2021. már 21.

Zack Snyder : Az igazság ligája - kritika

írta: Benny Bug
Zack Snyder : Az igazság ligája - kritika

Egy film, amiért megérte pokolra szállni?

 

A 2017-ben bemutatott Az igazság ligája nehéz szülés volt: a rendező, Zack Snyder hónapokkal a premier előtt otthagyta a projektet egy sajnálatos családi tragédia miatt. Így a filmet Joss Whedon-nak kellett befejeznie, aki korábban két Bosszúállók-mozit is rendezett. Az igazság ligája emiatt igazi hibridnek érződött, hisz nyomokban tartalmazta Snyder kézjegyeit is, azonban le sem tagadhatta volna, hogy a készítők jóval könnyedebb hangvételt alkalmaztak – valószínűleg a Marvel lebeghetett szemük előtt példaként, akik korábban már sikerre vitték a receptet.

Az igazság ligája nem szerepelt jól a kritikusoknál és 60 millió dolláros veszteséget termelt. Snyder a későbbiekben pedig többször is utalt arra, hogy a mozikba küldött változatnak alig van köze az eredeti elképzeléseihez. A rajongók éveken át követelték ennek kiadását, ami most meg is történt. A négy órányi játékidőből fél óra az, ami már az eredetiben is benne volt, minden más kivágott jelenet vagy a tavaly októberi pótforgatás eredménye.

Az új változat legnagyobb előnye, hogy határozottabb egyénisége van elődjénél. Az egyes karakterek sokkal több teret kaptak, minek köszönhetően jobban tudták árnyalni azok jellemét. Különösen Flash és Cyborg járt jól, akik korábban nem túlzottan tudtak érvényesülni.

A cselekmény nagyjából ugyanoda fut ki, ahová három és fél évvel ezelőtt, most azonban nagyobb súlya van a dolgoknak. Sok jelenet vagy történés akadt, amire alig emlékeztem, ellenben itt fontos szerepet játszottak és a narratívába is jobban illeszkedtek, ergo meg lettek magyarázva. Nem túlzás kijelenteni, hogy ez a rendezői vágás teljesen más film benyomását kelti, mint elődje.

Sok feleslegesen viccesre vett jelenetet kukáztak, amik egyébként sem illettek a DC komorabb, borongósabb világába. Az új változat hangvétele komolyabb és keserűbb valamivel, meglepő módon pedig a magasabb korhatárt is bevállalták. Horrorba sosem hajlik, azonban kihasználja a helyzet adta előnyöket és ez mindenképpen jól áll neki, hogy nem kell visszafognia magát.

Snyder persze továbbra sem hazudtolja meg önmagát: rengeteg a lassítás, amiből egy után úgy éreztem, hogy egyszerűen sok volt. Nem ment különösebben az élvezhetőség rovására, de kicsit azért mégis sikerült túltolni. A négy órás játékidő első hallásra nagyon soknak érződik, azonban a jelenetek nagy része tényleg tud mit hozzáadni a nagy egészhez. Egy kicsit persze lehetett volna rövidebb, mondjuk úgy három óra, maximum három és negyed.

A film jól megrendezett és az is látszik, hogy a direktor ismeri a főbb karakterek jellemvonásait. Persze továbbra is egy szuperhősfilmről van szó és nem egy kamaradrámáról, de a próbálkozás mindenképpen dicséretes dolog. Muszáj kiemelnem az epilógust is, ami egész egyszerűen úgy zseniális, ahogy van. Stáblista utáni jelenet pedig nincs, de tényleg!

 

VÉGSZÓ:

 

Ha azt kérditek, melyik változatot ajánlom jobban, akkor mindenképp azt mondom, hogy ezt az úját nézzétek meg. Elvoltam a régivel is, azonban itt végre kihangsúlyozzák a karakterek emberi oldalát is, miközben a látvány sem szenved csorbát. Az egész több átgondoltságról tanúskodik, miközben persze tud szórakoztatni is. Hozzám mindig a komorabb és sötétebb DC-történetek álltak közelebb, így élveztem a Zack Snder: Az igazság ligáját is. Nem beszélhetünk hibátlan filmről, de a célját teljesíti: megmutatja, milyen volt a rendező eredeti víziója – potenciál pedig akad benne bőven.

 

 

 

HA TETSZETT A CIKK ÉS A JÖVŐBEN SEM SZERETNÉL LEMARADNI A HASONLÓ DOLGOKRÓL, IRATKOZZ FEL YOUTUBE-CSATORNÁMRA ÉS NYOMJ EGY KEDVELÉST FACEBOOK-OLDALAMRA!

 

 

 

Szólj hozzá

akció zack snyder szuperhősfilm DC ezra miller Ben Affleck Amy Adams Henry Cavill Willem Dafoe Jason Momoa Ciarán Hinds Jared Leto Gal Gadot ray fisher