Van a horror műfajnak pár visszatérő eleme, amiket gyakorlatilag nem tudnak és nem is akarnak hosszú távon hanyagolni az alkotók. Ide tartoznak a különféle szellemek, démonok, sorozatgyilkosok, idegen lények – és bizony a szektákat is nyugodt szívvel lehet említeni. Van abban valami végtelenül nyugtalanító, ahogy külső szemmel ezekre a zárt, sok tekintetben régimódi közösségekre nézünk és nem tudjuk megérteni vagy felfogni működésüket.

A titkos rituálék, furcsa szokások és a külvilágtól teljesen elzárkózott emberek mind remek alapot adnak annak, hogy egy igazán nyugtalanító élményben legyen részünk. A műfaj egyik alapfilmje az 1973-as Vesszőből font ember, de említhető a Fehér éjszakák is, Ari Aster tavalyi filmje, melyet hazánkban forgattak. Most pedig az HBO próbálkozik meg a téma adaptálásával, méghozzá az Utopia című brit kultsorozat egyik rendezőjével.

A 6 részes széria két részre van osztva: az első fele a nyár, a második pedig az ősz alcímet viseli. A fő helyszín mindkét esetben egy bizonyos Osea Island, ide érkezik az előbbiben egy férfi, utóbbiban pedig egy nő. Mindketten furcsának találják azt, ami a szigeten zajlik, hamarosan pedig az események sűrűjében találják magukat, miközben megpróbálnak a dolgok végére járni.

Fontos tudni, hogy a két rész nem csak helyszíne miatt kapcsolódik egymáshoz, ugyanis nemhogy kiegészítik egymást, hanem konkrétan össze van kötve a két cselekményszál. Csak akkor kapjuk meg a teljes képet, ha mind a kettőt láttuk, hisz voltaképpen egy nagyobb történetről van szó, amit egy bizonyos tematika mentén osztottak kétfelé.

A harmadik nap kifejezetten rétegsorozat: lassú cselekményvezetéssel bír, ahol fontos szerepet kapnak a rejtélyek és a misztikum, miközben végig ott lappang a háttérben egy nagyon fontos drámai szál, ami csak egy kis idő elteltével kap nagyobb hangsúlyt. A nyomasztó, nyugtalanító hangulat példás módon van prezentálva, miközben groteszk vagy nem éppen családbarát jelenetsorból is kijut bőven.

Számomra az első fele hatásosabb és érdekfeszítőbb volt, mint a második, habár el kell ismerni, hogy közel azonos minőséget üt meg mind a kettő. Mégis, valamiért az eleje jobban berántott és az arányokat is akkor találták el jobban. Nem mondom, hogy elégedetlen vagyok a lezárást illetően, ugyanakkor azt el kell ismerni, hogy A harmadik nap akkor a legerősebb, amikor tovább kell lendíteni a cselekményen, nem pedig akkor, amikor válaszokat kell adni az időközben felmerült kérdésekre.

A két főszereplő gondosan megírt, nem éppen fekete-fehér karakter, akik tökéletesen illenek abba a rideg, de nem életszerűtlen világba, amit a sorozat által megismerhetünk. Karakterfejlődés van itt bőven, ahogy a múlt súlyos titkaira is fokozatosan fog fény derülni: mondhatjuk, hogy a sorozat legalább annyira egy lélektani dráma, mint egy nyomasztó utazás az emberi elme legmélyebb bugyraiba.

Jude Law mindig is a színészvilág egyik legmegbízhatóbb arca volt: ha valamiben szerepet vállal, annak általában már megvan a maga nívója. Most is nagyon aprólékos, összetett játékot láthatunk tőle, ráadásul teszi ezt karrierje egyik legmélyebb szerepében. Ott van még Naomie Harris, aki szintén elég jó és színészileg is meggyőző. A mellékszereplők közül leginkább Katherine Waterston érdemel említést, aki szintén hozzájárul a minőségi összképhez.

Összegzésként elmondható, hogy A harmadik nap minden lassúsága ellenére olyan sorozat, ami fenntartja a figyelmet, közben pedig arra is ügyel, hogy maradjon idő meg tér karakterépítésre és nyomasztásra egyaránt. Ahhoz túl elvont és összetett, hogy mindenki számára ajánlani tudjam, nyitottabb nézők viszont bátran ismerkedjenek meg vele. Így a sorozatot 8 pontra értékelném: tipikus esete annak, mikor a felmerülő kérdések és teóriák izgalmasabbak, mint az azokra kapott válasz. Viszont az odáig tartó út olyan, amit mindenképp érdemes egyszer átélni.

Ha tetszett és a jövőben sem szeretnél lemaradni a hasonló dolgokról, iratkozz fel YouTube-csatornámra és nyomj egy kedvelést Facebook-oldalamra!