George Clooney joggal napjaink egyik legismertebb színésze, hisz bármilyen szerepkörben képes boldogulni. Azt is többször bizonyította már, hogy a kamera másik oldalán, rendezőként is lehet rá számítani. Izgalmas projektnek ígérkezett tehát Az éjféli égbolt (The Midnight Sky), ami pár napja már nézhető a Netflix felületén.

A történet alapvetően két részre van osztva: adott egy kutató az Északi-Sarkon (őt játssza Clooney), Találkozik egy elveszettnek látszó kislánnyal, aki egy szót sem hajlandó szólni. Mindeközben pedig megpróbálnak kapcsolatot létesíteni egy Föld felé tartó űrhajó legénységével, akiknek szintén megvannak a maguk problémái.

Biztos vagyok abban, hogy Clooney és brigádja nem koncepció nélkül állt neki a film elkészítésének. Mégis úgy tűnik, hogy valahol félúton elveszett, de legalább fókuszt tévesztett. Hiába igyekszik a film egyenlően felépíteni a két szálat, igazából az űrhajós rettentő unalmas lett és pár jelenetet kivéve semmi izgalmas vagy figyelemfenntartó nincs benne.

Valamivel jobb a helyzet, mikor Clooney és a rejtélyes kislány kerül terítékre. Sokkal jobban bejövős volt ez a rész, mivel érdekesebb a központi a rejtély, a karakterekkel is jobban bánik. Egy poszt-apokaliptikus világ bemutatása soha nem egyszerű feladat, amiben nem feltétlenül segítenek a belső helyszínek, Az éjféli égbolt nagy része ugyanis ilyen helyeken játszódik.

Maga a hangulat elég steril, élettelen lepusztultságot sugall – nem feltétlenül a film hibája, hisz egy ilyen világot akar bemutatni, mégis hiányzik belőle valami, ami a műfaj nagyjaiban egyaránt megtalálható. Hogy mi lehet az a plusz, azt talán még maga Clooney sem tudta. A szándék ennek ellenére részéről mégis tetten érhető.

A rendezés alapos, habár nem tanúskodik olyan markáns kézjegyről, mint az Egy veszedelmes elme vallomásai, A hatalom árnyékában, vagy akár a Subrubicon, amit én megosztó megítélése ellenére bírtam. Audiovizuális szempontból viszont remek az összhatás, sőt kívülről az egész film jól néz ki a maga visszafogottabb színeivel (kivétel például a főszereplő narancssárga kabátja).

A végkifejlet számomra meglepő volt. Tetszett, hová futottak ki a dolgok, csak az teljesen érthetetlen, hogy a két történetszálból miért lett ennyire élettelen az egyik. Oké, a végén ötletesen vannak összekapcsolva és a csavar is megfelelő, de az odáig vezető útnak nem kellett volna ennyire göröngyösnek lennie.

George Clooney visszafogott színészi alakítása menti, amit menteni lehet. Nem mondanám, hogy a színész karrierjének csúcsa Az éjféli égbolt – de amit a helyzet megkövetelt, azt megtette a kamera mindkét oldalán. Felicity Jones-t pedig továbbra is jó látni úgy bármiben Kellett is a jelenléte, hisz a többi mellékszereplő sajnos nem kap lehetőség arra, hogy kiemelkedőt nyújtson.

Végszó:

Sajnálom Az éjféli égbolt esetét, mert belül minden bizonnyal ott egy remek film ígérete, csupán „csak” nem sikerült eljutni odáig, hogy ezt ki is aknázzák. Hiába szép kívülről és húz egy meglepőt a végére, ez nem elég egy igazán maradandó élményhez. Valami hiányzik belőle, így nem több kihagyott ziccernél, egy a sok közül-kategória. Megvannak a maga pillanatai, az üzenete is érdekes, ez az égbolt mégsem csillog annyira, hogy igazán emlékezetünkbe égjen. 10/6.5

Ha tetszett a cikk, akkor iratkozz fel YouTube-csatornámra és nyomj egy kedvelést Facebook-oldalamra!