Az 1700-es évek elején játszódik a cselekmény, abban az időben, amikor az angolok hadban állnak a franciákkal. Persze a királyi udvar pompájába nem sok minden jut el ezekből a vészterhes és véres eseményekből, így a nemesség és az arisztokrácia szabadon hódolhat nem mindennapi hobbijainak. A trónt Stuart Anna (Olivia Colman) foglalja el, aki egyre rosszabb állapotban van. A bizalmasa, Sarah Churchill (Rachel Weisz) irányítja valójában az országot, s a legfontosabb dolgokban is ő dönt. Egy nap azonban az udvarba érkezik Sarah unokatestvére, Abigail Hill (Emma Stone), aki rövid idő leforgása alatt fenekestül felforgatja az addig sem épp nyugodt királyi udvar életét.

Mindjárt az elején közölném, mert fontos információ, hogy A kedvencet még csak véletlenül se tessék egy átlagos kosztümös-történelmi filmnek tekinteni, ugyanis nem teljes mértékben az, sőt. Persze a valóban megtörtént háttér adott, a rendező azonban ezt inkább nagyon helyesen arra használta fel, hogy elmesélhessen egy érdekfeszítő történetet az emberi gyarlóságról, rivalizálásról.

A fentebb már említett direktor ugyanis nem más, mint az elborult és fura drámák legnagyobb királya, bizonyos Yorgos Lanthimos úr. Eddigi munkássága alatt már készített filmet a halálos és ijesztő szigorról, kifigurázva a diktatúrák abszurdságait egy furcsa család történetét felhasználva (Kutyafog), mesélt egy elképesztően sokkoló és lelketlen jövőképről (A homár), valamint zseniális keretek között is megidézett egy ősi görög storyt, mindezt a mai korba ágyazva (Egy szent szarvas meggyilkolása). A jó hír az, hogy Lanthimos most sem fogta magát, értsd: jó messze gurult az a bizonyos gyógyszer.

Azonban én ezt egy másodpercig sem tudom bánni, hisz neki éppen ez az erőssége, hogy olyan filmeket rendez, amiknek stílusa és megoldásai össze nem téveszthetőek mások munkáival. Azonban mindenképp úgy vélem, hogyha még nem volt szerencséd egy Yorgos Lanthimos-filmhez sem, akkor legalább egyet nézz meg előző alkotásai közül.

Mint fentebb írtam, a történelem pusztán csak háttér, de annak mégis több mint látványos. Minden egyes apró részlet a helyén van, tökéletes műgonddal keltik életre az 1700-as évek Angliáját. Teszik mindezt úgy, hogy a beleélés mértéke a maximumon van. Az egész mozi az udvarban játszódik, ez azonban az egyik nagy erőssége A kedvencnek, hisz tényleg arra fókuszálhat, amiben a legerősebb.

Nevezetesen a karakterekre, illetve a köztük lezajló dialógusokra. Kicsit már-már ijesztő, hogy Lanthimos mennyire ismeri az emberek gyengeségeit, illetve gyarló pontjait. Az intrikák pedig a cselekmény szerves részét képezik, az egész gerincét egy hatalmi harc adja. Milyen érdekes azért belegondolni, hogy mi minden zajlott anno a hadszínterén kívül, illetve abba is, hogy ez a történet még napjaink problémáira is elég jól megpróbál reagálni.

Persze semmi finomkodásra ne tessék számítani, kemény és furcsa film is egyben A kedvenc. Groteszk és parádés humorával számtalanszor megnevettet, váratlan fordulataival gyakran sokkol, ijesztően elborult jelenetei során pedig nyomás alatt tart. Látszik tehát, hogy egy nagyon összetett alkotásról van szó, nem is meglepő hogy 10(!) Oscar-díjra jelölték. Több kategóriában is esélyesnek látom.

Persze az egész nem működhetne ily gördülékenyen a profi színészek nélkül. Olivia Colman remekel a királynő szerepében, végig profi és alapos. Rachel Weisz is kiváló, nagyon bele tudta magát élni a karakterébe, mellékszerepben pedig nagyot brillírozik Nicholas Hoult is. A legnagyobb kedvencem (heh) azonban Emma Stone volt, aki ismét egy új oldalát mutatta meg nekünk. Ez is nagyon jól állt neki. De hát neki melyik nem?

Összegezve, A kedvenc egy kivételes film. Lanthimos egy kiváló direktor, örülök, hogy végre az akadémia is felfigyelt rá, s nagyon fogok is drukkolni az alkotásnak az Oscar-gálán. Hisz egy olyan mély, alapos és profin elkészített élményt adott, hogy tényleg csak gratulálni tudok. Nem lepődnék meg, ha A kedvenc az Oscaron is méltó lenne a címéhez, ami azt illeti. Hisz ritkán esik meg, hogy egy film egyszerre vicces, nyomasztó és izgalmas is egyben. De Yorgos Lanthimos bizonyítja, nem is lehetetlen.

Értékelés:90%

Kedveld az oldalt a Facebookon is!