Halálsoron (kritika)
2019. augusztus 30. írta: Benny Bug

Halálsoron (kritika)

Szomorkás mese a siralomházból.

Stephen King-napok során 11 cikk, szavazás és egy premier AZ 2 kritika várja a rettegés és a legendás író stílusának kedvelőit! A második téma nem más, mint Frank Darabont 1999-es kultfilmje, a Halálsoron!

 

A történet elején egy idősek otthonában járunk, ahol az öreg Paul Edgecombe visszaemlékszik arra a régi időszakra, amikor a Could Mountain fegyház E blokkjában dolgozott, a '30-as években. Ez pedig nem volt más, mint a halálraítéltek területe. Az biztos, hogy nem lehetett egy álom ott dolgozni, sőt az igazán kegyetlen, megmagyarázhatatlan dolgok még csak ezután következnek...

A mozi Stephen King 1996-ban kiadott, igen népszerű, díjnyertes, azonos című regényét dolgozza fel. Sajnos a papíros verziót még nem volt szerencsém elolvasni, de a film megnézése után már tudom, hogy hamarosan időt kell szakítanom erre is, főleg hogy a nagy mű már polcra is került azóta.  A mozit a legtöbb kritikus, valamint a nézők is igencsak szerették, de ez nem is nagy csoda, mert ez az egyik legjobb Stephen King feldolgozás, jelölték is négy Oscar-díjra. Már a történet sem egy mindennapi témáról mesél a nézőknek, bár ez nem lehet nagy meglepetés, ha tudja valaki, hogy ki írta az eredeti művet.

 Ugyanakkor hozzá kell tennem, hogy egy nagyon hosszú darabról van szó, nagyjából három óra időre lesz annak szüksége, aki úgy dönt, hogy megnézi. Most biztos vannak, akik kicsit furcsán néznek, mert egy film esetében nem gyakran lehet ilyen hosszú játékidőre számítani. Hogyha úgy nézzük, van, amikor egy film csak másfél óra, itt viszont annak a duplája. Azonban a direktor, a részben magyar származású Frank Darabont semmit nem bízott a véletlenre. A direktor egyébként kedvelheti King munkásságát, hisz A köd és A remény rabjai is az ő nevéhez fűződik. Háromból három minőségi munka, nem semmi!

Manapság egy hosszabb alapanyag esetében már nem kockáztatnak, hanem lebontják a nagy egészet két résszé. Még a Harry Potter volt az első, ahol ezt megkockáztatták, és azóta sorra követik ezt a példát, hol több, hol kevesebb sikerrel. Szerencsére húsz évvel ezelőtt ez még nem volt divat az ilyesfajta esetleges lehúzás, aminek lehet örülni. Ilyenkor sokan csak a pénzre mennek, hisz akkor kétszer fizet a rajongó a mozijegyért. Ha akarták volna, megtehették volna itt is, hisz az eredeti regény még hat(!) kisebb részben jelent meg, bár azóta már napvilágot látott egy olyan verzió is, melyben az egészet kiadták egy, vaskosabb kötetben. (Nekem is ez figyel a polcon.)

Nekem tetszik, hogy ilyen nem kapkodnak , mert így tényleg jut idő mindenre, a karakterekre, azok érzéseire, jellemére. Nem kedvelem, ha egy film indokolatlanul gyors, mert akkor nem tud igazán behúzni a hangulata. Szerencsére itt erről szó sincs, pedig sok mű épp itt bukott el, akár még ha a közelmúltat is nézzük.  Már az előbb is említettem a karaktereket, akik tényleg jól meg vannak írva, senki sem vádolhatja azzal őket, hogy egydimenziósak.

Egyébként a film vége nagyon meghatóra sikerült. Persze ezt most nem akarom "lelőni", élje át ezt a remekművet mindenki. Azt garantálhatom, hogy a végére sokan igen szomorú hangulatban lesznek, mert azért az a lezárás tényleg megrázó. Annyit elárulhatok, hogy itt nem az igazság győz. Köze nincs a lezárásnak a nyálas hollywoodi happy endhez, ennek (is) köszönhetően Darabont mozija igencsak üde színfolt a sok tömegtermék között.

A színészek remekül játszanak, a legjobb pedig közülük Tom Hanks. Elképesztően nagyot alakít, szerintem a karrierjének egyik legkiválóbb szerepéről beszélhetünk, a színész minden tehetségét beleadta. De Darabont természetesen a mellékszerepeket is igazán tehetséges személyekre oszotta: a filmben feltűnik még Sam Rockwell, Patricia Clarkson és Harry Dean Stanton is. Ütős névsor, nemde? 

Aki azt gondolja, hogy túl durva ez a mű, azt megnyugtathatom, hogy bár kemény témák is vannak benne, de ennek ellenére nem ijesztő, és a vér is nagyon kevés. Egyértelmű, hogy pszichológiai hadviselésről beszélünk, amit kiválóan ábrázolnak. Érdekesség, hogy itthon a filmet már 12-es, 16-os és 18-as karikával is leadták, ami ugye nem egy szokványos dolog. Annyi biztos, hogy azért a Halálsoron nem a gyenge idegzetűeknek való, habár talán egyik King-adaptáció sem. A mozi értékeléséhez kell némi érettség, meg nem is kevés figyelem, de megéri a dolog. Határozottan, kérdés nélkül megéri.

Összegezve, egyértelmű hogy egy alapműről beszélünk. Aki szereti a csavaros, érdekfeszítő és megható drámákat némi thriller beütéssel, imádni fogja ezt a klasszikust. Szerintem az egyik legjobb King-feldolgozás. Tényleg látszik, hogy Darabont egész egyszerűen nem tud hibázni, ha a mester valamelyik írását adaptálja vászonra. Tehát a Halálsoron joggal lett a '90-es évek egyik legikonikusabb mozija, olyan remekek társaságában, mint a már emlegetett A remény rabjai, A harcosok klubja, a Casino vagy éppen A hetedik. Hamarosan jöhet a regény is, már izgatottan várom! Ahogy Kinget ismerem, erősen kétlem, hogy csalódnék.

 

 

 

Értékelés:90%

 

Kedveld az oldalt a Facebookon is!

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kritikairoda.blog.hu/api/trackback/id/tr8015032748

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.