A Kritikairoda-Minden, ami film!

Mi (kritika)

MI vagyunk önmagunk legfőbb ellenségei?

2019. március 23. - Bogár Bence

Egy négyfős család a tengerpartra megy kikapcsolódás gyanánt. A férj (Winston Duke) már nagyon várja ezt, a feleség (Lupita Nyong’o) viszont egy gyerekkori incidens miatt legszívesebben félúton visszafordult volna. A gyerekek pedig remélik, hogy minél előbb túl lesznek ezen az egészen. Napközben találkoznak a barátaikkal (Elisabeth Moss és Tim Heidecker) a tengerparton, este pedig visszatérnek a nyaralójukba. Azonban arra lesznek figyelmesek, hogy négy különös idegen áll a ház előtt, akik teljes egészében úgy néznek ki, mint ők. Az igazi pokoljárás pedig ekkor kezdődik számukra.

Mily érdekes, hogy a Mi rendezője, Jordan Peele komikusként kezdte a pályafutását. Aztán 2017-ben mozikba került első rendezése, a remekül sikerült Tűnj el. Hatalmas kritikai és bevételi siker lett a vége, plusz egy Oscar-jelölés a legjobb film kategóriában is. Nem rossz kezdés, és akkor még enyhén fogalmaztam. Peele azonban fogta magát, s második rendezésében még tovább emelte a tétet. Kockázatos húzás volt tőle, de úgy gondolom, most megérte bátornak lennie.

A Mi gyakorlatilag félúton van a mainstream és a művészhorror között. A figyelmet végig lekötő, izgalmas alkotás, ami mellette még kellő mélységgel is rendelkezik. Ha az előzetes után azt hitted, hogy egyszerű home invasion-slasher lesz, akkor velem együtt nagyot tévedtél. Ebbe a filmbe ugyanis két óra játékidő alatt is nagyon sok érdekes dolog/téma belefért. Már az intro megadja az alaphangulatot, s utána nincs is megállás egészen a végéig.

Nagyon különleges hangulattal van megáldva eme mozi. Gyakran szürreális és groteszk is egyben. Jól megfért egymás mellett a humor és a durvulás is. Apropó humor: a direktor nem vetkőzte le komikus múltját, ami látszik a végeredményen. Ha nem is mindig, de az esetek többségében még nekem is tetszettek a viccesebb részek. De ami fontosabb: ezek jól belesimulnak a filmbe, s nem teszik tönkre az amúgy több mint pofásan belőtt atmoszférát. Van benne egy kis ízléses kegyetlenkedés is, de a lényeg az alaphangulaton van: majdhogynem végig nyomaszt, ami nem kis szó.

De mindeközben szükség van a néző agyára is, a Mi ugyanis egy jól megírt, gondolkozásra sarkalló film. Karakterei egyszerű átlagember, s azonosulni velük is elég könnyű. Érdekes megfigyelni, hogy a végeredmény még a Tűnj el-nél is valamivel ambiciózusabb: Peele egy jól írta meg a történetet, ami meglehetősen összetett és érdekes, teletömve jóféle szimbolikával. Kezdő horrorsok számára nem annyira tudom ajánlani, hisz könnyen el lehet veszni a cselekményben, ami fondorlatos, okos és kegyetlenül profi.

Horror-thrillerként is remekbe szabott a Mi, azonban drámaként is megállja a helyét. A rendező elérte, hogy 110-120 perc leforgása alatt nevessek, rettegjek, izguljak és elismerően csettinstek is a pazat story láttán. Nem mindenre kapunk majd választ, ezt azonban maradéktalanul tudom díjazni. Ismét nem egy, a nézőt hülyének vevő, agyatlan tucathorrort kaptunk, hanem sokkal-sokkal többet és jobbat.

Arról nem is szólva, hogy a végénél egy olyan fordulatot kap a film, ami az egészet új nézőpontba helyezi. Hihetetlen, ravaszul megírt csattanóról van szó, ami szinte az egész cselekményt átértelmezi, de még milyen egyedi módon. Ennyi dicséret után azért elmondható, hogy hibátlannak nem tartom a Mi-t, néhol az alapvetően jó humor is kicsit sok volt, főleg a családfő vitte túlzásba a humorheroldságot egy olyan jelenet során, aminek inkább feszültnek kellett volna lennie. Ettől azonban még ez egy nagyon jó kategóriás mozifilm persze.

Lupita Nyong’o nagyon hihetően és alaposan játszik, a produkció egyik legjobbja volt. Alapvetően pedig Winston Duke játékával is meg voltam elégedve, hisz hozta amit vártam. Mindenképp kiemelném még Elisabeth Moss teljesítményét, aki mellékszerepben ugyan, de egy elég nagyot alakított, bizonyítva, hogy ő is egy nagyon remek színésznő.

Összegezve, a Mi egy különleges film. A hagyományosabb zsánerfilmre éhezőket is ki tudja szolgálni, de úgy, hogy közben a művészhorrorok rajongóinak is tudjon kedvezni. Abszolút nem egy könnyű falat, nem is mindent magyaráznak meg, az egészet belengi a nyugtalanító atomszféra és a humor. A második felében aztán lépnek pár váratlant, a végső fordulat pedig olyan szinten zseniális, hogy azt látva Jordan Peele-nek csak gratulálni tudok. Nagyon fordulatos, jól megírt, kreatívan ijesztő horror egy tökéletes szereplőgárdával. Műfajának kifejezetten okos, csavaros darabja, egyértelműen a többször nézős kategória, hisz telis-tele van értelmezni való szimbolikával. Idővel alighanem kult-kategóriás lesz, teljességgel megérdemelten. Ez bizony szép munka volt, Mr.Peele: természetesen epekedve várjuk a következő "rémálmát" is!

 

Értékelés:85%

 

Kedveld az oldalt a Facebookon is!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kritikairoda.blog.hu/api/trackback/id/tr5814711495

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.