2019. okt 21.

A lelőhely (kritika)

írta: Benny Bug
A lelőhely (kritika)

Oldschool űrkaland.

 

Egy apa (Jay Duplass) és tinédzser lánya (Sophie Thatcher) egy furcsa, idegen bolygón keresnek valamit, ami kincset érhet. Természetesen az a céljuk, hogy jól megszedjék magukat, már persze ha bejön a tervük. Azonban nem sokkal később egy idegenbe (Pedro Pascal) botlanak. Ezután, az indulatok meglehetősen hamar elszabadulnak, mikor elindul a hajsza, amit közel sem biztos, hogy mindannyian megúsznak ép bőrrel.

Érdekes eset, ami A lelőhely című alkotással megesett. Tavaly vetítették több filmfesztiválon is, majd kapott az USA-ban egy szűkebb mozis bemutatót. Sok helyen a Netflixen érhető el, sőt hazánkban pedig az a fura helyzet állt elő, hogy az HBO Go kínálatába előbb érkezett meg, mint a mozikba. Ettől függetlenül azért a forgalmazó pár moziba behozta A lelőhelyet, októberi 17 volt a premierdátum.

Jelen sorok írója kifejezetten örül annak, hogy gyöngyvásznon tekinthette meg a filmet. Az egész egy olyan sci-fi, melyen jól látszik, hogy meglehetősen kevés pénzből hozták össze, ez azonban egyáltalán nem hátrány, sőt. A filmnek van egy nagyon szép, letisztult és művészies, s éppen emiatt különleges képi világa. Dacára annak, hogy majd az egész cselekmény egy bolygón játszódik, igenis van mit néznie a szemnek.

Zavaró-e az, hogy nem költötték rá több ország éves bevételének a sokszorosát? Azt mondom, egy csöppet sem. Itt egy újabb kiváló példa arra, hogy nem kell mélyen a zsebbe nyúlni ahhoz, hogy valami emlékezeteset alkossunk. Elég, ha jelen van a kreativitás, meg nem is kevés eredeti ötlet. Két elsőfilmes szaki, Christopher Caldwell és Zeek Earl hozták egyébként össze a mozit. Mármint ez az első egész estés darabjuk, ugyanis az egész alapját egy 2013-as rövidfilm adja.

Azt nem tudom megmondani, hogy a rövidebb változat hogyan sikerült, de azt egyértelműen merem kijelenteni, hogy ez a mozikba küldött, „normál” játékidővel bíró film megérdemli a figyelmet. Nagyon limitált itthon a filmszínházak száma, ahol vetítik, így ha van lehetőséged rá, akkor ne sajnáld rá a jegy árát, ha megteheted. Nagyvászon ugyanis van az egésznek egy nagyon különleges, földöntúlian titokzatos és sejtelmes hangulata.

Bár néha, pár jelenet esetében meglátszik, hogy tényleg nem költöttek rá sokat, de azt mondom, mindezekkel együtt is pazar lett a végeredmény. A rendezés teljesen jó, ahogy a forgatókönyv is igényes munkának tekinthető. Sőt, nem utolsósorban, egész korrekt karakterfejlődésre is futotta az írók részéről. Mondanom sem kell, hogy ez nem éppen hátrány, ugyebár.

Érdekesen játszanak az egyes műfajokkal, ugyanis alapvetően sci-fi alkotásról van szó, viszont több helyütt is megidézik a régi, klasszikus westernek stílusát és megoldásait. Van az egésznek egy nagyon jóleső oldschool alaphangulata, ami nagyon kiemeli A lelőhelyet a tucatfilmek sorából. A kevés akció az anyagiak dacára is működőképes, sőt még egész jól megalkotott drámai szálra is számíthatunk.

Azért is nagy szó ez a film, mert a színészi játék úgy is működik, hogy igazi tripla A-kategóriás nevek nem vettek részt a projektben. Persze, igaz ami nem hamis: Pedro Pascal (Trónok harca) egy elég tehetséges színész, aki itt is kitett magáért. Sikeresen tudták árnyalni egyébként a karakterét, amire az eleje alapján nem számítottam. Kiemelendő még Sophie Thatcher is, akinek itteni alakítása az első komolyabb munkája. Habár tehetsége alapján úgy vélem, közel sem az utolsó.

Összegezve, személy szerint kedveltem A lelőhelyet, egy kifejezetten jó filmnek tartom. Amit itt összehoztak szinte fillérekből, az ékes bizonyítéka annak, hogy egy király élményhez nem szükségeltetik végtelen mennyiségű bankjegy és producer, mert sokkal fontosabb az odaadás, a stílus meg a lelkesedés. Ha nem zavar, hogy nem egy újabb látványgiccset látsz, ellenben szívesen megnéznél egy régivágású, egyszerre klasszikus és újszerű hangulatú sci-fit, akkor nehezen hiszem, hogy A lelőhelyben csalódnál. A legtöbb országban (például még a németeknél is) nem merték moziba küldeni a filmet, így becsüljük meg, hogy mi vásznon is átélhetjük eme feszült űrkalandot.

 

 

 

 

Értékelés:80%

 

Kedveld az oldalt a Facebookon is!

 

 

 

Szólj hozzá

premier sci-fi western akció dráma 80% Pedro Pascal Sophie Thatcher Jay Duplass Christopher Caldwell Zeek Earl