A Tarantino-napok során szó lesz a kiváló direktor összes eddigi filmjéről, valamint egyéb meglepetés cikkek is várhatóak a témában! A mai téma pedig nem más, mint a Volt egyszer egy Hollywood, QT kilencedik rendezése!

Nem akarsz a filmre felkészületlenül beülni? Olvasd el akkor ezt a cikket is!

1969, Los Angeles, Hollywood. Rick Dalton (Leonardo DiCaprio) leginkább sorozatokban játszik, általában főgonoszokat. Mindig várja a nagy áttörést, a mozis karriert, de nem akar összejönni. El akarja kerülni a beskatulyázást, de ez nehezen megy egy olyan korban, amikor az álomgyár hatalmas változáson esett át. Azonban dublőrje, Cliff Booth (Brad Pitt) mindenben segít neki és támogatja – egyfajta mindenese a férfinak, meg legjobb cimborája. Nem sokkal később veszik észre, hogy a rendező Roman Polanski és felesége, Sharon Tate (Margot Robbie) költözött a szomszédba…

Mit is várhat a néző egy Tarantino-filmtől? Nos, menő dumákat, fordulatokat és véres erőszakot. A Volt egyszer egy Hollywood azonban nem illik ebbe a sorba. QT új arcát láthatjuk itt: ez a mozi melankolikus, őszinte, olyan amit eddig nem láttam tőle. Nem is a történet a lényege, ez az alkotás sokkal inkább egy életérzés, nem is akármilyen. Tarantino gyakorlatilag egy szerelmeslevelet írt a hatvanas évek végének: ez volt az a korszak, amikor végképp beleszeretett a mozi világába, még kisgyerekként.

A Hollywood talán a mester legérzelmesebb filmje. Egyszerűen tökéletes karaktereket alkotott, akikkel nem nehéz azonosulni. A főhős, Rick nem tud felkapaszkodni az álomgyár elitjébe, jellemzően sorozatokban forgat. Ez akkoriban nem a dicsőség jele volt – ő pedig hiába akar kitörni, nem jár sikerrel. A film tökéletesen mutatja meg, milyen az, ha egy színész megéli azt, hogy eljár felette az idő. Persze nem adja fel könnyedén, harc nélkül.

A dublőrje, Cliff pedig szintén egy érdekes figura. Mindenben támogatja a barátját, miközben megpróbál maga is boldogulni. Magabiztos, ugyanakkor az ő múltja sem makulátlan. A két szereplő pedig kiválóan egészíti ki egymást a vásznon, mondanom sem kell. Sharon Tate ábrázolása talán a film egyik legérdekesebb része: szinte már egy angyal benyomását kelti, aki a föld felett jár. Különleges, megfoghatatlan és minden téren egyedi. Nem csak egyszerű ember, inkább gyönyörű jelenség.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a Hollywood egy lassú alkotás. Hagy időt építkezni, nem siet sehová. Így a karaktereket tényleg jobban megismerhetjük, sőt sok időt tölt a film az egyes forgatásoknál, így még jobban megismerhetjük a (színész)világ akkori arcát. A nagyjából 160 perces játékidő egyébként szinte egy pillanat alatt elrepült: nem éreztem úgy, hogy akár egy momentum is felesleges, minden a helyén van. Jöhet a hosszabb változat is, állítólag van belőle négy órás verzió is. Már most bőszen falnám szemeimmel!

QT tökéletesen egyensúlyoz az egyes műfajok között, úgy, ahogy talán senki nem volna rá képes. Alapvetően drámáról van szó, de sok vicces pillanat is van. Az bennük a legjobb, hogy tényleg illeszkednek a cselekménybe, valóban humorosak, nem csak muszájból vannak ott. Sőt, a vége felé akad nem is kevés feszültségteremtés és szorongató pillanat. Maga a finálé váratlanul volt: egyszerre humoros és kreatívan erőszakos. Ugyanakkor cseppet sem az, amire számítottam, QT ugyanis a valóban megtörtént eseményeket csak kiindulási alapként használja.

Egyébként bátor egy filmes Tarantino-mester, több okból is. A Holywood nem az a film, amire számítasz, annál sokkal több és jobb. Képes meglepni több helyen is, de úgy, hogy közben végig tökös, macsó is. Úgy keltik életre 1969-et, hogy arra szavak is alig vannak. Minden a helyén van, legyen az ruha, forgatási helyszín, zeneszám, egy hippi, vagy akár egy koszos utcasarok. Ilyen múltidézés sem akad minden sarkon, annyi bizonyos: át kell élni, hagyni hogy magával ragadjon. Nem lesz nehéz, annyi elárulhatok. Egy igazi hangulatbombáról van szó ugyanis, öröm nézni minden egyes pillanatát.

Kis túlzással Hollywood fele képviselteti magát a filmben. A főszerepben remekel Leonardi DiCaprio és Brad Pitt is, dijszezon-esélyesen játszanak. Margot Robbie pedig kiválóan hozza Sharon Tate karakterét, szinte átlényegülés már, ragyogó és aprólékos alakítás. A kisebb szerepet kapó színészek közül kiemelendő Al Pacino, Timothy Olyphant, Kurt Russell, Margaret Quaelly, Dakota Fanning és Bruce Dern is, mind odatették magukat. Luke Perrynek pedig sajnálatos halála miatt ez volt az utolsó szereplése, sajnos a film premieréjét már nem érte meg.

Összegezve, a Volt egyszer egy Hollywood nemcsak egy film, maga A film. Szeretettel, végtelen hozzáértéssel készítve, de egyúttal egy új Tarantinót megismerve. Hangulat terén is verhetetlen, úgy éreztem én is ott vagyok a szereplőkkel, a beleélési faktor maximális. Kimondom őszintén, számomra eddig abszolút az év legjobb alkotása a mester új dobása. Minden benne van, amiért annyira rajongok a mozi világáért, úgy hiszem, joggal lesz majd a filmtörténelem egy fontos és megkerülhetetlen darabja. Ez egy minőségi, egyszerre melankolikus és megható utazás a mozi aranykorába, minden filmőrült könnybe lábadt szemmel fogja végigsasolni az egészet. Tegyél meg magadnak egy szívességet, mindenképp gyöngyvásznon nézd meg. Ráérsz majd utána megköszönni.

Értékelés:100%

Kedveld az oldalt a Facebookon is!

A Tarantino-napok ezzel véget értek, köszönöm, hogy velem tartottatok! Számomra egy élmény volt, remélem hogy számotokra is! ;)