A történet szerint az egykori veterán, illetve FBI-ügynök Joe (Joaquin Phoenix) mára teljesen kiégett, kiábrándult korunk társadalmából. A vegetáló férfi egyedül anyjával (Judith Roberts) tartja a kapcsolatot, egyébként pedig elrabolt vagy hazulról megszökött lányokat hoz vissza. Egy nap váratlan megbízatást kap: egy szenátor kéri meg, hogy szerezze vissza a lányát, Ninát (Ekaterina Samsonov). Ekkor kezdődik Joe kálváriája…

Anno hatalmasat szólt Cannesban Lynne Ramsay rendezőnő legújabb filmje. Az eredetileg You were never really here címre keresztelt alkotását sokan egy modernkori Taxisofőrnek tartották, Franciaországból pedig két rangos díjjal távozhatott: legjobb forgatókönyv és legjobb főszereplő.

Főképp azonban azért vártam már egy ideje a filmet, mert számomra a Taxisofőr abszolút minden idők legjobb mozgóképe, ezért hát nagyon is kíváncsi voltam arra, miért értékelte ilyen nagyra a szakma a produkciót. Annyit már az elején megsúghatok, hogy nem volt alaptalan a sok dicshimnusz: a Sosem voltál itt a 2018-as év egyik legfontosabb filmélménye volt.

Lehet, hogy a film történet nem a világon a legeredetibb, viszont legalább egy csavar van benne, valamint azt sem szabad elfelejteni, hogy az alkotók ezúttal a hangulatra, valamint a drámára helyezték a hangsúlyt. Ebből a szempontból pedig a Sosem voltál itt több mint jelesre vizsgázik: elképesztően át tudják adni a nagyváros (New York City) depresszív hangulatát, ahol a legtöbb emberben már egy szemernyi jó sem maradt.

Főhősünk, Joe sem éppen egydimenziós figura: munkája mellett saját múltjával, kísérteteivel is meg kell küzdenie. Ő pedig úgy dönt, hogy éppen ezt fogja tenni. Lynne Ramsay alkotása művészfilm, aki ezeket nem szereti, inkább ne is próbálkozzon. Az atmoszféra, mint mondtam, nagyon depresszív, az emberiségbe vetett bizalmunk nem eme mozgókép megtekintése után fog visszatérni.

Ugyanakkor azt sem szabad feledni vagy figyelmen kívül hagyni, hogy valós, realisztikus dolgokról mesél, amik megtörténnek, függetlenül attól, hogy beszélünk-e róluk, vagy sem. Így tehát a Sosem voltál itt voltaképpen egy őszinte tabló az emberiségről: ott, ahol már nincs igazán jó, csak rossz és a még annál is borzasztóbb.

A főhős múltját pedig majd magunknak kell összeraknunk. Igen, az alkotás egyértelműen koncentrációt igényel, felirattal is adták ráadásul annak idején, köze nincs egy laza popcornfilmhez. Viszont azt sem szabad vitatni, hogy fontos a mondanivalója, valamint Joe története egyaránt: haladó filmesek mindenképp üljenek be rá, hisz a valódi moziélmény tényleg valahol itt kezdődik. Olyan az egész, mintha mixelték volna az Elrabolva cselekményét a Taxisofőr társadalomkritikájával, valamint a Drive vizuális stílusával egyaránt. Ez pedig egy olyan koktél lett, ami akár megakadhat egyesek torkán. Ha viszont sikeresen lecsusszant, rájössz arra, hogy íze különleges, sőt mi több egyedi. Több mint 10 éve nem készült már ennyire érdekesen különös film, s megeshet, hogy most ismét annyit kell majd várnunk a következőre.

Joaquin Phoenix akkorát játszott, hogy szavakkal talán le sem lehet írni. Karaktere legalább annyira összetett, mint Travis Brickle, habár tőle azért több szempontból különbözik. A lényeg azonban, hogy Phoenix játéka elképesztően egyedi és sokoldalú, zseniális színészünk ismét bizonyítja, hogy korunk egyik legnagyobb alakja. Csak így tovább!

Összegezve, a Sosem voltál itt 2018 egyik legkülönlegesebb filmje volt, melynek megvalósítása minden, csak éppen nem sablonos. Tucatfilmeken edződöttek számára rágós és kellemetlen falat lesz, aki azonban ráérez ízére, az nagyon is értékelni fogja. Azt javaslom, a megtekintésével próbálkozzatok minél többen, hisz harározottan több megtekintésre érdemes darab. Kegyetlenül őszinte film elképesztő stílussal, bravúros megvalósításban. Joaquin Phoenix meg egy zseniális színész, ehhez kétség sem férhet.

Értékelés:95%

Kedveld az oldalt a Facebookon is!