Dr. Louis Creed (Jason Clarke) és felesége, Rachel (Amy Seimetz) vidékre költöznek, elhagyva a nagyvárosi forgatagot. Két gyermekük egészen jól viseli a dolgot, s hamar megszokják az új otthont. Öreg szomszédjuk, Jud (John Lithgow) révén megtudják, hogy otthonuktól nem messze egy kis állattemető található, ahol a kedvenceket végső nyugalomra lehet helyezni. Louis nem sokkal ezután kislánya macskájára bukkan az út szélén, szerencsétlen jószágot elütötték. Jud és ő még aznap este fel is vitték az állattemetőbe, ám a gondok csak ezután kezdődnek meg.

A horrorkirály Stephen King kivételes karriert tudhat magának íróként. Egyik legjobb alkotása a Kedvencek temetője, ami páratlan atmoszférájával, illetve rejtélyes, marcangoló történetével hamar nagy népszerűségre tett szert a műfaj kedvelői körében. 1989-ben készült már belőle egy korrekt film, ami tényleg nem sikerült rosszul. Az elmúlt években sorra érkeztek a mozikba a King-adaptációk (Az, Setét torony), most pedig a Creed család története kapott egy újrafeldolgozást.

A korábbi mozgókép nagyon regényhű volt, ellentétben ezzel az újjal. Az írott verziót most csak kiindulási alapnak tekintették, de szerencse hogy a változtatások ténylegesen működnek is. A direktori székben Kevin Kölsch és Dennis Widmyer foglalhatott helyet, akik korábban a Tiszta tekintet című horrort készítették el. A jó hír, hogy most is biztos kézzel dolgoztak, kifejezetten alapos munkát végezve.

Nagyon örülök annak, hogy nem egy olcsó jumpscare-parádé kerekedett ki belőle. Sőt, tulajdonképpen csak alig 1-2 van benne. Ahogy King regényében, úgy itt is inkább a vészjósló, csontig hatoló hangulat elérése volt a cél, ami sikerült is. A kicsivel több mint másfél órát végig belengi egy kifejezetten baljóslatú, kőkemény atmoszféra. Nagyon kevés a vér, amit én nem bántam, mert anélkül is el tudták érni, hogy az új Kedvencek temetője egy igényesen fojtogató élmény legyen.

A karakterépítés meglehetősen összetett feladat, de Kölsch és Widmeyer vették az akadályokat, hisz sok időt szenteltek annak, hogy az egyes szereplőket megfelelően ki is dolgozzák. Arról nem is beszélve, hogy a filmjük olyan fontos témákat dolgoz fel, mint a gyász, a halál elfogadása és a szeretet. Stephen King mindig értett ahhoz, hogy írásaiban az emberi elme és lelkiismeret legsötétebb bugyraiba vezesse az olvasót, de ezt az érzetet a film is nagyon ügyesen adja át.

Különösen tetszettek az éjszaka játszódó jelenetek. Ezek, azon felül, hogy rettentő stílusosak, még kellően rejtélyesek is. Van annak egy különleges hangulata, mikor a két férfi sétál az elhagyatott erdőben, egyre közeledve a kísérteties kisállattemető felé. Mindezen dolgok ellenére a Kedvencek temetője nem minden idők legzseniálisabb King-adaptációja, habár tény, betonbiztosan a jobbak közé tartozik.

A közepe felé belengettek egy szálat, amivel a későbbiekben nem foglalkoztak. Ha ezzel is kezdenek valamit, akkor egy zseniális horror is kisülhetett volna ebből. Persze így is minőségi, de én nem hagytam volna ki ezt, nagyon erős jeleneteket lehetett volna ráépíteni. Ami a lezárást illeti, kellően váratlan és meglepő, ugyanakkor kicsit túl hamar és könnyen jön. A végére kellett volna valami nagy katarzis, ami elmaradt. Viszont értékelem, hogy most nincs happy end. Dicséretes, hogy bevállalták.

Jason Clarke mindvégig nagyon jó és megbízható munkát végez a főszerepben. Igazság szerint, remek színésznek tartom őt, s most is hozta bőven a formát. A feleség szerepében jár az elismerés Amy Seimetz-nek is, hisz nem túl egyszerű karaktert játszott el ügyesen. Az öreg karakter bőrében természetesen nagyon remekül bizonyít a veterán színész John Lithgow, habár az már régóta tény, hogy ő nem egy kis színész. A macska is pazar volt, de tényleg… habár őt igazából nyolc macsek „játszotta el.” :) 

Összegezve, az új Kedvencek temetője bizony egy masszívan jó horrorfilm lett, ami drámaként is legalább ennyire működik. Sőt, nekem jobban is tetszett, mint az eredeti ’89-es alkotás. Alaposan megrendezett, igényes mozi, amit nem a hirtelen felugró jumpscare jelenetekkel akarnak megtölteni. Igazi pszichológiai történet, ami elgondolkodtat, s közben néhol váratlan, jól megírt és okos is. Kár, hogy egy szálat nem bontottak ki később, illetve hogy a finálé váratlan, de nem elég zsigeri vagy erőteljes. Ettől még a Kölsch-Widmeyer duó új alkotása igényes film bőven, érdemes megtekinteni. Igazán bőr alá kúszó, atmoszférikus pszichológiai horror, elismerésre méltó alakításokkal.

Értékelés:75%

Kedveld az oldalt a Facebookon is!