2019. dec 30.

Élménybeszámoló: Arnold Schwarzenegger múzeum, Thal

írta: Benny Bug
Élménybeszámoló: Arnold Schwarzenegger múzeum, Thal

Barangolás az osztrák tölgy világában.

 

(A cikkben szereplő képeket - a legfelső kivételével - én készítettem. Lehet, hogy nem a legjobb minőségűek, de arra talán megfelelőek, hogy a hely hangulatát legalább egy kicsit átadják.)

 

Ha a ’80-as évek legnagyobb akciósztárjait kellene megnevezni, mindenki megemlítené Stallone mellett Arnold Schwarzenegger nevét. Míg a korszak legtöbb kedvence ma már erősen eltűnt a B-kategóriás, vagy még gyengébb „alkotások” zátonyában (Seagal, Van Damme) , addig az osztrák tölgy azért megtartotta titulusát, pár gyengébb filmtől eltekintve (például Szabotázs vagy Nyírjuk ki Günthert) megmaradt az akcióműfaj élvonalában. Sőt, mi több: az évek során még a vígjáték és a dráma műfajában is kipróbálta magát, nem is sikertelenül.

Azonban biztosan nem mindenki tudja, hogy honnan is indult Schwarzi. Egy kis, Thal névre hallgató ausztriai városkából, ami alig több, mint 2000 lakossal bír, illetve szinte közvetlenül Graz szomszédságában található. Itt lehet megtekinteni a múzeumot is, melyet a színész gyerekkori házában rendeztek be, de nem is akárhogyan!

Már az épületbe való belépés előtt megláthatjuk Schwarzenegger szobrát, azonban az igazi meglepetések majd csak odabent várnak! Az alsó szinten láthatjuk a „kormányzói” mintára berendezett helyiséget, valamint Arnold régi, gyerekkori szobáját is, ágyastól-mindenestől. Számos fénykép és egyéb meglepetés (pl. fotóalbum) is akad, hogy a beleélési faktor még nagyobb legyen.

81758548_464072144522136_6047725268901036032_n.jpg

 Innen aztán könnyen ki lehet menni az udvarra, ahol óriási, újrahasznosított anyagból készült szobrokat is szemügyre lehet venni. Ezeknek sok közé nincs a témához, de be kell vallanom, a Son Goku-féle azért eléggé elnyerte a tetszésemet. Az alsó szinten található még a kassza mellett egyébként sok érdekes terméket is lehet vásárolni, mint például kulacs, söralátét, eredeti moziposzterek, illetve ezekhez hasonló dolgok várják a vásárlókat.

A felső szinten lévő, „filmes” módra berendezett szoba volt egyébként a személyes kevencem! Van itt minden: életnagyságú Terminátor, a szinte egész stáb által dedikált T1-T2 poszter, további ezernyi plakát, illetve apróbb kellékek a forgatásokról is. Aki csak egy kicsit is kedveli azokat a mozikat, amelyekben az osztrák tölgy is játszott, nagyon fogja élvezni a múzeum ezen részét, ugyanis tele van ezernyi kinccsel, sokáig le lehet itt ragadni, nagyon hosszú ideig fenntartja a figyelmet.

Kicsit beljebb láthatjuk még az eredeti súlyokat, melyeket a színész edzéshez használt, illetve jobban megismerhetjük a testépítés világában elért eredményeit is. Természetesen itt is van ezer meg egy fénykép, medál, nem utolsósorban. Emellett található a konyha is, eredeti módra berendezve: mai szemmel nézve már persze meglehetősen retro-feeling, viszont nagyon is hangulatos és érdekes.

80657102_898707550525885_3389189251965911040_n.jpg

A múzeum felkeresését tehát ajánlom mindenkinek, aki kedveli Arnold Schwarzeneggert. Igencsak elgondolkodtató, hogy valaki hozzánk ilyen közelről mennyire vitte, annyi egyszer biztos. Szerintem azt mindenki elismerheti ugyanis, hogy Schwarzi igencsak sokoldalú ember: belekóstolt már a politika, testépítés és színészet világába is, sőt egyikben sem vallott kudarcot, ami még nagyobb teljesítmény. Akármelyik téma is érdekel ezek közül leginkább, itt garantáltan nem fogsz majd unatkozni, hisz az egész tele van minden jósággal. Ha akarsz egy keveset barangolni az osztrák tölgy világában, jobban megismerve az életútját is, ennél talán keresve sem találhatsz jobb módot rá!

81816467_934232306977550_2178876861046587392_n.jpg

 

 

További képek:

 

 

Szólj hozzá

egyéb múzeum Arnold Schwarzenegger Terminator Thal