Staten Island királya - kritika
2020. augusztus 13. írta: Benny Bug

Staten Island királya - kritika

A sodró(ód)ás hanyag eleganciája

 

Scott (Pete Davidson) nem találja a helyét a világban, mióta kiskorában elvesztette tűzoltóként dolgozó apját. A srác csak hagyja magát sodródni az árral, legjobb haverjaival füveznek és közben régi filmeket néznek. Komoly kapcsolatot nem akar senkivel, miközben állandó munkahelye sincs, az esetek többségében otthon lazul. Azonban, megszokott élete fenekestől felfordul, mikor rájön, hogy az anyja (Marisa Tomei) egy tűzoltóval jött össze…

Judd Apatow filmjei (Kész katasztrófa, Ki nevet a végén?, 40 és annyi) leginkább azért működnek, mert az átlagembereken belül is azok a „lúzerek” a főszereplői, akikkel az egyszeri néző sokkal könnyebben tud azonosulni és magára ismerni, mint azokkal a valóságtól rendkívül távol álló ál-Hollywoodi figurákkal, akik élete csupa móka és kacagás.

 Apatow nem fél megmutatni a másik oldalt és közben még egy jó nagy görbe tükröt is állít korunk társadalma felé. Az általa alkotott karakterek sebezhetőek, messze vannak a tökéletestől, gyakran flúgosak vagy nincs velük valami rendben, ám ennek ellenére – vagy részben épp emiatt – nagyon szerethetőek is. Ebbe az illusztris társaságba csatlakozott most Scott figurája is, azonban most jön a csattanó – a sztori egy részét a valóság írta!

Mi több, a főszereplő Pete Davidson gyakorlatilag saját magát alakítja. A tősgyökeres Staten Island-i srác ugyanis tényleg hamar arra eszmélt, hogy tűzoltó apját örökre elragadták tőle a lángok. A valóságban a szeptember 11-i terrortámadások adtak hátteret ennek a szörnyű tragédiának – még ha ez a filmben nincs is említve.

Davidson aztán komikusként vált világszerte ismertté, ő volt a Saturday Night Live egyik nagy felfedezettje, aki nem félt bármit a humor tárgyáva tenni – ám közben szinte minden szava mögött ott bujkált a szomorúság, amit persze titkolni igyekezett. Látszólag tökéletes tehát az alapanyag egy pazar dramedyhez, ami nem éppen egy könnyű műfaj, bár ha van valaki, aki képes nagyot alkotni benne, az Apatow.

Magam is meglepődtem, hogy mennyire egyensúlyban van a humor és a dráma, egyik sem válik a másik kárára, remekül egészítik ki egymást. Végre egy olyan vígjáték, ami kellő mélységgel bír és közben van is mit mondania a nézőknek. Meglepően erős az egész drámai éle, miközben a fura és különc humor is nagyon jól áll neki. Figyelem – ilyen téren nincs tabu számára, meglepően merész és bevállalós, ám közben mégsem öncélú.

A Staten Island-i hangulat nagyon jól van ábrázolva. A hely a valóságban is elég elmaradott és a kétes alakok száma is több a kelleténél, de a maga lepusztultságával együtt is van benne valami különleges, ezt pedig a mozi remekül adja át. Így vizuális téren is öröm elveszni a filmben, miközben megismerjük a különc Scott történetét, akihez fogható főszereplőt még nem sokat láthattunk.

A bő két órás játékidőt egy kicsit soknak éreztem. A közepe táján egy hangyányit megtörik az addig szinte hibátlan lendület, bár túlzás volna azt állítani, hogy egy kicsit is unalmas. Nekem az első fele jobban tetszett, ám a vége ismét nagyon erős és közben egy olyan konklúziót is kapunk, ami tökéletesen illik az addig látottak stílusvilágához.

Scott Davidson nagyjából magát játssza, ez pedig olyan természetességgel megy neki, hogy csak gratulálni tudok. Van jövője a szakmában, nem is akármilyen. Ezt a figurát egyébként James Franco tálalásában is el tudtam volna képzelni, illene hozzá. Mellékszerepben olyan megbízható és szerethető színészeket láthatunk, mint Marissa Tomei és Steve Buscemi. Remek tehát a szereposztás!

Összegezve, a Staten Island királya egy nagyon jó mozi. Nagy öröm, hogy itthon vásznon láthatjuk és nem száműzték streaming-re, mint például Amerikában, Apatow filmjei ugyanis moziba valók. Biztos ti is éreztétek már azt, hogy nem tudjátok, merre tart az életetek, kezdetetek besavanyodni, a mindennapi teendők is elvesztették a maguk varázsát, miközben nem lebegett előttetek semmi komoly cél, csak sodródtatok az árral, miközben a kiutat keresve folytan láthatatlan falakba ütköztetek. Ezt az érzést ugyanis olyan profin adja át a mozi, hogy azon magam is meglepődtem. Nálam ez most 10/8: bátran üljetek be rá, ám a humoron túl egy nagyon mély és pozitív értelemben véve különc-különös élmény lesz a jussotok.

 

 

Ha tetszett és a jövőben sem szeretnél lemaradni a hasonló dolgokról, iratkozz fel YouTube-csatornámra és nyomj egy kedvelést Facebook-oldalamra!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kritikairoda.blog.hu/api/trackback/id/tr6116138040

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.