Jövő héten érkezik kritikám Ari Aster második rendezéséről, a Fehér éjszakákról. Addig olvassátok el, mit írtam a direktor első filmjéről, a műfajt alaposan felforgató Örökségről!

A történet szerint meghal a család öreg nagymamája. Ő azonban fájdalmas „örökséget” hagyott a családra, ami egy idő után a felszínre fog kerülni. Az addig tán összetartó családi idill pillanatok alatt semmivé válik, hisz valószínűleg előtte is csak álca volt csupán. A legborzasztóbb dolgok pedig csak ezután következnek…

Mit szólnátok, ha kapnátok egy olyan, tényleg extrém sokkoló horrort, amiben egyszerre fedezhetőek fel stílusjegyek olyan klasszikusokból, mint az Ördögűző vagy a Rosemary gyermeke, de mégis meg tud állni a saját lábán, sőt sikeresen tudott megújítani egy műfajt, ami addig pár kivételtől eltekintve csak takaréklángon égett?

A jó hír az, hogy az előző mondatban felvázolt film létezik: Örökség a címe, s tavaly a hazai vásznakat is megjárta. Ez meglepő, de örvendetes tény, az A24 stúdió eddigi magas minőséget képviselő horroralkotásai (A boszorkány, Green Room, It Comes at Night) ugyanis sorra kerültél el kis hazánk filmszínházait. Az Örökségre viszont már szerencsére mi, magyarok is jegyet válthattunk.

Azért írtam egyébként ennyire spoilermentesen le a történetet, mert eme film esetében tényleg nem árt vigyázni: ne nagyon olvasgassunk előtte a neten semmit (főleg ne hozzászólásokat), akkor lesz teljes az élmény. Hisz akkor minden fordulat tényleg meglepetés marad, azokból pedig lesz nem is kevés, ezt az egyet megígérhetem.

Érdekesség, hogy a filmet adták 2018 elején a Sundance fesztiválon is, ahol zajos sikert aratott, sokan azonban alig bírták idegileg a filmet. Tény, hogy az elsőfilmes(!) rendező, Ari Aster munkája kíméletlenül rátelepszik a nézőre: azt venni észre, hogy a bőr alá kúszik. Sokáig csak sejtet, lassan adagolja az egyre kegyetlenebb történéseket, de ez nem gond, sőt: az első 90 perc gyakorlatilag egy családi dráma, amit megmutatja a karakterek érzelmeit és lelki világát, valamint a köztük zajló ellentéteket is.

Ennek ellenére az alkotás már alig fél óra alatt lép egy piszok merészet, egy olyat, amit sok mozgókép végső nagy fordulatnak sem merne bevállalni. A borzasztó dolgok viszont még csak ezután jönnek! Felhívnám a figyelmet, hogy gyenge idegzetűek semmiképp se nézzék meg a filmet, mert ha nem vigyázol, a látottak még napokig veled maradhatnak!

Ugyan nagyon kevés a vér, jumpscare pedig abszolút nincs, a természetfeletti pedig nem úgy kerül a képbe, ahogy általában: de a lényeg az, hogy egy piszok megrázó alkotás az Örökség. Csak és kizárólag saját felelősségre, haladó horror kedvelőknek tudom ajánlani. De lesznek dolgok, amik még őket is kikészítik majd. Sok képet a néző nehezen tud majd feledni a megtekintés után, csak óvatosan. Én szóltam! Az atmoszféra is páratlan, az operatőri munka pedig szintén egyedi és kimagasló munka.

A színészi játék elsőrangú, horrorban ilyen jól ritkán játszanak a szereplők. Gabriel Byrne és Alex Wolff is zseniálisan volt, de a két hölgyet külön is kiemelném. A nagyon fiatal Milly Shapiro egész elképesztőt alakított, ami meg Toni Collettet illeti… annyira megérdemelte volna az Oscart, de legalább egy jelölést! Vicc, hogy szinte teljes egészében mellőzik a horror műfaját, pedig 2018-ban iszonyú erős évet zárhatott a műfajt (Suspiria remake, Apostle, Hang nélkül, stb...)

Összegezve, az Örökség egy ritka élmény. A horror műfajába rengeteg újdonságot hozott, ilyen egy kegyetlen és bevállalós film. De mint mondtam, csak óvatosan, megrázó tud lenni keményen. Az atmoszféra verhetetlen, de szükség lesz a néző agyára is: figyelni kell minden egyes másodpercben, úgy azért összerakható a történet. A legérdekesebb az, hogy az alkotás úgy idéz meg pár klasszikus horrort, hogy közben mégis a saját eredeti útját járja, s közben elvezet minket a pokol legkénkövesebb bugyraiig. Így lett Ari Aster, elsőfilmes rendező alkotása az évtized egyik legjobb horrorfilmje!

Értékelés:95%

Kedveld az oldalt a Facebookon is!