A Kritikairoda-Minden, ami film!

Ponyvaregény (kritika)

Alvilág, fekete humor, meg pár aranyköpés.

2019. augusztus 07. - Bogár Bence

A Tarantino-napok során szó lesz a kiváló direktor összes eddigi filmjéről, valamint egyéb meglepetés cikkek is várhatóak a témában! A mai téma pedig nem más, mint a Ponyvaregény, QT második rendezése!

 

A film négy történetetből áll, mindegyiknek van kisebb-nagyobb köze egymáshoz, például itt is, ott is felbukkanó szereplők. Minden egyes történetszál a Los Angelesi alvilágot parodizálja ki, fekete humorral gazdagon ízesítve. Sok emlékezetes alakkal fogunk összefutni: többek között a maffia két verőembere (John Travolta és Samuel L. Jackson), a „keresztapa” felesége (Uma Thurman), egy bokszoló (Bruce Willis), valamint egy pitiáner rablópár (Tim Roth és Amanda Plummer) útjai keresztezik egymást.

Erős a gyanúm afelől, hogy a legtöbb mozirajongó látta a Ponyvaregényt, de alsó hangon is hallott már róla. Mert egy olyan alkotásról van szó, mely kétséget kizáróan fontos képviselője a filmtörténelemnek, egy igazi kultstátuszban lévő alapmű. Ez pedig sok dolognak köszönhető, melyeket nem árt alaposabban is kielemezni. A Ponyvaregény 1994-es alkotás, Tarantino második rendezése.

Sőt, nem csak egy simán remekmű ez a mozi, annál sokkal nagyobb élményt ad. Ez a film ugyanis QT munkásságának egyik legkülönlegesebb, sőt szerintem legjobb darabja is. Az egyszer biztos, hogy a mester csak különleges filmekhez adja a nevét, de ez így is van jól.

Ebben az alkotásban a sok remek dolog közül pont ebben is tetten érhető a rendező zsenialitása. Arra gondolok, hogy hiába van több szál is, mindezeket olyan izgalmasan, változatosan és humorral gazdagon kapjuk meg, hogy arra egy rossz szavunk sem lehet. Hiába áll tehát sok részletből, az egész mégis meglepően egyben van, főleg akkor, amikor felfedezzük a történetszálak közti kapcsolatokat.

Természetesen, ahogy a rendezőtől megszokhattuk, sokszor láthatunk abszurd helyzeteket, de ezeket úgy építik bele a cselekménybe, hogy fantasztikusan működjenek is. A film egyébként kifejezetten véres és kreatívan szabadszájú egyaránt, szerintem ebben az esetben azért van némi értelme a 18-as karikának. Az a helyzet, hogy ettől függetlenül persze soha nem megy át a dolog horrorba, a legtöbb kegyetlen jelenet egyszerre különös és vicces is, szóval azt nem hinném, hogy bárki rosszat álmodna tőle.

A főszereplők érdekes, egyedi karakterek. A maffia alkalmazottjairól volna szó, vagy nevezhetjük őket „verőembernek” is. Arról még arról nem is volt szó, hogy a remek veszekedéseik, beszólásaik, eszmecseréik még több fantasztikus és felejthetetlen momentumot eredményeznek. Olyan aranyköpések, idéznivaló dumák vannak itt, hogy arra tényleg még a megtekintés után is hosszú ideig emlékezni fogunk, annyira egyediek és jól hangzanak.

Szóval a Ponyvaregény tényleg nagyon elborult egy alkotás, de a legpozitívabb értelemben. A film tényleg a Los Angelesi alvilág abszurd arcát mutatja meg, példaértékűen. A nagyjából 150 perces játékidőnek köszönhetően pedig mindenre jut elég idő, növelve ezzel a beleélés mértékét. Nem éppen gyors filmről van szó, de éppen ebben rejlik az egyik erőssége: hangulata, atmoszférája talán semmi máshoz nem hasonlítható.

A főszerepben Samuel L. Jackson, Tarantino egyik állandó színésze látható, aki most is remekelt. Társát John Travolta alakítja, kinek a Ponyvaregénnyel kapott új erőre karrierje: a nagy áttörés, a Grease után sokáig nem jött ki a lépés neki, azonban itt újra rivaldafénybe került, megérdemelten. Nem szabad elfeledkezni Uma Thurman kiváló alakításáról sem. Bruce Willis is erősen odatette magát a szerepben, amit eredetileg Mickey Rourke számára írtak, ám végül mégsem ő játszotta el.

Összegezve, ilyen stílusos és egyedi film azóta sem sok készült, elképesztően profi munka, véleményem szerint nem lehet elégszer látni. Azért, mert minden egyes alkalommal lehet találni egy beszólást, melyet előző alkalommal valahogy elmulasztottunk. Meg azért, mert tele van remek színészekkel, érdekes a cselekménye, ahol a fekete humor kiválóan működik, na meg a stílusa is több mint megnyerő. A ’90-es évek talán legkiválóbb darabja a Harcosok Klubja mellett szerintem a Ponyvaregény. QT rendezői munkásságának csúcsa, egy igazi ékkő. Egyike minden idők legtökéletesebb mozgóképeinek!

 

Értékelés:100%

Legközelebb a Tarantino-napok keretén belül: Jackie Brown

 

Kedveld az oldalt a Facebookon is!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kritikairoda.blog.hu/api/trackback/id/tr7815000294

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.