Mozinapló

Film | Sorozat | Anime | Manga | Könyv | Videojáték

Deadwood - A film (kritika)
Visszatérés a veszélyes vadnyugatra.

 

A sorozatról ITT írtam!

 

A cselekmény 10 évvel a sorozat utolsó epizódja után kezdődik, az 1800-as évek legvégén. Deadwood városában is történtek változások az elmúlt időszakban, nem is kevés. Mindenesetre, az ott élő emberek nem sokat változtak: továbbra is itt él a város nem hivatalos „feje”, a hoteltulajdonos Al Swearengen (Ian McShane), valamint a sheriff, Seth Bullock (Tymothy Olyphant) is. Azonban a régi feszültségek ismét a felszínre törnek, mikor a város Dél-Dakota állam születésének évfordulóját ünnepli…

Az eredeti sorozat 2004 és 2006 között futott, három évadot ért meg az HBO műsorán. Hamar klasszikus lett, de azért a nézettség tekintetében nem döntött csúcsokat, így a lezárás enyhén szólva is váratlanul jött, lett volna még több évadnyi energia és lehetőség a szériában. A keményvonalas fanok persze sokáig nem akarták elfogadni a Deadwood végét. Mégis, szinte mindenkit meglepetésként ért a hír, hogy egy film formájában visszatérhetünk ebbe a poros és kegyetlen vadnyugati világba.

Az az érdekes a filmmel kapcsolatban, hogy egyszerre folytatás és lezárás. Több, folyamatban maradt történetszál végére is pontot tesz, de a lényeg itt mégis az, hogy egy "nosztalgiavonatra" ültetik fel a nézőt. Természetes, hogy a szériát nem ismerők ne ezzel kezdjék, mert a film csak akkor tud igazán ütni, ha ismerjük az előzményeket. Meg egyébként a 36 részes szériát viszonylag hamar le lehet darálni.

A film, ami pár hónapja érhető el az HBO műsorán (plusz ott a GO is), nem titkoltan elsősorban a széria kedvelőinek készült, akik több mint 10 évet vártak arra, hogy végre igazi lezárást kapjon kedvencük. Most végre meg is történt a dolog, s szerencsére a készítők hozták azt az igen magas minőséget, ami a sorozat egészét is jellemezte!

Már az első pár perc is kellemes nosztalgiát ébresztett bennem, hisz újra felcsendültek a széria jól ismert dallamai. A nosztalgia sok esetben hatalmas fegyvertény lehet (lásd: T2- Trainspotting), most is kifejezetten jól sült el. Mindezek mellett, a hangulat a megszokottnál kicsit szomorkásabb és melankolikusabb, ami jól jelzi azt, hogy ebben a világban is meg kell küzdeniük a szereplőknek az idő nem múló vasfogával.

Természetesen, ettől még ez ugyanaz a jól megismert, mocskos westernvilág, amit a sorozat kedvelői már az első epizódtól kezdve átélhettek. Most is azok a kétes alakok a főbb karakterek, akiknek semmi és senki nem szent, bárki kaphat a golyóból, a bizalom pedig egy olyan fegyver, amit nem sokan ismernek. Ahogy az alapszéria, úgy a film sem gyerekek számára ajánlott, ez alap!

Mindezek mellett, a képi világ is nagyon szép lett. Minőség tekintetében simán eléri a mozis színvonalat, meg manapság amúgy sincs túl sok western, úgyhogy küldhették volna akár nagyvászonra is az alkotást, nem lógott volna ki a kínálatból, sőt. Nagyon igényesen van megalkotva az egész, kiválóak a díszletek és a kosztümök is, ahogy azt az HBO-tól el is lehet várni.

Nem is kérdés, hogy a főbb színészek visszatértek ikonikus szerepükben! A prímet továbbra is Ian McShane viszi, aki karaktere egy új oldalát is megmutathatja. Timothy Olyphant (Volt egyszer egy Hollywood) is hozza régi jó formáját, nem okoz csalódást. Nem maradhatott ki a mókából persze Kim Dickens, John Hawkes, Leon Rippy és Anna Gunn sem.

Összegezve, a Deadwood film természetesen kötelező az eredeti széria kedvelőinek, de nagy részük szerintem már úgyis látta, mire ezeket a sorokat olvassa. Az újoncoknak pedig először a sorozatot ajánlom, mert garantáltan megéri a befektetett időt, utána pedig jöhet az egész lezárása is. A film tényleg minőségi, igényes munka kezdéstől egészen lezárásig. Ami pedig utóbbit illeti, az egész egyik csúcspontja: egyszerre szép és megható, mégis zsigerien vad, amit az egész széria képviselt. A Deadwood: A film egyszerre méltó folytatásnak és lezárásnak is!

 

 

Értékelés:80%

 

Kedveld az oldalt a Facebookon is!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kritikairoda.blog.hu/api/trackback/id/tr9015022880

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

d.j 2019.08.26. 01:06:29

Nem osztom a posztíró véleményét. Gyenge volt és erőltetett. A színészek is fásultak voltak és nem hozták a saját színvonalukat a sorozathoz képest. Olyan érzésem volt, hogy ez olyan muszájból készített film volt. Egyedül a Calamity Jane szerepében Robin Weigert volt egészen jó a többi színész sajnos gyenge volt.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2019.08.26. 21:11:01

@d.j: igen, ez inkább az én véleményem is, pedig a sori nálam benne van az all time top 5 ben simán...

Facebook oldaldoboz

Mozinapló

Filmajánlók, toplisták, érdekességek írott és videós formában egyaránt! A célom leginkább az, hogy a popkultúra iránti hatalmas szeretetemet és rajongásomat nektek, látogatóknak is át tudjam adni. Tartsatok velem!

Friss topikok

  • AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK: Na most jönnek a "nem is ,mert az izé jobb" típusú kommentek.:) (2021.09.18. 08:30) Mickey Rourke 10 legjobb alakítása
  • doggfather: A tigris és a sárkány találkozása az #mcu-val. A jobb eredetsztorik közé tartozik, és mindenképpen... (2021.09.16. 18:57) Shang-Chi és a Tíz Gyűrű Legendája - kritika
  • doggfather: Az utolsó részig egy nyílegyenes krimi ami csak azért érdekes, mert annyira hétköznapi benne minde... (2021.08.20. 22:31) Easttowni rejtélyek - sorozatkritika
  • doggfather: Keserű dráma a siker, a vágyak pillanatnyiságáról, a kiégésről és annak következményeiről. Nic Cag... (2021.08.20. 22:30) Pig - kritika
  • doggfather: 1. Mennyire kell ötletszegénynek lenni, hogy képesek filmet csinálni egy 10+ éves televíziós dokur... (2021.08.11. 14:40) Jeges pokol - kritika

Bejegyzések

süti beállítások módosítása