Film | Sorozat | Anime | Manga | Könyv | Videojáték

A ragyogás (kritika)

Kubrick, Nicholson és egy horrorlegenda.

2019. augusztus 30. - Bogár Bence

A Stephen King-napok során 11 cikk, szavazás és egy premier AZ 2 kritika várja a rettegés és a legendás író stílusának kedvelőit! Az első téma nem más, mint Kubrick 1980-as kultfilmje, a Ragyogás!

 

A főhős egy Jack Torrance (Jack Nicholson) nevű, alkoholproblémákkal küzdő író. A férfi több időt akar családjával tölteni, valamint talál egy biztosnak tűnő állást. Egy szállodában kell a gondnoki feladatokat ellátnia fent a hegyekben, addig amíg a többi vendége elhagyja azt. Ez nem tűnik rossz melónak, így elvállalja, azonban a Panoráma, közel sem olyan békés és nyugodt, mint amilyennek látszik…

Bizonyára a legtöbben ismerik is a Ragyogás 1980-as változatát, mely jóval sikeresebb és népszerűbb lett, mint az azt követő, feledhető feldolgozás. Érdekesség, hogy az író, Stephen King jó darabig látványosan haragudott a filmre, mert az néhány pontjában eléggé eltér a regénytől. Ez azonban szerintem egyáltalán nem tekinthető problémának, mert Stanley Kubrick filmje talán jobb nem is lehetett volna. Azóta is az egyik alaphorrornak tekintik, melyet az életben egyszer legalább látnia kell(ene) mindenkinek.

Aki eddig nem ismerte a történetet, a rövid leírásom akár sablonosnak is tarthatja, ez azonban egyáltalán nem fedi az igazságot. Egyszerűen csak annyi a helyzet, hogy a legtöbb mai horror pontosan így kezdődik (egy család beköltözik egy régi, közel sem békés házba), ez azonban nem A ragyogás hibája. Nem árt tudni, hogy akkoriban még nem volt annyira sok a kísértetházas horror, nem úgy mint mostanság. Napjainkban ez már lerágott bőrnek számíthat, de akkoriban már az alapfelállás is üde színfolt volt. A film még most, ennyi évvel később is az. Sokan nem szeretik a ’80-as évekbeli, vagy régebbi filmeket, de nem értem, hogy miért. Szerintem ez a darab nagyon jól öregedett, mai is éppen úgy élvezhető, mintha csak tegnap jött volna ki. A ragyogás egy olyan film, melynek biztos, hogy nem kell modern verzió, remake, mert egész egyszerűen semmi szükség nincs rá. 

De visszatérve, akkor mi is az, ami miatt jobb, mint mondjuk egy átlagos horror? A film nem véres gyilkolászásokkal akarja fenntartani a néző figyelmét, hanem inkább az ügyesen adagolt feszültség miatt lett mára legenda. S hozzá kell tennem, hogy teljesen jogosan. A filmnek nagyon jó az atmoszférája, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy egyes „szakértők” kiokoskodták, hogy az összes horror közül itt van a legtöbb félelemben gazdag pillanat.

Ez annak fényében, hogy vér alig-alig van, nagyon is ügyes teljesítmény, mert A ragyogás nem olcsó fordulatokkal akarja sokkolni a nagyérdeműt. S még szerencse, hogy nem így teszi, mert nagyon nem lenne szükség rá. A feszültség az a dolog itt, ami voltaképpen egyetlen pillanatig sem szűnik meg. Már amikor a család előszőr lép be az ódon kastély falai közé, ott tudni lehet, hogy itt valami szörnyű dolog fog történni. S mit ad Isten, pontosan így lesz. De nagyon ügyesen adagolják a dolgokat: nem egy pillanat alatt derülnek ki a dolgok, az eleje inkább az építkezésre megy el, de ez nem baj. Szeretem, ha egy film nem megy ajtóstul a háznak, hanem inkább hagy időt mindenre, hogy így sokkal alaposabb munkát végezzen. Stanley Kubrick, a rendező valóban inkább csak az alapokat vette át Stephen King azonos című könyvéből.

Ami azt illeti, olvastam a könyvet is, szerintem azóta is az író legnagyszerűbb, legijesztőbb munkája. (Papíron már folytatás is van, Álom doktor címmel. Az eredeti jobb itt is, azonban szégyenben nem marad, és egy érdekes élmény visszatérni ebbe a különös világba. Sőt, novemberben ebből is érkezik film, Ewan McGregor főszereplésével. Várós kategória, nagyon is!)

De térjünk vissza a filmre, minek köszönhető még, hogy A ragyogás azóta is az egyik kedvencem a műfajban? Hát, mondjuk úgy hogy van itt egy zseniális színész: Jack Nicholson. Neki számos remek alakítása volt már az évek során (további kedvenceim tőle: Gyomok közöttSzáll a kakukk fészkére), de szerintem a mai napig itt volt a legzseniálisabb. Az egész játékidő alatt elképesztően erősen alakít. Nicholson azóta is az egyik kedvenc színészemnek, szerintem akit alapvetően a történet nem is érdekel, miatta már csak azért is nézze meg, tényleg egy bravúr, amit itt játszik ugyanis!

Kétségtelen, hogy Stanley Kubrick filmje nem való mindenkinek, s tele van elképesztően feszült és ijesztő jelenetekkel. Az a bizonyos fürdőkádas rész, vagy éppen az egyik későbbi, amiről annyi vicces mém készült, hát egyszerűen felejthetetlenek. Nem akarom egyiket sem előre elárulni, mert A ragyogás tele van meglepetésekkel, s mindig tud ijesztő lenni. Néha még akkor is, ha éppen csak sejtjük, hogy valami van ott. Akkor van igazán mestermunkáról szó, ha nem tudjuk pontosan, hogy mi is fenyegeti a szereplőket, a félelemfaktor viszont mégis adva van végig.

Összegezve, A ragyogás az a mestermunka, amit akkor is ajánlok mindenkinek, ha éppen nem szereti a horrort. Tény, hogy vannak benne szép számmal nyugtalanító részek, de nem az olcsó jumpscare kategóriából valók. Jack Nicholson meg valami egészen elképesztő, itt aztán tényleg mindent kihozott abból a sok tehetségből, ami miatt egyértelműen a korszak egyik legnagyobb színésze lett. Kubrick látomása valóban csak félig-meddig marad hű az eredetihez, de ez értékéből az égvilágon semmit sem von le. Alapmű mindenki számára. Lehet, hogy sok jó horrort ismersz már, de az igazi rettegést addig még nem tapasztaltad meg teljes egészében, amíg be nem léptél a Panoráma szállóba.

 

 

 

Értékelés:95%

 

Kedveld az oldalt a Facebookon is!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kritikairoda.blog.hu/api/trackback/id/tr4015032452

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MEDVE1978 2019.09.01. 21:18:27

A filmverzióról láttam valaha egy érdekes dokumentációt. A lényeg az volt, hogy valamilyen külső jel alapján látni lehet, hogy melyik jelenetek "álom jellegűek" és melyikek játszódnak le a valóságban. Még arra a példára emlékszem, hogy a kisfiú gokartja a legelején kinéz valahogy, de az álom jelenetekben már másképpen van talán festve.
Érdekes emellett, hogy a főszereleplő hölgy beledilizett a forgatásba, aminek az oka állítólag az volt, hogy Kubrick folyamatosan terrorizálta (újra felvett rengetegszer egymás után jeleneteket, nem adta neki oda előre a szövegét, ahol tudta lecseszte stb.) annak érdekében, hogy a reakciói minél valósabbnak látszódjanak. Szegény csaj haja már a forgatás alatt elkezdett hullani a stressztől.
King egyébként utálta a feldolgozást az elején, lényegében két dologért: az egyik az eltérés a könyvtől (ott Jack Torrance a végén nem teljesen gonosz, a hotel felgyullad stb.), a másik, hogy King elképzelésében és a regényben a női főszereplő egy dögös szőke, a filmben pedig egy randa barna.