A Vatikán falai között sincs mindig egyetértés vagy harmónia. A konzervatív Benedek  (Anthony Hopkins) sok, sőt szinte a legtöbb dologban nem ért egyet az erősen reformista Ferenc (Jonathan Pryce) elveivel. Ez azonban nem akadályozhatja meg őket, hogy elbeszélgessenek életről, tettekről, következményekről és mindazon dolgokról, melyekről úgy érzik, hogy beszélniük kell. A katolikus egyház vezetése ugyanis nem éppen egy könnyű feladat, még a legigazabb és ambiciózusabb emberek számára sem…

A két pápa az idei harmadik Netflix-film, mely az ottani premier előtt megjárja a vásznakat több országban is. Szerencsére hazánk sem maradt ki a szórásból, ami azt illeti. Nem nagy titok, hogy a streamingóriás azon alkotásait küldi a mozikba, melyeket komolyabb Oscar-esélyesnek tart. Fernando Meirelles rendező (Isten városa) alkotása elég különleges lett végső soron, s az összkép mindvégig igényes is marad.

Persze nem szabad egy gyors vagy éppen adrenalindús élményre számítani, A két pápa ugyanis egy lassú tempójú alkotás, melynek központi eleme a karakterek közti dialógusok. Amelyek egyébként tényleg fantasztikusan lettek megírva, ahogy a forgatókönyvíróknak is teljes joggal jár az elismerés. Sokszor úgy éreztem, hogy egy kamaradrámát nézek, több okból kifolyólag is.

Hisz tényleg a két főszereplő karakter áll a középpontban, akiket a film meglehetősen érdekesnek ábrázol. Nem hibátlanok vagy makulátlanok, ők is hibáznak, emberiek. Teli vannak kétségekkel: tényleg igyekeznek a munkájukat maximális odaadással végezni, de közben mégis ott van bennük a kétség szikrája, illetve annak gondolata, hogy min lehetne változtatni.

Talán már ennyiből is látszik, hogy gondolatébresztő, okos alkotásról van szó. Nagyon sok téma fog terítékre kerülni a bő két órás játékidő alatt, köztük egészen komolyak is. Olyanok, melyekről a mindennapi életünkben talán még nem is gondolkodtunk el túlságosan, pedig lehet kellett volna. Persze az arányokra azért odafigyeltek rendesen, így akad a filmben egy kevés humor is, mely a legtöbbször valóban működik, megmosolyogtató.

Ehhez még vegyük hozzá a nagyon különleges atmoszférát is! A rendező tényleg ügyesen alkalmazza a két központi karaktert, minek köszönhetően elég hamar meg lehet őket kedvelni. Nem "nagy" dolgokra kell most gondolni, A két pápa igazi erőssége épp abban áll, hogy az egyes apróságok végül mégis sikeresen össze tudnak állni egy kerek és működőképes egésszé, mielőtt elindulna a stáblista.

Némely tekintetben egyébként meglepően bátor módon foglalnak állást, hisz tényleg előkerül pár kényes téma. Azonban az alkotók úgy döntöttek, hogy nem lesznek gyávák, hanem egy olyan filmet készítenek el, ami egyben remekül reflektál a jelenkorra is. Valamilyen szempontból nagyon rossz irányba indultunk el, annyi tény. A megoldás pedig lehet, hogy nehezebb, mint valaha. Van egyáltalán?

Persze az egészben tán a legjobb, hogy két igazi színészóriást sikerült megnyerniük a projekthez! Egyrészt ott van Anthony Hopkins - akit senkinek sem kell bemutatni - , másrészt pedig Jonathan Pryce is a gárdát erősíti. Ők ketten pedig igencsak kitettek most magukért, hatalmasat játszanak ugyanis mindketten. Tényleg le a kalappal előttük, jó volt tőlük ilyen őszinte, hiteles alakítást látni, de tényleg.

Összegezve, A két pápa mindenképpen ajánlott kategória, ha kedveled a lassabb folyású, de nagyon elgondolkodtató, komolyabb témákkal is foglalkozó alkotásokat. A rendezés szintén első osztályú kategória. Lehet, hogy a ritmusa helyenként egy kicsit megtörik itt-ott, de tényleg ez a legnagyobb negatívum, amit le tudok írni. Az igényes drámák kedvelőinek tényleg nyugodt szívvel tudom ajánlani A két pápát, hisz nagyjából biztos vagyok benne, hogy a legtöbb nézőre hatni fognak a látottak. Amiket aztán a vetítés után majd természetesen jól meg lehet beszélni egy kis pizza meg narancslé társaságában, ahogy azt a filmben is láthattuk! :)

Értékelés:80%

Kedveld az oldalt a Facebookon is!