Mozinapló

Film | Sorozat | Anime | Manga | Könyv | Videojáték

Carrie (kritika)
A boszorkánylány remake nem túlzottan igéző.

 

Stephen King-napok során 11 cikk, szavazás és egy premier AZ 2 kritika várja a rettegés és a legendás író stílusának kedvelőit! Az ötödik téma nem más, mint egy 2013-as remake, a Carrie!

 

A főszereplő Carrie (Chloe Grace Moretz), aki állandóan piszkálnak az iskolában, általában minden ok nélkül is. Az sem segít rajta, hogy vallási fanatikus anyja is elnyomja lányt. Legalábbis egy darabig… Valami veszélyes erő akar ugyanis megállíthatatlanul kitörni a lányból. Carrie ugyanis a telekinézis (tárgyak mozgatása akarattal) képességével bír. Amit fel is használ a bosszúra, ha azt a helyzet úgy kívánja…

A horrorirodalom egyik legnagyobb atyja Stephen King. Első megjelent regénye anno 1974-ben a Carrie volt (itthon A boszorkánylány címen is kiadták). A könyv szép sikereket élt el, s legtöbbször dicsérő szavakat kapott. Így nem is csoda, hogy két évvel később meg is érkezett a filmváltozat, Brian De Palma (Mission Impossible, A Sebhelyesarcú) rendezésében. A film sikeres lett, s általában mindenki szerette is. Ezt még követte egy silány folytatás, majd egy olcsó TV-film, s el is érkeztünk a 2013-as újrafeldolgozáshoz.

Kérdéses, hogy mennyi értelme volt hozzányúlni egy olyan témához, mely eddig csak egy igazán élvezetes filmet termelt ki magából. A történet teljes egészében megegyezik a könyvben olvasható változattal egyébként. De vajon sikerrel vette az akadályokat a rendező, Kimberly Peirce? Nos hát...

Alapvetően, én olvastam a könyvet is (egyik első élményem volt a mesteről), és nagyon tetszett. Nem volt egy hosszú olvasmány (tán még 250 oldal sincs), így elég hamar a végére értem. Olvastatja magát egészen a nagy végső csattanóig. Egyébként azt tanácsolom mindenkinek, hogy előbb olvassa el, s csak utána nézze meg. Azért, mert így igaz hogy az újdonság ereje elvész, de még mindig jobb, mintha a könyvet olvasnánk úgy, hogy már tudjuk, nagyjából mi is következik.

A papíros változat szerintem egyértelműen klasszisokkal jobb, de azért ez a film nem egy nézhetetlen darab. Szolgai másolat inkább, szinte minden esetben meg is egyezik az eredeti alapanyaggal. Ez nem mintha akkora probléma lenne, így legalább megtartottak mindent, ami azt is jellemezte. Csak éppen nincs benne az égvilágon semmi egyediség vagy eredetiségre törekvés. 

Szerintem ez nem nagyon durva film. Ha horror is a műfaja, azok közül szerintem pszichológiai témája ellenére is azért a fogyasztható kategória. Ezek után nem is tudom azt hová tenni, hogy miért is lett végül a film 18-as besorolású. Oké, a végén van egy kifejezetten kegyetlen jelenet, de szerintem az sem indokol 16-os körnél magasabbat. (Érdekesség, hogy maga Chloe Grace Moretz sem volt még 18 éves, mikor a filmet forgatták. Nesze neked, korhatárbesorolás…)

 

Mondjuk azért a vége a filmnek elég korrekt lett, azt meg kell hagynom. Addig sem rossz kategória, egyáltalán nem. Csak ha éppen a néző már olvasta a könyvet, akkor semmi meglepetés nem fogja érni garantáltan. Azért azt el kell ismernem, hogy egy kis "nyomott" hangulata van a filmnek. Valahogy mindent bejár egy olyan érzés, hogy itt akármelyik pillanatban történhet valami kegyetlen, rossz. Csak éppen ami jó a filmben, az már a regényben is az volt. Semmit sem tettek hozzá ehhez a vérszegény feldolgozáshoz.

 A főszerepben Chloe Grace Moretz látható. Szerintem teljesen jó munkát végez, csak éppen egy bökkenő van. Nevezetesen az, hogy már a könyvben is le volt írva: Carrie egy kicsit csúnyácska lány, amolyan rút kiskacsa.  Chloe Grace Moretz meg távolról sem olyan, ezt egy vak is látja. Ahhoz képest meg azért itt nem úgy néz ki. Értem én, hogy senkit nem akartak túl „elcsúnyítani” (ej, ezt a szót), de akkor is. Némely plakáton Carrie inkább úgy néz ki, mintha valami divatbemutatóról jött volna éppen. Szerepet kap még Ansel Elgort is, illetve Julianne Moore is. Utóbbi próbálkozik rendesen, de a nem épp acélos forgatókönyv miatt nincs sajnos esélye nagyot játszani.

Összegezve, szerintem a Carrie nem rossz film, csak épp maga az egyediségtől és stílustól mentes középszer. A színészek teljesen jók, de azért több kellett volna ide, mint a könyv szolgai másolata. Mondjuk az is igaz, hogy nem egy Stephen King írásból a lekönnyebb filmet készíteni, ezt elismerem. Ez most az egyszer nézhető kategória lett, de annak azért elmegy. Chloe Grace Moretz alakítása miatt érheti meg nagy időmilliomosoknak egyszer ledarálni, de a filmet meg Brian De Palma '76-os klasszikusa "darálja be". Inkább a régit nézzétek meg a könyv után, az ugyanis tényleg egy remek film.

 

 

Értékelés:50%

 

Kedveld az oldalt a Facebookon is!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kritikairoda.blog.hu/api/trackback/id/tr2515035198

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Facebook oldaldoboz

Mozinapló

Filmajánlók, toplisták, érdekességek írott és videós formában egyaránt! A célom leginkább az, hogy a popkultúra iránti hatalmas szeretetemet és rajongásomat nektek, látogatóknak is át tudjam adni. Tartsatok velem!

Friss topikok

  • AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK: Na most jönnek a "nem is ,mert az izé jobb" típusú kommentek.:) (2021.09.18. 08:30) Mickey Rourke 10 legjobb alakítása
  • doggfather: A tigris és a sárkány találkozása az #mcu-val. A jobb eredetsztorik közé tartozik, és mindenképpen... (2021.09.16. 18:57) Shang-Chi és a Tíz Gyűrű Legendája - kritika
  • doggfather: Az utolsó részig egy nyílegyenes krimi ami csak azért érdekes, mert annyira hétköznapi benne minde... (2021.08.20. 22:31) Easttowni rejtélyek - sorozatkritika
  • doggfather: Keserű dráma a siker, a vágyak pillanatnyiságáról, a kiégésről és annak következményeiről. Nic Cag... (2021.08.20. 22:30) Pig - kritika
  • doggfather: 1. Mennyire kell ötletszegénynek lenni, hogy képesek filmet csinálni egy 10+ éves televíziós dokur... (2021.08.11. 14:40) Jeges pokol - kritika

Bejegyzések

süti beállítások módosítása