Mozinapló

Film | Sorozat | Anime | Manga | Könyv | Videojáték

A sötétség gyermekei (kritika)
A Mayhem vad története.

Oslo, az 1980-as évek második felében. A 17 éves Euronymous (Rory Culkin) arra vágyik, hogy Mayhem nevű bandájával átlökje a black metal eddigi korlátait, s valami újszerűt alkosson meg. Ehhez pedig nem is rest minden extrém eszközt bevetni. Dead (Jack Kilmer) is belép tagnak, s a Mayhem egyre inkább népszerű lesz a fanatikusok körében. Egyre több lesz a koncert és a siker, s a tagok életén egyre inkább elhatalmasodik a fű, a pia és a nők. Váratlanul megjelenik egy Varg (Emory Cohen) nevű tag, aki nem rest bármit megtenni a sikerért, akkor sem retten meg, ha egy templomot kell felgyújtania. Ezek után már a média is felfigyel a Mayhem-re, s végérvényesen eluralkodik a pokol az együttes háza táján.

A film már az elején sem fél titkot csinálni abból, hogy a története alapját igazságok és hazugságok egyvelege adja. Ilyen formában pedig a néző nem lehet biztos abban, hogy mi az, ami tényleg megtörtént, s mi csak a filmesek fantáziája. (Persze vannak események, amik biztosan igazak, meg a média is beszámolt róluk.) Érdekes egy kísérlet a Sötétség gyermekei, s habár nem mondható, hogy a látottak maradéktalanul elnyerték a tetszésemet, de legalább ez a film felvállalja magáról, hogy az, ami.

Egy, fikcióval is jócskán megkevert történet a norvég black metal születéséről, valamint a Mayhem megalakulásáról. Mivel pedig egy Jonas Akerlund által rendezett alkotásról van szó, így a gyakorlott néző már meg sem lepődik a videoklipszerű rendezésen. Akad, hogy kicsit nehéz követni az eseményeket, de végeredményben úgy gondolom, hogy a direktori feladatokat a lehetőségekhez képest jól látta el Akerlund. (Hasonló színvonal, mint a Polar, de például a rendező legjobbjától, A por című dramedy-től jócskán elmarad.)

A film története jobban csapong, mint egy másnapos Mayhem tag, ami azt illeti. A legnagyobb gondom az volt az egésszel, hogy nem igazán vették a fáradtságot, hogy jobban a tagok személyisége mögé nézzenek. Oké, ők valami merőben újszerűt akarnak, meg hedonizálás maximális fokon, meg templomgyújtogatás, meg botrányok… De az egész lényege nem ez lett volna, hanem egy működőképes karakterépítés, amit A sötétség gyermekei sajnos nem tud nyújtani.

Sokszor van az, hogy a bátorság és a polgárpukkasztás között csak egy vékonyka határvonal áll. Nos, a film nem csak átlépi ezt, hanem valósággal átrúgja, de úgy, hogy az ajtó sem marad épségben. Teljesen jogos volt a 18-as karika, mellyel nem csak hazánkban, de szinte mindenhol illették a filmet. Gyenge idegzetűek nyugodtan hagyják ki, ez nem egy dalolászos, feel-good mozi egy zenekar létrejöttéről.

A Sötétség gyermekei érdekes műfaji skálában mozog. Alapvetően fekete humorral és minden mennyiségű elborultsággal átitatott dráma a Mayhem megalakulásáról, de sokszor úgy éreztem, inkább egy hosszú videoklipet nézek. Még egy kevés horrorba hajló jelenetre is jutotta, csak hogy a film műfaji hovatartozása még szerteágazóbb legyen. Csak sajnos ez így már túl kusza ahhoz, hogy jó legyen.

Pontosan nem tudom, hogy mi volt a céljuk ezzel az alkotással, de számomra kevés volt ahhoz, hogy nagy hatással legyen rám. Maga az együttes (ami egyébként most magyar taggal is rendelkezik) keményen nekiment a filmnek, a kritikusok reakciója pedig meglehetősen felemás volt. Sajnos tényleg inkább egyszer nézős kategória nálam is: korrekt, de semmi, azaz semmi extra.

A színészi játék alapvetően nem rossz, de azért az üdvösséghez még kevés. Rory Culkin (Számíthatsz rám) mindvégig korrekt, ahogy Emory Cohen is hozza a kötelezőt, de még ők is elhalványulnak Jack Kilmer mögött. Sajnos azonban Val Kilmer fiacskája elég keveset szerepel, de ha láthatjuk, akkor garantált az adott jelenet hatása. Jól hozta az őrült figuráját.

Összegezve, nem rossz alkotás A sötétség gyermekei, de azt sem lehet rá mondani, hogy nagyon kimagasló volna. Egyszeri nézésre bőven alkalmas, de nem elég mély, nem foglalkozik eleget a karakterekkel ahhoz, hogy igazán hatásos legyen. Persze bevállalós, meg tizennyolcpluszos, de ez még kevés ahhoz, hogy igazán jó legyen. Vannak itt azért hatásosabb jelenetek, meg Akerlund is egész jól rendezett, de a film mégis inkább érződik egy vad és barbár, másfél órás videoklipnek, mintsem egy komolyan vehető filmnek. Mondjuk előbbinek azért nem rossz.

 

Értékelés:60%

 

Kedveld az oldalt a Facebookon is!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kritikairoda.blog.hu/api/trackback/id/tr8814800212

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Facebook oldaldoboz

Mozinapló

Filmajánlók, toplisták, érdekességek írott és videós formában egyaránt! A célom leginkább az, hogy a popkultúra iránti hatalmas szeretetemet és rajongásomat nektek, látogatóknak is át tudjam adni. Tartsatok velem!

Friss topikok

  • AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK: Na most jönnek a "nem is ,mert az izé jobb" típusú kommentek.:) (2021.09.18. 08:30) Mickey Rourke 10 legjobb alakítása
  • doggfather: A tigris és a sárkány találkozása az #mcu-val. A jobb eredetsztorik közé tartozik, és mindenképpen... (2021.09.16. 18:57) Shang-Chi és a Tíz Gyűrű Legendája - kritika
  • doggfather: Az utolsó részig egy nyílegyenes krimi ami csak azért érdekes, mert annyira hétköznapi benne minde... (2021.08.20. 22:31) Easttowni rejtélyek - sorozatkritika
  • doggfather: Keserű dráma a siker, a vágyak pillanatnyiságáról, a kiégésről és annak következményeiről. Nic Cag... (2021.08.20. 22:30) Pig - kritika
  • doggfather: 1. Mennyire kell ötletszegénynek lenni, hogy képesek filmet csinálni egy 10+ éves televíziós dokur... (2021.08.11. 14:40) Jeges pokol - kritika

Bejegyzések

süti beállítások módosítása