2019. feb 17.

Berlin felett az ég (kritika)

írta: Benny Bug
Berlin felett az ég (kritika)

Bruno Ganz emlékére.

 

Két angyal, Damiel (Bruno Ganz) és Cassiel (Otto Sander) figyelik a ’80-as évek még kettészakított Berlin-jét. Nem avatkoznak bele az emberek dolgaiba, csak hallgatják azok gondolatait, illetve látják, ami a városban történik. Aztán egyszer csak Damiel felfedez egy számára nagyon érdekes, ámde halandó artistalányt, s úgy hiszi, utolérte a szerelem. Azt fontolgatja, hogy felhagy az angyalléttel, s egyszerű emberként próbál meg tovább élni.

Wim Wenders filozofikus hangulatú alkotása 1987-ben jött ki, s Cannes-ból is díjjal térhetett haza. Azóta is a rendező legelismertebb műve, soha nem tudta megismételni hatalmas sikerét, egyértelműen pályájának csúcspontja volt a Berlin felett az ég. (Persze azért utána is készített jó filmeket.) Talán kevesebben tudják, de készült hozzá folytatás (Távol és mégis közel), illetve egy amerikai remake Nicolas Cage főszereplésével (Angyalok városa). Már talán ennyiből is látszik, hogy nem egy átlagos alkotásról lehet most beszélni.

A cselekmény emberi, egyaránt elgondolkoztató és romantikus, de egy pillanatig sem giccses. Habár a játékidő kicsivel még a két órát is meghaladja, de nem válik unalmassá. Persze drámáról van szó a javából, akció nincs is benne abszolút, én nem is hiányoltam. A rendező remekül használja a színeket fel. A Berlin felett az ég legnagyobb része fekete-fehérben forgott, de nem végig. Vannak jelenetek, amik végig színesek, de ezeknek okuk is van. Szerintem ez egy pazar lépés volt Wenders mestertől.

Tény, hogy már csak ezért sem lehet egy szokványos mozgóképről beszélni. Itt valami mást, valami eddig nem látottat akartak alkotni, s én úgy gondolom, ez maradéktalanul sikerült is nekik. Az csak egy dolog, hogy a cselekmény példaértékűen van megírva, az meg a másik, hogy mindez mellett ott van valami, ami még ennél is több.

Az angyalok ugyanis hallják az emberek gondolatait, aminek mi, nézők is a tanúi lehetünk. Egész Berlin olyan monumentális minden egyes jelenet során, hogy szó szerint úgy lehessen érezni: ez a város él, csakúgy mint az ott lakó emberek. A mű nem rest feltenni komoly morális kérdéseket is, ahogy a város akkori állapotáról, illetve az ottani emberekről is mesél nekünk. Mindezt az angyalok szemszögéből, akik most nem csillognak, nem makulátlanok.

Nem, két nagyjából középkorú férfiról van szó. Néha unottak, néha nem annyira. Figyelik a várost, az utcákat, az embereket. Rajtuk mindeközben egy nagy, elnyűhetetlennek látszó kabát lóg. A Berlin felett az ég nagyban a képek, a gondolatok, az érzések filmje is egyben. A két főszereplő, az angyalok egyébként végig láthatatlanok maradnak az emberi szemnek. Így a német főváros egyszerre végtelenül közeli és idegen is nekik, hisz hiába töltik itt minden idejüket, erről mások nem tudnak, csak ők.

Nagyon kiváló az operatőri munka is az elsőtől az utolsó pillanatig. Tényleg megelevenedik a szemek előtt ez a különleges hely, annak lakóival együtt, méghozzá két különleges lény nézőpontjából. Ha van film, ami egyszerre gyógyír a szemnek és a léleknek egyaránt, akkor az ez.

Persze az egész nem működhetne Wenders profi rendezése nélkül. Élete főműve, mint ahogy fentebb már volt róla szó. Amúgy kis vicces adalék, hogy a filmben játszik Peter Falk is, azaz Columbo, aki önmagát alakítja. A legnagyobb színészi teljesítményt Bruno Ganz-tól láthatjuk, egyértelmen. Elképesztően nagyot játszott, érthető miért tartják sokan karrierje legjobbjának. Hiányozni fog nekünk, nézőknek, hisz egy igazán szerethető, kiváló alkotót veszítettünk el.

Összegezve, szerintem a Berlin felett az ég egyértelműen egy alapmű. A filozófiai, gondolkozós alkotások kedvelőinek gyakorlatilag egy kötelező darab. Egyike a legnagyobb valaha készült mozgóképeknek, amit tényleg nem érdemes kihagynia a filmeket igazán kedvelő személyeknek. Egyszerre gyönyörű és fájdalmas élmény, egy óda a szívnek és lékeknek. Nagy kár, hogy manapság már nem nagyon készülnek ilyen igaz szívvel készült alkotások, pedig szükség lenne rájuk. Hiányozni fog nekünk, igaz filmkedvelőknek, Herr Ganz! Igazság szerint már most is hiányzik.

 

Értékelés:100%

 

Kedveld az oldalt a Facebookon is!

 

Szólj hozzá

dráma romantikus házimozi 100% lélektani Cannes Wim Wenders Bruno Ganz