A Kritikairoda-Minden, ami film!

Rocketman (kritika)

Az ember a színes szemüveg mögött.

2019. június 09. - Bogár Bence

Reginald Dwight (Taron Egerton) gyerekkorában visszahúzódó, félénk srác volt. Álmában sem gondolta, hogy később milliók fognak érte rajongani, s Elton John néven világhírnévre tesz szert. A Rocketman ezt a felemelkedéstörténetet mutatja be: azt, hogyan válik a főszereplőből egyedi stílusáról híres zenész, aki meghódítja az egész világot. Azonban a váratlanul jött siker árnyoldalaival is meg kellett küzdenie: a drogokkal és az alkohollal…

Jó életrajzi filmet készíteni nem könnyű: bemutatni egy ikont, de úgy, hogy közben annak emberi oldala, érzései is napvilágra kerülnek. Csak a zenészeknél maradva, ott van (a teljesség igénye nélkül) A nyughatatlan, a Straight Outta Compton, vagy a tavalyi év egyik legnagyobb kasszasikere, a Bohemian Rhapsody. Freddie Mercury után nem maradhatott ki Elton John sem, aki maga már húsz éve szerette volna, hogy készüljön az életről egy mozi.

Egy időben még Tom Hardy neve is felmerült, mint főszereplő, de a projekt körül mégis hosszú évekig csend honolt. Végül Dexter Fletcher rendezésében készült el a Rocketman, aki otthonosan mozog a műfajban, hisz elég csak az Eddie, a sasra gondolni-meg a Queen-filmre, amit Bryan Singer botrányai után ő fejezett be. A film pedig végül épp olyan lett, amilyennek maga Elton is szerette volna: biztonsági játékról szó sincs, kendőzetlen őszinteséggel mutatják be a dolgokat.

A Rocketman R-besorolású, nem törekedtek az események elferdítésére: bepillantást nyerhetünk abba, hogy milyen volt a főszereplő lelki világa. Egészen a gyerekkortól kezdve, s ott sem rejtik véka alá, hogy nem volt minden fenékig tejfel, gondolok itt például az apjával való kapcsolatára. Szépen ábrázolják, hogy veti le a félénk fiú az addigi gátlásait, egyfajta „legnagyobb showmanné” válva, aki annyit szívott és ivott, amennyit csak tudott. Nem feledkeznek meg a főszereplő férfiakkal való viszonyairól sem, nem akarták Eltont egy szentéletű személynek ábrázolni.

Nagyon tetszett, hogy így tettek, hisz ez csak egyvalamit bizonyít: hogy a Rocketman főhőse nem tökéletes ember, sőt éppen úgy hibázik, ahogy akárki más. Ha valaki nagy hírnévre tesz szert, akkor előbb-utóbb szinte biztos, hogy megízleli az önpusztítás életmódját. Így lett ez az egykoron nagyon szerény Reggievel is, de éppen ő maga akarta, hogy a filmben ezek mind ábrázolva legyenek: felvállalja magáról, hogy ki volt, kiket szeretett, miket tett. A készítők tényleg azt akarták, hogy mi, nézők megdöbbentően közeli képet kapjunk a sztár személyiségéről és magánéletéről.

Persze sok zene is jutott az alkotásba, sikerült megtalálniuk a tökéletes arányokat. Sőt, a filmben egyszerre keveredik a valóság és fantázia: de ezen jelenetek segítségével sikerült igazán ábrázolniuk azt, hogy miket élhetett át a főszereplő. Az a meglepő, hogy a Rocketman az egyik pillanatban még szabadszájú musical, a következőben szívszorító dráma, hogy azután pedig egy megdöbbentő, lázálomszerű jelenet következzen. Ezek pedig kiválóan vannak felosztva, így a film végig izgalmas maradt, egy pillanatig sem unatkoztam.

Sőt, ami azt illeti, még a hangulat is nagyon rendben van. Külön kiemelném a képi világot, ami (főleg a fantáziajelenetek során) több mint elképesztő lett. Minden egyes pillanatából árad az alkotásnak, hogy rengeteg kreatív energiát fektettek bele, aminek szerencsére meg is lett az eredménye: látszik, hogy a Rocketman szeretettel készült. Nem feledkezhetek meg a medencés jelenetről, valamint az azt követő képsorokról sem: számomra az abszolút csúcspontját jelentette! De komolyan, az ilyen és ehhez hasonló, zseniális momentumok miatt szerettem anno annyira bele a mozi varázsába, hogy jóval több lett számomra egyszerű hobbinál.

Parádés alkotáshoz pedig parádés színészgárda jár! Taron Egerton története érdekes: 2016-ban egy animációs filmben Elton-slágert énekelt, egy évre rá együtt szerepeltek a Kingsman folytatásában, most pedig már ő maga alakította a rocksztárt! Egerton nem véletlenül egyike a fiatal generáció legnagyobb reménységeinek: ezen alakításával végleg beírta magát Hollywood krémjébe! Annyira érzi ezt a szerepet, hogy arra tényleg szavak is alig vannak. Azt mondom, ebből Oscar-jelölés minimum lesz! A menedzsert a Trónok harca Robb Starkja, Richard Madden kelti életre (a Bohemianben egyébként GoT-os kollégája, Aidan „Kisujj” Gillen kapta a szerepet…) A főhős anyját pedig Bryce Dallas Howard játssza, s ő is átment egy „kis” átalakuláson, hisz először fel sem ismertem.

Összegezve, a Rocketman egyike az év legjobb filmjeinek. Az elején azt hittem, egy átlagosabb, feel-good élményt kapok a pénzemért, de hamar rájöttem, hogy annál sokkal többet! Rendkívül közeli betekintést egy rocksztár mindennapjaiba, megismerve a személyiségét, életének jelentős eseményeit. Hazugságok, ferdítés nélkül: Elton John vállalja tetteit és hibáit, s a film ezeket meglepő őszinteséggel ábrázolja. Mindehhez még jön a kiváló zene (tényleg Egerton énekel végig), valamint az ötletes és egyedi musical-szekvenciák. Így a film tényleg ott van a legkülönlegesebb, szerethető életrajzi mozik között. Elég magasan száll az a bizonyos rakétaember!

 

Értékelés:90%

 

Kedveld az oldalt a Facebookon is!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kritikairoda.blog.hu/api/trackback/id/tr9614885888

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.