2019. aug 14.

Mit érdemes tudni a Volt egyszer egy Hollywood előtt?

írta: Benny Bug
Mit érdemes tudni a Volt egyszer egy Hollywood előtt?

Változó álomgyár, Charles Manson és Sharon Tate.

A Tarantino-napok során szó lesz a kiváló direktor összes eddigi filmjéről, valamint egyéb meglepetés cikkek is várhatóak a témában! Holnap pedig végre a magyar mozikban is debütál QT kilencedik filmje, a Volt egyszer egy Hollywood. Ennek apropóján, egy kicsit bővebben utánajártam a film fontos témáinak. Kivesézem, hogy milyen volt az álomgyár akkoriban, valamint bővebben utánajártam olyan személyeknek is, mint Sharon Tate és Charles Manson! Kezdődjék hát az időutazás, holnap pedig érkezik a kritikám is a mester legújabb alkotásáról!

 

Változó filmipar

 

(1969 egyik legnagyobb sikere, a Szelíd motorosk/Easy rider is jelezte, hogy új szelek fújnak)

 

A ’60-as évek végén jelentősen megváltozott Hollywood is, gyakorlatilag egy aranykor ért véget akkoriban. Régebben olyan műfajok hódítottak, mint a musical vagy a dráma, később pedig a western került előtérbe. Ekkoriban azonban az álomgyár is a változások korát élte. Ezt az évtizedet gyakran tartják a szabadság, hippik és a fű korának, de a vietnami háború is bőven tartott már ekkoriban. Szinte minden téren változások zajlottak, ezt nem kerülhette el a filmipar sem. Nézzük csak meg, 1969-ben milyen új alkotások jöttek ki (ekkor játszódik a Volt egyszer egy Hollywood): Éjféli cowboy, Szelíd motorosok, Butch Cassidy és a Sundance kölyök, Vad banda, stb…  A változó állapotok miatt sok színész elvesztette korábbi sztárstátuszát, hisz nem tudtak alkalmazkodni a változásokhoz. Manapság reneszánszukat érik a TV-szériák, azonban akkoriban, ha egy nagy név sorozatban játszott, az a legnagyobb szégyenek egyike volt, ami csak megtörténhetett. Akkoriban ezt egyértelműen lecsúszásnak tekintették. A másik dolog, amit a komolyabb színészek próbáltak elkerülni, az olcsó westernfilm volt. Egyre inkább csökkent irántuk az érdeklődés. Az sem volt a dicsőség jele, mikor egy nagy név Európában (elsősorban Olaszországban) forgatott. Egyre inkább előtérbe kerültek a fiatalok igényei is, hisz ők jelentették a fő célközönséget. A nagy stúdiók pedig nem nagyon tudták tartani a lépést, elterjedtek a szerzői alkotások, hisz egyre inkább volt irántuk érdeklődés. A ’60-as évek nagy álomgyári változásait nem minden színész vagy rendező tudta átvészelni, sokan elvesztették korábbi hírnevüket. Ahogy az előzetes alapján a Hollywood főszereplője, a Leonardo Di Caprio által játszott Rick Dalton sem…

(Tarantino a Gunman's walk című western főszereplőjéről /Van Heflin/ mintázta Rick Dalton karakterét)

 

Érdekesség:

  • A korszakban gyakran egy nagy névhez egy dublőr tartozott, akik végig együtt dolgoztak. Ennek ékes példája Burt Reynolds és dublőrje, Hal Needham. A lenti képen is ők láthatóak.

 

 

Charles Manson

 

Szerintem róla szinte mindannyian hallottatok már, de tekintsük át kicsit részletesebben annak az embernek az életét, akit a tengerentúlon sokan egyenértékűen gonosznak tartanak magával a sátánnal! Manson 1934-ben született, anyja 16 évesen szülte. Aki egyébként nem örült neki, egyszer állítólag némi italért eladta egy gyermektelen nőnek. Már a gyerekévei is zűrösen teltek, egyik intézetbe került a másik után. Korán a bűnözés útjára lépett, azonban az ’50-es években leginkább apró és pitiáner tettek kötődtek a nevéhez. Életének több mint felét fogságban vagy rabságban töltötte már ekkorra. A ’60-as években lett egy csoport vezetője, egyre többen csatlakoztak hozzá. Kétségkívül értett ahhoz, hogy a saját oldalára állítsa az embereket, habár legtöbb követője tinikorban, vagy húszas éveik elején járó lányok voltak. Manson egy ideig lányok futtatásából élt, miközben egyre több követője akadt, akik bármit megtettek, amit csak óhajtott. Az, hogy ennyien csatlakoztak hozzá, részben valószínűleg azzal magyarázható, hogy az évtizedben tombolt a kábítószer és a szabadságvágy a fiatalok körében. A férfi próbálkozott zenéléssel is: nem is fogadták annyira rosszul ilyen irányú próbálkozásait, azonban komoly sikereket nem tudott elérni. Az egyik legnagyobb kudarc, visszautasítás éppen abban a házban érte, ahol később Sharon Tate is élt férjével, a filmrendező Roman Polanskival. Tény, hogy Mansonnak semmi személyes problémája nem volt a házaspárral, mégis megparancsolta embereinek ’69-ban, hogy végezzenek az összes emberrel a házban. Azok pedig meg is tették, különös kegyetlenséggel végezve Sharon Tatetel is, aki nyolc hónapos terhes volt. Hogy miért is tették az őrületen túl, azt nem tudja senki. Sokan arra gondoltak, hogy az akkor épp Londonban forgató Polanski volt a célpont, mások sátánista rítust láttak a dolog mögött. Erre utalhatnak a falra vérrel felírt szavak, amik jócskán tartalmaztak helyesírási hibákat. Bár a férfi maga személyesen nem vett részt a gyilkosságokban, mégis ezután nem sokkal a nyomára akadtak. A halálbüntetést megúszta, azonban élete hátralevő részét börtönben töltötte. 2017 végén halt meg, kórházba szállítása után már nem tudtak segíteni rajta.

 

Érdkességek:

  • Marilyn Manson zeneszerző is tőle (valamint Marilyn Monroetól) „kölcsönözte” művésznevét, utalva ezzel az egyszerre angyali és ördögi természetre.
  • Tarantino filmjében a karaktert Damon Herriman alakítja, aki a Mindhunter című sorozat új évadjában is el fogja játszani Mansont egy rész erejéig.
  • Manson megszállottan rajongott a Beatlesért, sőt biztosan állította, hogy zenéjük rejtett üzeneteket tartalmaz, amiket csak ő fejthet meg. Egyszer lazán ki is jelentette egyébként, hogy nem volna számára kihívás zenészként nagyobb sikert elérine náluk. Nos hát...

 

Sharon Tate

Mint már fentebb olvashattátok, Sharon Tate volt Roman Polanski rendező felesége. Amíg élt, sokan tartották az amerikai álom és boldogság egyik mintaképének egyébként. Az sem titok, hogy férje egyik filmjében (Vámpírok bálja) is kapott egy rövidke szerepet. Túl sok alkotásban nem tudott játszani a sajnálatos események, Manson szektájának brutálisan kegyetlen gyilkossága miatt. Azonban azzal nagyjából mindenki egyetértett, hogy a színésznő egyike volt a korszak legérdekesebb figuráinak. Érdemes megnézni legalább egy filmet, amiben játszott, mert nagyon különleges teremtés volt, igencsak egyedi kisugárzással bírt. Nem láttam még a Volt egyszer egy Hollywoodot, de úgy gondolom, hogy a szerepre tökéletes választás volt Margot Robbie, biztosan nem fogunk csalódni az alakításában.

(A The Wrecking Crew című film volt az utolsó, amiben a színésznő játszott.)

 

Érdekességek:

  • A Volt egyszer egy Hollywood második előzetesében Margot Robbie a The Wrecking Crew című mozi plakátja előtt pózol, majd később erre a filmre kér jegyet a moziban, aztán láthatunk egy jelenetet is belőle. 
  • Tarantino filmjében Roman Polanski is fel fog tűnni, Rafal Zawierucha alakításában. Valószínűleg a szereplő nem fog sok időt a vásznon tölteni, inkább mellékkarakter lesz majd.
  • Idén kijött már egy film, ami ami a Sharon Tate esettel foglalkozik: ez a The Haunting of Sharon Tate című horror, a címszereplőt Hilary Duff játssza. A nézők azonban utalták és a kritikusok is kegyetlenül elbántak vele. Valószínűleg csak azért készült, hogy a Hollywood idei premierje körül őrült nagy várakozást meglovagolja egy kicsit. Hát, ez abszolút nem sikerült...

 

(Férjével, Roman Polanskival)

 

 

Köszönöm, hogy elolvastad a cikket, remélem találtál benne érdekességeket, s így még jobban várod a Hollywood holnapi premierjét, valamint saját beszámolómat róla!

Legközelebb a Tarantino-napok keretén belül: Volt egyszer egy Hollywood premier kritika

 

Kedveld az oldalt a Facebookon is!

 

 

Szólj hozzá

egyéb Brad Pitt 60-as évek Quentin Tarantino Leonardo di Caprio Charles Manson Margot Robbie Sharon Tate Tarantino-napok