2019. már 01.

Maffiózók (sorozatkritika)

írta: Benny Bug
Maffiózók (sorozatkritika)

Tony Soprano és a sorozatforradalom esete.

A kritika a sorozat egészéről szó, egy hosszabb írásban értékelem minden idők egyik legjobb szériáját.

 

 

A gengsztervezér Tony Soprano (James Gandolfini) nagy bajban van, rájárt mostanában az élet. Nem elég, hogy nem egyszerű feladat a szervezett bűnözés irányítása, de emellett még más gondok is gyötrik őt. Ezért hát a férfi úgy dönt, hogy felkeres egy pszichiátert, hogy megossza vele a gondjait, illetve kiöntse neki a lelkét, miközben még a saját megváltását is keresi. Hisz nehéz egyszerre két nőt eltartani, ráadásul a gyerekek is most léptek be a kamaszkorba. És akkor a medencében garázdálkodó kacsákról még csak szó sem esett…

Ismertek olyan sorozatokat, melyek megváltoztatták a TV-történelmet? Nos, ha igen, akkor már biztos, hogy legalább hallottatok a Maffiózók, avagy The Sopranos című remekműről mely, az HBO csatornán került adásba 1999 és 2007 között. 6 évad, 86 epizód. Mindeközben pedig töretlen, sőt egyre nagyobb népszerűség. Számos elnyert díj, illetve egy zseni James Gandolfini, aki sajnálatos módon elhunyt 2013-ban, azonban itteni alakításával már jóval előbb a halhatatlanok táborába került.

De akkor miért is forradalmi és zseniális a Maffiózók? Nos, ennek sok oka van, még ha a kezdet nem is volt ennyire egyszerű. Több csatorna is visszadobta David Chase ötletét, többek közt a Fox is. Végül az HBO karolta fel őket, azonban a pilot, azaz az első epizód csak egy évvel a leforgatása után került adásba. Pedig ha tudták volna, mekkora kincs van a kezükben, biztosan nem várnak ennyit.

HBO-ék kapcsán gyakran mondhatjuk, hogy egy-egy nagyon igényes sorozatepizód már felér egy mozifilm minőségével. Nos, itt is éppen ez a helyzet, ez egyértelmű. Az 50-60 perces epizódokban nem kell kapkodni, így bőven van idejük ábrázolni a szervezett bűnözés működését, a fontosabb karakterek lelki világát, illetve tovább tudják görgetni a kiválóan megírt cselekményt is. Az, hogy egy széria ennyire egyben legyen, tényleg egy nagyon ritka dolog.

Azonban, mint láthatjuk, nem is lehetetlen. Persze 1999-ben még más idők voltak. Akkoriban a sorozat egy sokkal lenézettebb fogalom volt, senki nem említette őket egy lapon a nagyvászon vetített alkotásokkal. Akkoriban még nem volt Trónok Harca, Breaking Bad vagy éppen Rectify. Akkoriban még nem jöttek rá, hogy a TV-ben, kisképernyőn, heti egyszeri alkalommal is lehet csodát művelni. Aztán jött David Chase és hozta a Maffiózókat, bebizonyítva, hogy de, igenis lehet. De még hogyan!

Örülök neki, hogy a sorozatban nem az akció volt a legfontosabb, sokkal inkább az, hogy egy minden elemében működő cselekményt adjanak a nézőknek, melynek volt egy remek íve. Nagyon komoly karakterfejlődéseket láthatunk itt, kérem szépen. Bryan Cranston, a Breaking Bad főszereplője elárulta, hogyha Tony Soprano nem létezne, akkor talán az ő karaktere sem olyan lett volna, amilyen. Persze a Maffiózók nem csak inspiráltak, hanem inspirálódtak is. Tiszteletadás gyanánt többször megemlítik a Keresztapa-trilógiát, vagy éppen Martin Scorsese halhatatlan remekművet, a Nagymenőket.

Remekül mutatták be, hogy milyen volt az olaszok helyzete Amerikában, akiket sokszor hátrányosan különböztettek meg, illetve megvetettek. Mindezekkel együtt egy okos szériáról van szó, ami az esetek döntő hányadában nem klisékből raktak össze, hanem eredeti módon írtak meg. A Maffiózók sok szempontból megkezdte sorozatként azt a forradalmat, melynek a hatásait mind a mai napig éljük: hogy a TV van olyan jó felület, mind a gyöngyvászon, csak engedni kell a tehetséges és ötletekkel rendelkező alkotókat kibontakozni. Hagyni kell, hogy csodákat műveljenek.

James Gandolfini, a legenda, a legnagyobb gengszteristen, akit csak sorozatban láthattunk. Olyan erővel játszotta el Tony Soprano rendkívül összetett karakterét, hogy arra szavak is alig vannak. Nem csoda, hogy Gandolfini nevével végleg összeforrott ezen szerepe, hisz itt minden egyes epizódban megmutatta, hogy ő mekkora egy zseni. Akkora, amekkorához fogható nem gyakran születik. Én nem is teszek mást, mint hogy megemelem előtte a gengszterkalapomat, hisz amit ő itt véghezvitt, ahhoz csak őszintén gratulálni lehet.

Összegezve a dolgokat, semmiben nem tudok belekötni, a Maffiózók egyike azon sorozatoknak, melyek joggal kerültek be a legnagyobbak táborába. Mindehhez még hozzájön a pazar intro, illetve az utánozhatatlan hangulat is természetesen. Majd elfelejtettem, a lezárás pedig az egész csúcsa volt. Chase okosan tette, hogy nem egyértelmű befejezést forgatott a szériához, legalább ötféle értelmes magyarázata van az utolsó képsoroknak. Mert az, hogy a végén mi is történt Tony Soprano-val, már ránk, nézőkre van bízva. Az viszont több mint egyértelmű, hogy az HBO képernyőjén mi történt 1999 és 2007 között: egy igazi forradalom, mely során a Maffiózók végleg megváltoztatta az, amit eddig a sorozatokról gondoltunk, bebizonyítva, hogy a zsenialitáshoz nem szükséges a nagyvászon. A Maffiózók nem egy sorozat csupán, hanem A sorozat.

Értékelés:100%

 

Kedveld az oldalt a Facebookon is!

 

 

 

Szólj hozzá

sorozat kult krimi dráma házimozi gengszter 100% HBO Steve Buscemi David Chase James Gandolfini