Film | Sorozat | Anime | Manga | Könyv | Videojáték

Mű szerző nélkül (kritika)

Az önkifejezés legyőzhetetlen szabadsága.

2019. december 10. - Bogár Bence

A Mű szerző nélkül egy német művész, Kurt Barnert (Tom Schilling) története. Már gyermekkorában, az elnyomó náci diktatúra alatt megtapasztalta, milyen érzés közelről ismerni a terrort és elveszíteni valakit, aki nagyon közel állt hozzá. Ezen események, valamint a később épülő diktatúrák is kontrollálni próbálták a művészetet, egyfajta tucatterméknek bemutatva azt. Ennek ellenére, Kurt megmaradt egy olyan festőnek, akinek elsődleges és egyetlen célja, hogy művei segítségével korlátok nélkül, őszintén fejezze ki önmagát és érzéseit

Kicsit nehéz dolog eme alkotásról írni, mert meglepően elementáris erejű élményt nyújtott. Magam sem számítottam arra, hogy a látottak ilyen erőteljesek lesznek. Rendezőnk, Florian Henckel von Donnersmarck nem ismeretlen név egyébként, hisz már első alkotásával (A mások élete) felhívta magára a figyelmet, majd azt követte Az utazó, Johnny Depp főszereplésével. Harmadik munkája viszont ismét német film, amit még a legjobb idegen nyelvű alkotás kategóriájában is jelöltek az Oscaron.

Jogosan, hozzá lehet és kell is tenni. Nem biztos, hogy a látottakat mindig könnyű lesz majd befogadni, mindazonáltal egy olyan moziról van szó, ami mellett nem lehet csak úgy elmenni egy vállrendítéssel. Rendkívül sok mindenről szól a nagyjából három órás játékideje alatt ugyanis. Néha már azt is érezni, hogy túl sok dologról. Viszont, direktorunk abszolút ambiciózus és tehetséges, alkotásán pedig látszik, hogy őszintén beleadta a szívét-lelkét végig.

A Mű szerző nélkül egyébként egy csendes film, ami tényleg az érzéseinkre akar hatni, jócskán elgondolkoztatva a nagyérdeműt. Semmiképp se hagyományos értelemben vett szórakozásra tessék általa számítani, annál sokkal többre. Egy ember, egy művész egész élettörténete tárul a szemünk elé, épp annyira realisztikusan, amennyire kell. Így pedig a hosszú játékidőre tényleg szükség is van, nem éreztem úgy, hogy vágni kellett volna belőle bárhol is.

Némely jelenetet egyébként annyira energiával telinek éreztem, hogy szinte a vászon is átszakadt. Ami azért nem egy kis szó, valljuk be őszintén. Mindenképp ki kell emelnem a film gyönyörű zenei részeit, hiszen az egyszerűen úgy tökéletes és hibátlan, ahogy van. Egyszerűen belesimul a nagy egészbe, de mégis könnyen felismerhető, karakteres és egy az egyben zseniális. Sokat hozzátesz az amúgy is nagy élményhez.

A film azt is bemutatja, hogy a különböző zsarnoki, diktatórikus rendszerek hogyan próbáltak elbánni az igazi művészettel és emberi értékekkel. Ezek olyan sajnálatos dolgok, melynek egy jobb világban nem szabadott volna megtörténniük. A főszereplő, Kurt mindenképpen egy érdekes, különleges karakterként van értelmezve az alkotásban. Szerencsére az alkotók nem a szokásos sablonokhoz nyúltak, hanem egy szerethető, emberi és esendő figurát hoztak létre.

A mozi egyébként nagyon is sok kérdést felvet majd. Nem mindenre ad választ, sok dolog eldöntését ránk bízza. Ez szerintem remek dolog, hisz így minket is nagyon hamar „bevon”, s azt vesszük észre, hogy ott vagyunk a főszereplő közelségében. A lezárás egyébként remekül keretbe foglalja az egész cselekményt, ami meglepően kerek egész, s közben mindvégig őszinte, bátor és kimondja, amit ki kell mondania. Amiket nem biztos, hogy mindenki ki merne mondani.

A színészek meglepően jók voltak. A főszereplő Tom Schilling egészen összetett és elképesztő alakítást nyújt, így azt mondom, csak idő kérdése, hogy mikor lesz az úr nemzetközileg is elismert. Hisz a tehetsége alapján abszolút érdemes rá. Sebastian Koch már valamivel ismertebb név, szerencsére most sem okoz csalódást, sőt szokásos pazar formáját hozza. De ugyanez igaz Paula Beerre is, aki szintén ragyogó színészi képességeit bizonyítja.

Összegezve, a Mű szerző nélkül mindenféleképpen ott van az év legjobb filmjei között. Csak őszintén oda kell figyelni rá: ennyi kell egy maradandó élményhez, amit az alkotás számomra nyújtott. Komoly kérdéseket vet fel, egy nem mindennapi életről mesél, tökéletesen eltalált hangulat és gyönyörű zenék segítségével. Remélem, hogy minél több nézőt érintenek meg az itt látott dolgok, hisz Donnersmarck egy igazi filmet alkotott, amire nem képes mindenki. Manapság már sajnos nem sok olyan szép és igaz csoda készül, mint a Mű szerző nélkül. Pedig mekkora szükség volna rájuk, de mekkora!

 

 

 

Értékelés:90%

 

Kedveld az oldalt a Facebookon is!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kritikairoda.blog.hu/api/trackback/id/tr10015346826

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.