2019. már 26.

The Blackcoat's Daughter/February (kritika)

írta: Benny Bug
The Blackcoat's Daughter/February (kritika)

Hideg és kegyetlen.

A helyszín egy bentlakásos iskola, télen. Megkezdődik a szünet, így a tanulók pedig boldogan hagyják el az intézményt, s hazatérnek pihenni egyet. Két lány azonban pórul jár, mert a szüleik nem érkeznek meg értük. Így hát Kat (Kiernan Shipka) és Rose (Lucy Boynton) nem tehet mást, mint hogy az iskolai falai között töltik a szünetet. Azonban hamarosan furcsa dolgok kezdenek történni, a csajoknak pedig az életben maradásért kell küzdeniük.

A leírás a világ legsablonosabb cselekményét sejteti, de ennek egy pillanatig se tessék bedőlni. Nem egy könnyű film a The Blackcoat’s Daughter, amit esetleg February címen is ismerhetnek a nézők. Már 2015-ben is vetítették különböző fesztiválokon, azonban ennek ellenére is, az USA-ban csak  2017-ben került sor a szélesebb körű bemutatóra. Sajnos hazánkba azóta sem jutott el, nem csak hogy moziban nem, de még csak DVD vagy BD kiadásban sem.

Tulajdonképpen, éppen ezért választottam ezt a filmet, hátha írásomat olvasva lesznek, akik úgy döntenek, hogy megtekintik. Amit egyébként csak ajánlani tudok, annak ellenére is, hogy nem a legismertebb horroról van szó, valamint hogy az IMDb oldalán is kicsivel 6 pont alatt van a nézői értékelés. Nem szabad más vélemények hinni ezzel a filmmel kapcsolatban, hanem érdemesebb megnézni, s utána saját véleményt alkotni. Tényleg megéri így tenni.

Egyébként, a történetről okkal nem írtam sokat, semmi konkrét dolgot az alapcselekményen kívül. Egyrészt, mert vannak benne tényleg fontos csavarok, másrészt pedig azért sem, mert egy idő után a történet két szálon kezd majd futni. Szóval mindenképp van szükség nem is kevés koncentrációra, ha az ember úgy dönt, hogy meg akarja nézni ezt a filmet. Én azonban azt mondom, hogy mindenképpen érdemes így tenni, hisz nagyon különleges horror alkotásról van szó.

Az első órában lassú építkezés zajlik: megismerjük a főbb szereplőket, meg betekintést nyerhetünk az iskolába a téli szünet idején, ami szinte teljesen üres. Lassan szállingózik a hó, szinte minden fehér. A borzongató hangulatot nagyon sikerült eltalálniuk. Az alkotás második felében aztán több fontos kérdésre is választ kapunk, s itt már végérvényesen mondhatjuk, hogy a dolgok elképesztően horrorisztikus irányt vesznek.

Annyit azért elárulnék, hogy nem egy slasher műfajú alkotástól van szó, tehát nem az lesz a cselekmény, hogy a csajokat kergeti egy őrült maszkos gyilkos. Sokkal inkább lélektani, extrém megrázó horrorra kell gondolni. Az atmoszféra egészen elképesztően hidegrázós, s lesznek olyan pillanatok, mikor a gyenge idegzetűek nem mernek majd odanézni, ebben biztos vagyok. Nem túl véres a film, ugyanakkor kegyetlen, nagyon is lélekölő. Nem a konkrét erőszaknak köszönhetően, hanem annak, hogy megalapozzák a hangulatot.

A végső csavar pedig hidegrázós kategória, de szó szerint. Kicsit a tavalyi, zseniális Örökséghez tudnám hasonlítani a filmet: itt sem, ott sem az erőszak vagy a vér volt a lényeg, hanem a lélektani üzenet, az igényes borzongatás, valamint a komplex, érdekes karakterek. Elsősorban akkor tudom mindenképp ajánlani, ha valami újat keresel ebben a mára már kicsit megfáradt, de elsősorban (szerintem) az indie alkotók miatt még mindig nem leírható műfajban. Nem is csoda, hogy az A24 stúdió munkája a film, akik eredeti, értékes alkotásokat készítenek.

Kiernan Shipka és Lucy Boynton remekül játszanak. Tényleg remekül hozzák a karaktereiket. (Utóbbi azóta már tavaly feltűnt a 4 Oscar-díjas Bohemian Rhapsody-ban is egyébként, míg előbbi pedig a Sabrina új, horrorisztikusabb sorozatverziójában bizonyíthatott.) Mindenképp ki kell emelnem még Emma Roberts munkáját is, akit a legtöbb filmkedvelőnek már úgysem kell bemutatnom. Azt nem árulnám el, hogy ő kit, milyen karaktert játszik, de annyit nyugodtan mondhatok, hogy kiváló volt mindvégig. A fiatal színésznő karrierje egyik legjobb alakítását hozza.

Összegezve, nagyon ajánlom ezt az alkotást. Az atmoszféra szinte páratlan, a szereplők érdekesek, a végső fordulat pedig hidegrázós. Ha újszerű ötletekkel rendelkező horror filmet keresel, jó szívvel tudom ajánlani. Egyedi és nem szokványos, elképesztően borzongató néznivaló. Az alacsony nézői értékelés senkinek ne vegye el a kedvét, mivelhogy elképesztően félreértették ezt a mesterien megírt, a tucatsorból jócskán kiemelkedő, atmoszférikus és csontighatoló pszichológiai horrort.

 

Értékelés:90%

 

Kedveld az oldalt a Facebookon is!

 

Szólj hozzá

horror thriller dráma házimozi 90% lélektani Emma Roberts A24 Kiernan Shipka Lucy Boynton Oz Perkins