szerelem. Az „ellentétes oldal” az évek során több remek alkotást is kapott (Szólíts a neveden, Brokeback Mountain), most pedig a hölgyek kerülnek előtérbe. Mondanom sem kell, hogy erősen rétegfilmről van szó, nagyon nem való mindenkinek, ezt kár volna tagadni.

Az alkotás érezhetően inkább a dolgok érzelmi részét domborítja ki nekünk, az első bő 75 perc elég lassú építkezéssel dolgozik. Habár, számomra ez abszolút nem volt probléma, hisz így remekül tudták ábrázolni a két központi karakter érzelmi és lelki világát. Érdemes nagyon figyelni az apróbb dolgokra is, hisz fontos szerepet játszik a cselekményben sok egész aprónak látszó, de valójában annál fontosabb gesztus, elejtett félmondat, érintés vagy éppen kifejezésmód.

A rideg, kissé sivár hangulatot egyébként remekül tudták visszaadni. Hisz az alkotás majdhogynem egésze egy nagyobb szigeten játszódik, minek zord sziklái között nincs más, csak a „víz” szinte végtelen hullámai. A látottakat nyugodtan tekinthetjük kosztümös filmnek, sőt jó hír, hogy az egyes ruhadarabok remekül mutatnak a vászon. Mindezekkel együtt, a képi világ inkább annak visszafogott természete miatt működik igazán.

Nagyon tudtam értékelni, hogy minden egyes dialógus remekül volt megírva. Mindegy, hogy éppen mennyire fontos a cselekmény szempontjából, hisz minden egyes párbeszéd rendkívül igényes írói teljesítményről árulkodik. Ahogy azon sem csodálkozom, hogy Franciaországból épp azt a díjat vitte el, hisz a forgatókönyvírók munkájáról is csak pozitívumokat tudok mondani vagy írni. Ezzel együtt, a mozi azért tényleg elég lassú, így lesznek, akik unalmasnak találják majd. Pedig nem az, csak érdemes türelmesnek lenni.

Hisz mégiscsak egy drámáról van szó, ahol az a legfontosabb dolog, ahogy a két főszereplő nem éppen egyszerű kapcsolatrendszerét ábrázolják. Mint az elején említettem, sok idő telik el lassú építkezéssel (a katarzisra is szinte a legvégéig kell várni), azonban a későbbiekben se tessék azért túlzottan explicit dolgokra gondolni. Nem mondanám, hogy a film kisgyerekek számára ajánlott, de azt sem, hogy túl messzire menne. Egyértelmű, hogy itt inkább a szereplők érzelmi világa volt a középpontban.

Eme alkotás egyébként remek példája annak, hogy nem kell ahhoz nagy, „amerikai” névnek lenni, hogy valaki kifejezetten emlékezeteset alakítson. Noémie Merlant is remek volt végig, de Adéle Haenel még rajta is szinte játszi könnyedséggel tesz túl, s az év egyik legjobb (női) alakítását engedi lassan kibontakozni a gyöngyvásznon. Az meg már csak hab a tortán, hogy mindezek mellé a rendezői munka is igényes, letisztult és profi.

Összegezve, a Portré a lángoló fiatal lányról (na, csak leírtam azért még egyszer) mindenképp ott van 2019 igényesebb alkotásai között. Nagyon tetszett, hogy inkább a dolgok érzelmi részét helyezték előtérbe, nem is keveset foglalkozva a két főszereplő lelki világával, vívódásával. Az alkotás remekül bemutatja azt is, hogy a társadalomi normákkal való szembenállás milyen régről ered, mert alapvetően mindenki célja az, hogy boldog legyen. Még ha ehhez néha olyan dolgokat is meg kell tenni, amit a nagy többség nem tart elfogadottnak. Nézzétek meg eme pazar, érzékeny és szép filmet minden előítélet nélkül – hisz tényleg igencsak különleges, igényes két órával lesztek általa gazdagabbak.

Értékelés:90%

Kedveld az oldalt a Facebookon is!