Az amerikai haditengerészet csendes-óceáni flottája nagy bajba kerül Pearl Harbor után. Hatalmas volt a krízishelyzet, minek köszönhetően a legtöbben azt gondolták, hogy ebből már nem jöhetnek ki jól vagy eredményesen. Éppen ezért, a Midway-szigeteknél lezajlott összecsapás egyike a második világégés nagy meglepetéseinek. A film eme helyzetet és eseményeket dolgozza fel, több oldal nézőpontját is bemutatva.

Roland Emmerich hasonló kaliberű rendező, mint Michael Bay. Néha mindketten képesek nagyot villantani, de az esetek többségében sajnos megelégszenek az üres látvánnyal. Illetve azzal, hogy mindent a néző arcába robbantanak. Mindent is. Emmerich talán egy hajszálnyival mindig visszafogottabb volt, mint kollégája, ez a visszafogottság pedig tán nem jött volna rosszul eme film esetében sem.

A Midway kifejezetten hosszú alkotás, több mint 130 perces. Nem vagyok benne biztos, hogy szükségünk volt ekkora játékidőre, főleg mivel inkább csak több dologba is belekap a forgatókönyv, de arra érdemben nem igazán képes, hogy túl sok dolgot mondjon is róluk. Félreértés ne essék, a story – már amennyi van – egészen vállalható, főleg ha figyelembe vesszük, hogy Emmerich úr soha nem az összetett cselekménnyel akarta nézőit meghódítani.

Az akció, meg az ezernyi robbanás szépen mutat a vásznon, ilyen szempontból abszolút látszik, hogy fordítottak energiát a filmre. Az meg már megint más kérdés, hogy ezek dacára egy idő után erősen unalomba fullad, illetve a végére eléggé monotonná is válik. Így (meglepő vagy sem) sokkal jobban bejöttek nekem a mozi csendesebb, „nyugodtabb” részei.

Nem kell azt várni persze, hogy zseniális dialógusokat hallunk, mert valljuk be, a Midway nagyjából végig közhelyekkel építkezik. Nem mondható az, hogy ettől vállalhatatlan volna az élmény ezen része, csak éppen zéró újdonságot tartalmaz, a műfajon belül is. A sok karakter miatt legalább arra nincs esély, hogy valakit a kelleténél előbb megunjunk, mert úgysem tölt az adott figura annyi időt a vásznon.

Emiatt természetesen, a legtöbb karakterhez viszonylag nehéz kötődni, hisz inkább csak típusfigurákat látunk, mintsem élő és lélegző személyeket. Még jó, hogy a külcsín egyébként nagyon is rendben van, hisz ilyen szempontból tényleg nagyjából minden stimmel. Korhűen keltik életre a ’40-es évek elejét, sőt több helyen annak hangulatát is egészen jóféle módon adják vissza.

Kár, hogy a végére már csak az akció meg látványcunami dominál, mert egyébként van pár érdekes kérdés, melyet az itt történt események felvetnek. A mozi ezzel túl sokat nem foglalkozik, jelezve felénk, hogy itt nem a morális dilemmák vannak a középpontban. Pátoszos és néhol giccses a Midway, de még ezekkel együtt is érezni benne valamennyi jószándékot, ami miatt azért haragudni nem tudtam a látottakra.

Főleg hogy a színészgárda tényleg egész nagy és tehetséges nevekből áll. Azt nem mondanám egyikükről sem, hogy itt nyújtják életük alakítását, mindazonáltal a Midway jóval kevesebbet érne nélkülük. Woody Harrelson vagy Patrick Wilson talán akkor sem tudna rosszul játszani, ha valaki fegyvert fogna a fejükhöz, de egyébként teljesen korrekt volt Dennis Quaid, Luke Evans vagy éppen Aaron Eckhart is.

Összegezve, nehéz volna azt mondani a Midwayről, hogy az év filmje lenne, ugyanakkor tragédiának sem titulálnám. Egy erősen látvány és akcióorientált, korrekt, ám a kelleténél hosszabb Emmerich-féle mozi ez, amit a klisék dacára is meg lehet nézni egyszer bőven. Főleg, ha amúgy is szereted a műfajt, s nincsenek lehetelten elvárásaid. Mert ebből sosem lesz egy újabb Dunkirk vagy Ryan közlegény megmentése, de ha úgy vesszük, nagyjából erre számítottam, így csalódásról sem beszélhetünk. A Midway teljesen megfelelt egy elfogadható hétfő esti mozi gyanánt, mert tényleg vállalható végső soron. Csak éppen kicsit Csernobil-szindrómás: „nem jó, de nem is tragikus”.

Értékelés:60%

Kedveld az oldalt a Facebookon is!