Ha tetszett a a cikk, támogasd munkásságomat egy feliratkozással! 

A kormány egy tudatmódosító jelet készül bekapcsolni, melynek következtében egész Amerika-szerte megszűnne a bűnözés jelensége. Egy bankrabló (Edgar Ramirez) még ezelőtt készül végrehajtani élete utolsó, legnagyobb akcióját két szövetségese oldalán. Vajon sikerül beteljesítenie tervét, vagy idő előtt éri utol a végzete?

Nem tudom elhinni. De komolyan mondom, ilyet én még nem tapasztaltam. Köztudott, hogy a Netflix saját gyártású tartalmai esetében teljesen szabad kezet ad az alkotóknak, de könyörgöm, azért mindennek megvan a maga határa! Nos, ezt a határt a direktor Olivier Megaton két lábbal, vigyorgó óvodás módjára ugorja át – csak azzal nem számolt, hogy ezzel épp azoknak tett be, akiknek nagyon nem kellett volna: a nézőknek.

Kicsit ironikus, hogy inkább maga a film érződik egy komplett bűnténynek. Nem tudom ép ésszel felfogni, hogyan kapott ez az koncepció így zöld utat. Pedig ott egy érdekfeszítő, egész egyedinek mondható alaptéma – melynek alapja ezen esetben is egy képregény. Megaton azonban hű de nagy művésznek képzelte magát, ami tetten érhető a film játékidejében is, ami nem kevesebb mint 2.5 óra.

Jómagam nagyon szeretem, ha egy film mer időt hagyni a lassabb építkezésre meg a karakterépítésre. Ilyen esetekben teljesen indokolt a két óra feletti hossz, de a helyzet az, hogy Az utolsó bűntény ilyen jellegű pozitívumokkal abszolút nem büszkélkedhet. Nem túlzok, ha azt mondom hogy sok rövidfilm több mélységgel rendelkezik, mint ez a nettó 148 perces borzalom, melyet úgy lehetett volna 90 körülire redukálni, hogy közben a (nem létező) minősége sem szenved csorbát.

Hadd írjak egy kevés pozitívumot is, amiket így vagy úgy, nagyító segítségével sikerült megtalálnom! A képi világ néhol a sóher megvalósítás ellenére is egészen korrekt tud lenni, miközben nagy gond a hangulattal sem volna – de egyszerűen annyira nincs mélysége az egésznek, hogy az valami fájdalmas, így egy idő után azt vettem észre, hogy szinte minden érdeklődésemet elvesztettem a filmmel kapcsolatban.

Az akciójelenetek rendkívül rendkívül fantáziátlanok és olcsó összhatást nyújtanak: pedig Megaton rendezte az Elrabolva második és harmadik részét is – amikről el lehet mondani, hogy soha nem lesznek a magasfilmművészet gyöngyszemei, de akció szempontjából teljesen korrekt mód teljesítettek. Ahhoz képest, itt minden egyes jeleneten tisztán látszódik, hogy a lehető legkevesebb pénz meg energia ráfordításával akarták megoldani a dolgokat.

Összegezzük hát a dolgokat! Az utolsó bűntény egy rossz, nagyon rossz alkotás. Kiváló példája annak, hogy a Netflix által nyújtott kreatív szabadság mennyire cudar irányba tud elmenni. Edgar Ramirez alapvetően tehetséges színész, de itt végig faarccal „remekel” – talán ő is belátta, hogy ebből a filmből jó dolog nem sülhet ki, ezért a lehető legkevesebb energiát dobta be a közösbe. Az egész film egy adag trash, a legfájóbb az egészben pedig, hogy ebben az alapban megannyi lehetőség rejlett volna, melyek most kiaknázatlanul maradtak. Ítéletem így 10/3.5 pont, azt pedig remélem, hogy egyszer egy hozzáértő direktor készít egy igazán jó filmet a témából. Ezek után ráférne…

Utószó: A végén azért van egy jó kis Depeche Mode-szám. Persze ezért nem éri meg végigszenvedni az előtte lévő borzalmakat, csak gondoltam szólok, ha valaki rögtön a lényegi részhez óhajtana tekerni… :D

Ha tetszett és a jövőben sem szeretnél lemaradni a hasonló dolgokról, iratkozz fel YouTube-csatornámra és nyomj egy kedvelést Facebook-oldalamra!