Préda (sorozatkritika)
2019. május 21. írta: Bogár Bence

Préda (sorozatkritika)

A háború után várta az igazi pokol.

Mac Conway (Logan Marshall-Green) 1972-ben hazatér Vietnam poklából otthonába, Memphis-be. Azonban a közvélemény megveti őt, a szerettei már nem törődnek vele, a férfi pedig lassan az őrület határára sodródik. Habár próbálja magának bebeszélni, hogy minden rendben van, mélyen legbelül ő is tudja, hogy nem. Ráadásul egy rejtélyes alak, bizonyos Bróker (Peter Mullan) is akar tőle valamit. A kétségbeesett Mac-nek egyre nehezebb döntéseket kell meghoznia.

Vietnám. Ezer meg egy film dolgozta már fel ezt a témát, s akad köztük bizony pár igencsak kiváló alkotás is, széles műfaji skálán. Lehet említeni hagyományos háborús eposzt (Katonák voltunk), szatirikus Kubrick-művet (Acéllövedék), Oliver Stone Vietnám-trilógiáját, vagy éppen két halhatatlan Robert De Niro remekművet (Taxisofőr, A szarvasvadász) is. Viszont túl sok sorozat még nem dolgozta fel a témát, ezért is üde színfolt a kínálatban a Cinemax szériája, mely Max Allan Collins többrészes műveit dolgozza fel.

A Préda különleges, egyedi élményt kínáló sorozat. Műfajilag kicsit nehéz behatárolni, de leginkább a thriller, dráma és neo-noir határmezsgyéjén található, egy kis lélektani beütéssel. Nem túl könnyű befogadni helyenként, de mindenképpen érdemes megnézni, ha a nézőt érdekli a ’70-es évek Amerikájának története, mely telis-tele van rasszizmussal, indulatokkal és erőszakkal. Természetesen ezen széria is kiemeli, hogy az USA „Vietkongok” ellen vívott háborúja nem volt egy leányálom, s sok ott harcoló, majd hazatérő ember későbbi életét tette tönkre.

Ahogy itt is láthatjuk, sokszor nem tudtak visszailleszkedni a társadalomba, amin nem segített az sem, hogy a nép egy része is megvetette a hazatérőket. Hatalmas nyomás volt rajtuk, rengetegen ezután nyúltak drogokhoz, őrültek meg vagy éppen vetettek véget életüknek saját kezükkel. A Préda nagyon, de tényleg nagyon lassú sorozat, így viszont az alkotók részletesebben be tudták mutatni a főhős lelki folyamatait is.

Remek a karakterépítés, tényleg nem beszélhetünk rosszul megírt szereplőkről. A főszereplő természetesen egy idő után jócskán kiég, s egyre inkább elveszíti az irányítást, miközben pedig legszívesebben tényleg nem szeretne semmi mást, csak a régi életét visszakapni. A hangulatot kiválóan keltették életre, nagyon könnyű beleélni magunkat a nem túl gyors, de annál érdekesebb, aprólékosabb cselekménybe.

Sajnos a Préda soha nem teljesített túl jól nézettségileg, így összesen egy évad, nyolc epizód készült belőle csak. Természetesen lett volna ebben sokkal több is, ha a népek kicsit jobban rákapnak a kritikusok többségét sikeresen meggyőző szériára. Amennyi alapanyag rendelkezésre állt, 3-4 évadot simán kihozhattak volna belőle erőlködés nélkül. Persze hozzá kell tenni, a félig-meddig lezárás ellenére egy érdekes pillanatban ér véget a dolog, sőt még minket, nézőket is el tud jócskán gondolkoztatni.

Ez egy komótos, de aprólékos dráma, így sok akciójelenetre ne tessék számítani. Egy kevés van azért, de épp annyi, amennyi még jól áll neki. Van pár mellékszál, amit jobban is kidolgozhattak volna, illetve a soha adásba nem kerülő pilot („nulladik epizód”) nagyon érdekelt volna még. Ettől még persze több mint ajánlott kategóriás nálam a Préda. (DVD-n is kiadták itthon az egészet, én újonnan be is tudtam szerezni pofátlanul alacsony áron, még egy „Mátyásba” sem fájt a komplett széria. Jó üzlet volt!)

A színészek remek alakításokat adtak nekünk, azon keveseknek, akik nézik/nézték a szériát. Logan Marshall-Green zseniális a főszerepben. Testi-leki átalakulást hajtott végre a kamerák előtt, hogy nagy zsenialitással keltse életre a karakterét. A feleségét játszó Jodi Balfour is egész jó, bizonyítva hogy kevés tapasztalattal is el tud bírni a szereppel. A Brókert játszva még brillírozott a veterán színész Peter Mullan is.

Összegezve, a Préda egy hiánypótló alkotás. Apróbb hibái vannak csak, egy kicsit úgy érezni a stílusos utolsó jelenetek ellenére is, hogy nem teljesen zárták le. Sajnos a kaszás jött, egy évad után le is csapott. Pedig sokkal tovább is mehetett volna, hisz a minőség adva volt. A széria fontos témákról beszélt, jó karakterépítéssel és profin megalapozott hangulattal. Nem a világ legkönnyebb élménye, de határozottan olyan kategória, amit megéri végignézni. Sajnos kevesebben ismerik a kelleténél, pedig ütős élmény a Préda, nagyon is az.

 

Értékelés:80%

Kedveld az oldalt a Facebookon is!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kritikairoda.blog.hu/api/trackback/id/tr5814842874

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.