2019. okt 10.

Gemini Man (kritika)

írta: Benny Bug
Gemini Man (kritika)

Film vagy látványos techdemo?

 

Henry Brogan (Will Smith) egy profi bérgyilkos, aki azonban mára rendesen kiégett. Elege van az erőszakból, ezért úgy dönt, hogy otthagyja azt a szervezetet, ahol eddig dolgozott. Persze ezt sokan nem nézik jó szemmel, a férfinek pedig hamarosan az életéért kell küzdenie egy olyan hajsza során, ahol senki nincs biztonságban. Akit a megölésére küldenek, az ugyanis nem más, mint a sok évvel fiatalabb és erősebb klónja

Érdekes egy projekt ez a Gemini Man, meg kell hagyni. Hollywood már nagyjából húsz éve meg akarta filmesíteni ezt a történetet, egy időben még Nicolas Cage neve is felmerült a főszereplők között. Végül azért nem készülhetett el mostanáig, mert nem tartották hozzá elég fejlettnek a technikát. Azonban most már tényleg mozikba került a film, melynek ráadásul egy részét fővárosunkban forgatták!

Bár úgy gondolom, erről már úgyis mindannyian hallottatok, ahogy Will Smith és a rendező budapesti látogatásáról szintén, mikor is a filmet népszerűsítették. De vajon tényleg jogos volt az egészen nagy felhajtás a Gemini Man körül? Nos, erre a kérdésre meglehetősen bonyolult volna egyértelmű választ adni, de úgy gondolom, hogy is-is.

Ami a látványvilágot illeti, egész korrekt lett. Nem utolsósorban, van az egésznek egy megfelelő tempóban adagolt dinamikája, ami kifejezetten működik. Eme mozi tényleg olyan fajta és stílusú akciójelenetekkel bír, amilyeneket korábban még nem igazán láthattunk. Ilyen szempontból a kreativitás abszolút tetten érhető, hisz az akciók szinte kivétel nélkül jófélék és szórakoztatóak, dacára például az alacsonyabb, PG-13 besorolásnak.

A rendező, Ang Lee tisztességes módon elvégezte a feladatát. Bár lehet sejteni, hogy ebben az esetben nem éppen a karakterek vagy a történet vonzotta a direktort, hanem sokkal inkább a látvány és az akció. Szokták rá mondani, hogy különleges vízióval bíró rendező, ami szerintem is igaz rá. Hozzátenném, ebben az esetben ez a kijelentés tényleg inkább a látványvilágra érvényes elsősorban, valamint az akciókra.

Sajnos vannak dolgok, amikben a Gemini Man már annyira nem jeleskedik. Ezek egyike maga a történet, amin igen erősen meglátszik, hogy az alapjait jó 20 évvel ezelőtt dolgozták ki. Habár, igazából azon se nagyon csodálkoznék, ha az azóta eltelt időkben szinte semmit nem finomítottak volna rajta. A dolgok ezen aspektusából, a film erősen megidézi a ’90-es évek műfajbéli alkotásait, de úgy minden szempontból.

Egy idő után rájöttem, hogy az egészben felesleges nagy logikát, vagy hasonló dolgokat keresni, mert ez nem az a mozi. Itt csak hátra kell dőlni, s szórakozni egyet, kint hagyva a külvilágot nagyjából két óra erejéig. Mert ebben az esetben még működhet is az élmény, ha nem várunk tőle világmegváltást. Igen, a történet erősen klisés, újat abszolút nem tud mutatni. A karakterek tucatfigurák: valamennyire megpróbálják árnyalni őket, de ez inkább sikerül kevésbé, mint többé. Nem is beszélve az elképesztően „hálivúdi” lezárásról sem.

Will Smith egyébként tényleg hozza, amit egy ilyen szerep kapcsán el lehet várni tőle, nem okoz csalódást. Nem ezért fog persze Oscar-jelölést besöpörni, de az is egyértelmű, hogy ő megtette, amit lehetett. Sőt, duplán, mivel ugye itt egy jegy áráért kapunk mindjárt két Willt: egy fiatalt és egy „igazit”. Hát igen, már itt tart az a fránya technológia. A mellékszereplők – Clive Owen, Benedict Wong és Mary Elizabeth Winstead – is hozzák az elvárható formájukat, szerencsére.

Összegezve, a Gemini man egy olyan alkotás, amitől tényleg nem szabad csodát vagy újdonságokat várni, már ami a cselekményt, vagy éppen a karaktereket illeti. Viszont technikai szempontból nézve, akár még azt is mondhatjuk, hogy mérföldkőről van szó, hisz nagyon dinamikus akciószekvenciákat, illetve egyszerre két Will Smithet is tartalmaz. Ezeket nézni örömteli és tényleg kifejezetten szórakoztató, ahogy a Budapesten játszódó részeket is érdemes figyelni. Mindezek mellett, nem bántam volna, ha a történet nagyobb hangsúlyt kap, hisz így a látottak inkább érződnek techdemonak. Persze annak alapvetően jól elkészített, hozzá lehet tenni. A Gemini Man így tehát se több, se kevesebb, mint egy szórakoztató, tisztességes akciófilm.

 

 

 

 

Értékelés:65%

 

Kedveld az oldalt a Facebookon is!

 

 

Szólj hozzá

premier sci-fi akció thriller dráma 65% Will Smith Clive Owen Ang Lee Benedict Wong Mary Elizabeth Winstead Jerry Bruckheimer David Benioff