2019. júl 06.

Élménybeszámoló: Elton John koncert, Graz

írta: Benny Bug
Élménybeszámoló: Elton John koncert, Graz

Még egyszer felemelkedik a Rakétaember.

66027101_339641330282170_1205700940368183296_n.jpg

A bejegyzésben látható képeket és hosszabb-rövidebb videókat én készítettem. Minőségük nem a legjobb, de arra célra talán megfelelnek, hogy a koncert hangulatát legalább egy kis mértékben át tudják adni.

 

Július harmadikán Elton John, a zenei világ egyik legnagyobb ikonja látogatott el Ausztriába, Graz városába, hogy koncertet adjon hűséges kedvelőinek. Jómagam nagyon örülök annak, hogy lehetőségem volt ezt a minden téren egyedi és különleges élményt átélni. Nagyjából három éve kaptam rá úgy istenigazából a mester zenéire, mondom is a részleteket.

Talán 2016 nyara lehetett, mikor egymás után daráltam a Kaliforgia (Californication) évadjait. Ez az a sorozat, amelyben az X-Aktákban komoly ügynököt játszó David Duchovny egy laza és kissé kiégett szoknyapecért alakított. A sorozat harmadik évadjának fináléjában hallottam a Rocketman című számot. Na, természetesen nem először, de akkor gyakorolt rám igazán nagy hatást. Tökéletesen illett a széria főhőséhez, Hank Moodyhoz- aki történetesen több tulajdonságában is hasonlított Eltonra.

Van az úgy, hogy egy zseni lába alól is kicsúszik a talaj. Így járt a Californication főhőse, valamint maga Elton John is a ’80-as években, mikor veszélybe került az addig gondosan felépített karrierje drog és alkoholproblémai miatt. Utána nem sokkal megismerkedtem a mester nagyjából összes slágerével, s egy kivételesen különleges egyéniség képe rajzolódott ki előttem.

Ha egy karrier elkezdődik, akkor az egyszer véget is ér, nincs kivétel. Ugyanis a híres zenész utolsó koncertsorozata a „Farewell Yellow Brick Road”: ennek keretében sok országba ellátogat még. Sajnos hazánk most kimaradt a szórásból, de az osztrák „szomszédok” már szerencsésebbek voltak, Graz városában lehetett megtekinteni Elton utolsó ausztriai fellépését. A koncert pedig tele volt érzelmekkel, valamint nem utolsósorban egy hibátlan zenei karrier tökéletes összegzésének is több mint kiválóan megfelelt.

A zenész egymás után előadta a legjobb slágereit, nem maradhatott ki a Rocketman, a Levon vagy a Goodbye, Rose sem többek között. Maga a koncert egyébként majdnem három óráig tartott, ami egészen elképesztő teljesítmény. A művész már túl van a hetvenen, de olyan életkedvvel, precizitással és lazasággal énekelt és zongorázott, hogy azt a fiatalok is megirigyelhetnék. Az egyes számokat pedig természetesen egyre lelkesebb és intenzívebb taps és ujjongásvihar fogadta.

A legjobb az egészben, hogy látszott, élvezi a dolgot a közönség meg az előadó is. Ez pedig win-win szituáció, mindenki nyert ezzel, hisz Eltonon is látszott, hogy hálás a rajongóinak, nem a pénzért csinálja a koncertet, hanem beleadta szívét-lelkét. Az utolsó volt az adott országban, de az is biztos, hogy felejthetetlen. A fellépéssel a híres zenész egyúttal összegezte a zenei pályafutását, valamint kitért életének fontosabb pontjaira.

Közvetlenül hozzánk, nézőkhöz szólt, s látszott rajta, hogy mennyire hálás és őszinte ember, akit a világhírnév dacára tényleg megérintett, hogy mennyire sokan mentek el meghallgatni őt élőben. Nagyjából tízezer személy gyűlt össze. Látszott az embereken, hogy mekkora élvezettel és lelkesedéssel hallgatják a zenészt, nem véletlenül. Az ember életének egyik legszebb pillanatává válhat az, mikor a nagy Elton John belekezd legnagyobb sikereinek éneklésébe, elmondhatatlan és leírhatatlan érzés. A mester kitért életének sötétebb fejezeteire is, valamint elmondta a nézőknek, hogy minden tapasztalatából tanult, és köszönetet mondott. Van valami egészen különleges abban, mikor minden idők egyik legegyedibb zenésze törődik a közönség igényeivel, s az őszinteség és az életvidámsággal vegyes tisztelet látható minden egyes mozdulatán. Habár belegondolva, az életrajzi filmje, a Rocketman is egy nagyon őszinte és pazar élmény volt, ami a dolgok jelenlegi állása szerint simán ott lesz az év legerősebb alkotásai között.

Sőt, mikor már azt hittük mi, nézők, hogy vége az élménynek, a legenda még visszament a színpadra egy kicsit-köntösben! Komolyan mondom, minden mozzanatában zseniális, amit ez a több mint 150 perc nyújtott nekünk. Az biztos, hogy aki átélte, ebben az életben már nem fogja elfelejteni. Az a koncert, aminek a végén azt veszed észre, hogy olyannyira boldog vagy és tapsolsz, hogy már szinte fáj a kezed, mégsem hagynád abba a világ összes pénzéért sem.

Összességében tehát elmondható, hogy Elton John utolsó ausztriai koncertje nem csak egy kiváló élmény volt, hanem egy őszinte és szép búcsú a rajongóktól. Elton egyúttal összegezte is a végtelenül gazdag zenei karrierjét, hihetetlen intenzitással zongorázott, dalolt- s közben mindvégig hozzánk, nézőkhöz szólt. Azt akarta, hogy ne feledjük soha ezt a koncertet, s azt mondom, hogy ez teljes mértékben sikerült is neki. Látszik a mesteren, hogy a zenélés a szenvedélye, hisz nem csak elszórakozgatott a színpadon, hanem minden tudását, erejét és eleganciáját beleadta. Azt pedig nyilvánvaló, hogy mindezekből bőven van neki. A zenész hatalmas karriert futott be, ennek pedig kiváló összegzése a „Yellow Brick Road”-koncertsorozat. Az életében hamarosan új fejezet kezdődik, de az biztos, hogy elképesztő egyéniségét, stílusát és dalait soha nem fogjuk feledni. Köszönjük szépen, életre szóló élmény volt!

 

VÉGEZETÜL,  PÁR KÉP:

 

65897293_384736362393642_8708579163721695232_n.jpg

66494084_2727995427426935_7889673198390738944_n.jpg

65948851_869326833434131_4194354440095924224_n.jpg

62556202_882581642122293_1076749860180328448_n.jpg

 

Köszönöm, hogy elolvastad a cikket! Pár hét múlva érkezik még egy koncertes élménybeszámoló, addig pedig legyetek türelemmel, s olvassátok filmes írásaimat! Hogy milyen koncertről írok akkor, az maradjon addig meglepetés! :)

Szólj hozzá

zene kultúra koncert egyéb élménybeszámoló Elton John Graz Rocketman Farewell Yellow Brick Road