Roger Ailes (John Lithgow) a Fox News hírcsatorna alapítója, rengeteg befolyással és hatalommal bíró ember. Azonban nagyjából egy bomba erejével robban a hír, amikor a csatorna egyik műsorvezetője (Nicole Kidman) zaklatással vádolja meg. Őt aztán később több nő (Margot Robbie, Charlize Theron) is követi, kiknek vallomásai megerősíteni látszanak az addig elhangzott dolgokat. Így Ailes, a tehetős médiabirodalom vezetője egyik napról a másikra találja magát egy hatalmas botrány kereszttüzében…

A film alapját valóban megtörtént események adják. Méghozzá nem is túl régen, 2016-ban történt egyébként az eset, mely a Botrány alaptörténetét adja. Ilyen esetben persze kérdéses, hogy mennyire lehet az igazságot izgalmasan, vagy éppen eredeti módon bemutatni a vásznon, főleg hogy a témából nem is oly rég már egy minisorozat is készült, melyben a drasztikus változásokon átesett Russell Crowe alakítását dicsérték a legtöbben.

Nem várhattuk, hogy eme film annyira összetett legyen, mint A legharsányabb hang: valljuk be, szinte lehetetlen lett volna két órában azt visszaadni, amit a sorozat több epizódon át épített ki, kellő alapossággal. Persze a Botrány ettől még közel sem sikerült rosszul, sőt bőven le tudja kötni a néző figyelmét addig, amíg tart. Más kérdés, hogy klasszikus vélhetően soha nem válik majd belőle, mert annyira azért nem erős vagy bátor alkotás.

Ugyanakkor azt sem mondanám, hogy Jay Roach direktor kudarcot vallott, mert az a valóságtól távol van. Érdekes egyébként, hogy a rendező a vígjátékok világában kezdte karrierjét (Apádra ütök-filmek), majd a későbbiekben a politikai töltettel jócskán rendelkező alkotások felé vette az irányt (Trumbo, A végsőkig). Természetesen kétség sem férhető ahhoz, hogy az eredetileg Bombshell címen mozika került alkotása is inkább az utóbbiak kategóriájába tartozik.

Tulajdonképpen, kis túlzással azt is lehetne írni, hogy a film egy elég korrekt Adam McKay-stílusú iparosmunka – csak éppen ugye nem McKay úr rendezte, aki legutóbb épp egy meglepően okos politikai szatírával, Az alelnökkel mutatta meg, hogy a vérében van a filmkészítés. (No meg hogy Christan Bale valójában egy kaméleon, de hát ezt tudtuk eddig is, ugyebár).

A Botrány alapszerkezete, felépítése kellemes ugyan, de a legalább középhaladó szinten lévő filmkedvelőknek nagy valószínűséggel abszolút nem fog meglepetést okozni. Korrekt módon járják körbe az eseményeket, több karakterre is fókuszálva, így végső soron a próbálkozás mindenképp értékelendő. Persze többe is ki lehetett volna hozni az egészből, mindazonáltal a kisebb-nagyobb, néha egészen gúnyos kikacsintások elnyerték a tetszésemet.

Más kérdés, hogy a cselekmény a kelleténél többször elkalandozik olyan irányba, melybe nem feltétlenül kellene. Így is átfogó, nem épp egyszerű témát kellett feldolgoznia, szóval nem értettem, hogy végülis miért alakult így. Az, hogy a film az igaz történeten felül még egy politikai szatíra is akart lenni, nem rossz ötlet ugyan, de végül félig-meddig épp a saját maga által teremtett elvárások roskadtak rá. Ugye tudjuk, hogy a kevesebb néha…

Az alkotás legnagyobb pozitívuma azonban kétség nélkül a színészek alakítása. Nélkülük az egész sokkal kevesebbet érne. Nicole Kidman remek volt, de még ő is elhalványult csöppet Charlize Theron és Margot Robbie mögött – egyszerűen pazar módon alakítottak. Ugyanúgy vérprofi volt John Lithgow is a „főgenyó” szerepében. Más kérdés, hogy Kate McKinnont miért kellett újabb filmbe beleerőltetni, talán majd legközelebb összejön neki legalább egy korrekt kategóriás alakítás.

Összegezve, a Botrány korrekt módon felépített, a figyelmet lekötő alkotás, azonban közel sem hibák nélküli. Egyszerűen sok pillanatában többnek akar látszani annál, mint ami. Persze inkább az ambícióba bukjon bele egy film, mintsem a nagy semmibe, azt kell mondjam. Így a próbálkozás mindenképp értékelendő a részemről: a Bombshell nem lesz az a film, amit még sokszor meg fogok nézni a jövőben, de az egyszeri mozijegy árát és a befektetett időt nem bántam meg. Az meg tény, hogy a színészek kiválóan játszottak. Sőt, sok év elteltével Malcolm McDowell is egy „normális” alkotásra írt alá a sok szuperszemét után, amik méltatlanok a tehetségéhez. Hát mi ez, ha nem legalább egy magabiztos félsiker?

Értékelés:70%

Kedveld az oldalt a Facebookon is!