Joker (kritika)
2019. október 03. írta: Bogár Bence

Joker (kritika)

Aljas utcák eltiport komédiása.

 

Nem akarsz felkészületlenül beülni a filmre? Akkor olvasd el ezt a cikket!

 

Arthur Fleck (Joaquin Phoenix) magányos. Nem érti, mi történik körülötte a világból, ami mintha teljesen kivetné őt magából. Az emberek megvetik, állandó gúnyolódások céltáblája, szinte csak az nem rúg bele, aki nem látja. A férfi egyre inkább az őrület határára sodródik, miközben beteg anyjára is vigyáznia kell. Gotham városa azonban egy kegyetlen hely, ahol nincs helye a gyengéknek. Az utcákat az erőszak és a bizonytalanság uralja, miközben Arthur saját belső démonjaival küzd, amiket mások teremtettek ugyan, de rajta múlik, hogy le tudja-e győzni őket…

No szóval. Joker számtalan Batman-képregényben szerepelt, hisz a sötét lovag leghíresebb nemezise ő. Bár eddig is előfordult, hogy a múltjával foglalkozzanak, valójában a legtöbbször inkább erősen karikatúraszerűen ábrázolták. Természetes volt, hogy ő a gonosz, akinek nincs ki mind a négy kereke. De mi van, ha valójában ő is csak egyszerű ember volt egykoron, akit a társadalom tett pszichopatává? Erre a kérdésre keresi a választ Todd Phillips rendezése.

Itt álljunk meg egy percre még! Igen, arról a direktorról van szó, akinek a Joker az első olyan munkája, ami egyáltalán nem komédia. Kérdés volt, hogy ezek után a végeredmény mennyire lesz komolyan vehető? Nos, nagyon is. Vagy még annál is jobban. Fontos közölnivaló, hogy ez a mozi sokkal inkább hajaz egy művészfilmre, mintsem bármilyen egynyári/őszi blockbusterre, vagy éppen képregényfilmre.

Kedves olvasó, ha azt várod, hogy lesz itt sok robbanás, nagy látvány, meg egy könnyed cselekmény lesz, akkor hatalmasat tévedsz. Mindezeket nem szabad elvárni a Jokertől. Csak és kizárólag többet és jobbat. Kiválóan megírt történettel van dolgunk, ami azt mutatja be, hogyan válik egy kirekesztett, csak szeretetre vágyó emberből őrült: nem magától „született”, rothadó társadalma, saját embertársai indították el az őrület útján. Talán már ennyiből is látszik, hogy őszinte, a finomkodást messziről kerülő élményről van szó.

Gyakorlatilag az egész film tehát egy karaktertanulmány, ami kendőzetlen módon beszél kényes témákról, melyek mégis jelen vannak mindennapjainkban is. Már csak belegondolni is borzalmas, hogy a valódi világban hány szerencsétlen „Arthur Fleck” szenved éppen, s mikor jön el a pillanata annak, hogy „Joker” váljon belőlük. Igen, jól sejtitek: nem könnyed élményről van szó. A hangulat is kellőképpen elvont, nyugtalanító, ugyanakkor képes arra, hogy behúzzon. Kezdve az első másodperctől.

Jól tették, hogy nem helyezték a mozit semmiféle filmes univerzumba, itt nem az a lényeg. Egy kőkemény, R-rated élményről van szó: nem azt akarja, hogy szimpatizáljunk a főszereplővel, egyszerűen csak bemutat egy olyan történetet, ami akár valóság is lehetne. Nagyon is szükséges volt a magas korhatár és a komor hangvétel, ugyanis a Joker olyan szinten érett és földbe döngölő élményt kínál, hogy arra felkészülni aligha lehet. Elvont, nyugtalanító és egyértelműen felnőtt közönséget céloz meg: a kisebbek kerüljék, legalább egy kilométeres körzetben!

Ami azt illeti, a Joker az év legjobb Scorsese-filmje, amit valójában nem is a mester készített. A párhuzamok, kisebb-nagyobb tisztelgések letagadhatatlanok ugyanis. Többször is eszembe jutott a Taxisofőr, a cselekmény felfogható egy modern Aljas utcáknak is akár, a társadalmi mondanivaló (ami természetesen a showbiznisznek is bemutat egy jókora fricskát) pedig A komédia királyát idézi. Nem is szólva a '80-as években játszódó cselekményről! Kiváló "helyekről" vették tehát az ötleteket, hogy létrehozzanak valami olyat, amit eddig ez a műfaj talán még nem is látott.

Természetesen a legfontosabb, hogy korunk egyik legjobbja, a nagybetűs színész, Joaquin Phoenix mekkorát alakít itt. Számomra még mindig hihetetlen, hogy épp neki nincs még Oscarja, pedig egy igazi zseni. A szerepért 25 kilót fogyott, őrülten nevet, vagy ha kell, szomorú: teljes az átlényegülés. Legyen, leírom: simán van olyan jó, mint Heath Ledger. Más módon, de hozza a szintjét. Nem kis szó ez, úgy hiszem. Örömteli egyébként Robert De Niro jelenléte is (még egy Scorsese-utalás talán): színészünk csak mellékszereplő, mégis, véleményem szerint évek óta nem volt ennyire felszabadult és jó.

Összegezve, a Joker minden téren egy kiváló alkotás. Talán a végét egy kicsit túlnyújtják, egyébiránt szinte hibátlan élményről van szó. Nyitottság kell hozzá, ha ez megvan benned, ne habozz a megtekintést illetően. Persze arra fel kell készülni, hogy merőben más élmény lesz, mint akármelyik képregény, vagy épp DC-film. Sokkal inkább egy művészdráma a Joker, így nem való mindenkinek. Komoly társadalmi mondanivalója, bátorsága és arcon csapó élménye miatt úgy hiszem, joggal lesz a későbbiekben alapmű, egy fontos mérföldkő a mozi történetében. Képregénykarakter alapján készült film még talán soha, soha nem ásott ennyire mélyre. Amivel pedig ott találkozhatunk, az maga az őrület és kitaszítottság szomorúan aktuális, felnőtteknek szóló meséje. Meg egy színész, aki most is azt teszi, amit hosszú évek óta: főnixmadár módjára szárnyal.

 

 

 

 

Értékelés:95%

 

Kedveld az oldalt a Facebookon is!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kritikairoda.blog.hu/api/trackback/id/tr515191564

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.