A búcsú - kritika
2020. február 19. írta: Bogár Bence

A búcsú - kritika

Fájdalmas igazság vagy boldog tudatlanság?

Billi (Awkwafina) még kiskorában költözött a szüleivel Amerikába. Ellentétben sok rokonával, inkább érzi magáénak eme helyet, mintsem eredeti otthonát, Kínát. A család hamarosan sajnálatos hírt kap: a lány nagymamájánál súlyos betegséget diagnosztizálnak: több mint valószínű, hogy már nem sok ideje maradt hátra. A famíliának így tehát döntenie kell: vagy elmondják neki az igazat időben, vagy a hazai hagyományoknak megfelelően, nem közlik vele a rossz hírt – de közben hagyják, hogy élete utolsó pillanatai tényleg boldogságban teljenek…

A búcsú egy meglehetősen kis költségvetésű kínai-amerikai film: az utóbbi oldalról beszállt a „buliba” az A24 is. Ha valaki nem tudná, ők számítanak a tengerentúlon az egyik legkülönlegesebb független filmes stúdiónak, olyan kiváló alkotások fűződnek a nevükhöz többek között, mint a Fehér éjszakák, Lady Bird vagy éppen A boszorkány. Az ehhez hasonló alkotások, melyek elkészítése során nem a kirobbanó bevétel a fontos, általában nagy ívben kerülik el a hazai mozikat.

Éppen ezért is nagyon örömteli dolog, hogy A búcsú kivételnek tekinthető. Nem tudom, hogy a forgalmazó végül is miért merte bemutatni a nagyvásznon is, annyit viszont bizton állíthatok, hogy nagyon jó döntést hoztak ezzel, amiért igazán hálásak lehetünk nekik. Ja, és ha még nem említettem: Lulu Wang rendező második nagyjátékfilmje egy valóban megtörtént eset alapján készült el egyébként.

 

Azonban, ha már eddig nem tetted, kedves jövőbeli néző, most már ne is próbáld: még csak véletlenül sem ajánlom, hogy utánanézz az eseményeknek a net bugyraiban, ugyanis a film akkor még nagyobb hatást fog elérni, ha nem tudod, mi történt végül. Így nem csak a meglepetés ereje lesz nagyobb, de végső soron így válik az élmény sokkal összetettebbé. Higgyetek nekem, ha így tesztek, lesz majd itt meglepetés. A saját tapasztalataim alapján mondom, persze… :)

A búcsú egyébként egy olyan alkotás, mely nagyon sok mindenről szól. Valamint egy újabb ékes példája annak, hogy nem kell valamire rákölteni kisebb országok évi bevételeinek többszörösét ahhoz, hogy a végeredmény maradandó és szép legyen. Nem, ehhez inkább olyan dolgok kellenek, mint a valódi érzelmek. Amiket a vászon láthatunk, valamint amiket az itt látottak hoznak ki belőlünk, nézőkből. Sírós típusúak inkább zsepivel a táskában üljenek be rá, de úgy érzem, szinte mindenkire hatással lesz a mozi.

Már csak azért is, mert Lulu Wang alkotása egy igazi, hamisítatlan érzelmi hullámvasút, de egyértelműen az igényes fajtából. Az egyik pillanatban még nevetsz, hogy a következőben már a könnyeiddel küszködj, de jut ide elég elgondolkodtató tartalom is. Azt hiszem, a vetítést követően sokan fognak számot vetni azzal, min kéne változtatniuk, illetve ráébredni hogy az életben néha a legkisebb dolgok a leginkább értéket képviselőek. El sem tudjuk hinni, mennyire fontosak, csak akkor, ha már késő, többé nincsenek velünk.

Lehet, hogy mindezek még akár klisésen is hangozhatnak, de ne essünk ebbe a feltételezésbe, mert szerencsére nem így van! A búcsú kellően érett és komoly élmény minden humorával együtt is ahhoz, hogy ne essen bele a giccs csapdájába. A legtöbb eseményt tényleg annyira egyszerűen, de életszerűen ábrázolják, ahogy az a nagykönyvben meg vagyon írva.

A rendezés is profi munka: éppen visszafogottsága miatt tetszett. Tényleg minden eseménynek van valami létjogosultsága, ez pedig erős és határozott direktori vízióról árulkodik. A színészek mindegyike hozza a megfelelő szintet, dacára annak, hogy nem világsztárok alakítják a főbb karaktereket. Mindenképp kiemelendő Awkwafina még, akinek alakítása legalább olyan összetett, mint amennyire nehéz így este már leírni a nevét. De lényeg a lényeg: nagyot játszott a hölgy, tényleg megérdemli az elismerésemet.

Összegezve, A búcsú egy szép, érzelmes és megható filmélmény. Nagyon örülök annak, hogy hazánk vásznain is képviselteti magát, mert az ilyen kisebb, de annál értékesebb drámák legtöbbször sajnos elkerülik a magyar mozikat. De Lulu Wang alkotása szerencsés módon kivétel. Túl sok mozi nem adja egyébként, de ha módodban áll, ülj be rá bátran, ha szereted ezt a stílust. A búcsú ugyanis egyszerre mesél a kulturális különbségekről, álmokról, reményekről és félelmekről: vagyis magáról a nagybetűs életről. A konklúziót pedig lehet, hogy hallottuk már párszor, de attól az még nem kevésbé fontosabb: a szép pillanatokért éri meg igazán érni, melyek összehoznak minket a legszürkébb napokon is. Azokért küzdeni meg nem makacsság, csak az élet(igenlés) maga. Ha pedig ezt megtettük, már mondhatjuk: mindent megtettünk, ami csak számít.

 

 

 

Ítélet: 8.5 pont

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kritikairoda.blog.hu/api/trackback/id/tr8815482414

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.